Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Tévedések az életmód váltásnál

Sokszor kiindulunk egy-egy irányelvből, vagy itt-ott hallott gondolatból és eszünkbe sem jut, hogy az adott információ egészen mást jelent, mint amire mi gondoltunk. De sokszor a hozzáállással is probléma lehet, még ha nem is gondolnád, hogy pont ez lesz a gátja a fogyásnak, átalakulásnak. Ilyen tévhiteket és hozzáállásbeli hibákat gyűjtöttem össze a tapasztalataim alapján. Az interneten keringő téves információkkal kapcsolatosan olvassátok el Schönekker Laci írását.

1. ‘Étrendet szeretnék kérni. Nem tudom megoldani, hogy napi 4-5-ször étkezzek, vagy főzzek és nem szeretem a húst meg a zöldségeket és én nem tudok ennyit inni naponta. Fogyni szeretnék.’

Hát akkor nagyon sajnálom, nem tudok segíteni… Én elhiszem, hogy mindenkinek millió gondja, dolga, baja van, de hadd ne én oldjam meg ezeket. Ha változtatni szeretnél (vagyis a fentiekből kiindulva inkább álmodsz róla), és a legkevesebb erőfeszítést sem óhajtod megtenni érte, akkor nem fogsz elérni semmilyen eredményt. Ha magadra ismertél, akkor célszerű ilyenkor némi elvonult elmefuttatást végezni arról, hogy mit szeretnél és milyen áldozatot vagy érte hajlandó hozni. Mert ha az utóbbi serpenyőbe a ‘semmi’ kerül, akkor felejtsd el az álmodat. Azok, akik lefogynak, óriási pszichés erővel és elhatározással állnak neki, úgy, hogy semmi sem jelenthet akadályt és mindent, ami eléjük tornyosul, azt leküzdik és megoldják. Ráadásul ez még több erőt ad, hiszen érzik/látják/tapasztalják, ahogy lépkednek előre a céljaikért a saját akaratuknak megfelelően. Ha Te már felvázolod az akadályokat, amiket eleve nem vagy hajlandó leküzdeni, akkor a többi eléd gördülő akadály rögtön megállít majd. Fejben dől el minden! Minden! És persze tudom, könnyű mondani, hogy ha nem tudod megoldani, akkor válts munkát, vegyél tűzhelyet, főzz éjjel (ahogy sokszor én is), de más nem fogja helyetted elvégezni a feladatokat!

Panírozott halrudacskák

2. ‘VETTEM FEHÉRJÉT, AMINOSAVAT, ZSÍRÉGETŐT, KREATINT, EDZÉS ELŐTTI FOKOZÓT, TESZTOSZTERON FOKOZÓT, TÖMEGNÖVELŐT – AKKOR MOST EL FOGOM ÉRNI A CÉLOMAT? ÉS HOGY KELL SZEDNI?’

És ezután jön a ‘nem ért semmit’, ‘nem nőtt tőle izmom’, ‘nem fogytam le tőle’ és ‘átverés az egész’ típusú hozzászólások és megjegyzések. Ne gondold, hogy attól, hogy felvásároltál egy fél üzletet és magadba tömtél mindenféle kiegészítőt, meg van oldva a helyes táplálkozás és edzés kérdése. Ha ez ilyen könnyen menne, akkor mindenhol tónusos, izmos, szálkás, boldog emberek rohangálnának. De nem így van. Mert ez kemény meló. A táplálék-kiegészítő pedig akkor is kiegészítő marad, ha Te inkább helyettesítenél vele étkezést! A táplálék-kiegészítő a megfelelő táplálkozást kiegészítve hatékony. A megfelelő táplálkozást betartani nem könnyű, viszont a kiegészítőkkel könnyebbé, egyszerűbbé tehető mindez, segíthetők vele a szervezetben zajló folyamatok és amit táplálkozással nem tudunk bevinni, azt pótolhatjuk vele. Attól, hogy ugyanúgy eszel, de még dobsz rá 2 fehérje turmixot, nem fogsz fogyni, sőt! Több lesz a kalória beviteled, mint az addig is hízlaló étrenddel! A fehérje turmixot a megfelelő étrendbe illesztve ugyanakkor remek aminosav forrás az izomzatodnak, ami segíti a regenerációját, a fejlődését és azt, hogy ne épüljön le az izomzat a szálkásítás során, valamint remek édesség alternatíva is lehet! A táplálék-kiegészítő csomagodat a célodnak megfelelően állítsd össze. Ha tudatosan választod ki a megfelelő termékeket, akkor fel sem merül a ‘hogyan szedjem’ kérdés. Hiszen tudod, hogy az edzés előtti energizálót edzés előtt kell fogyasztani, hogy edzés után célszerű fehérje turmixot fogyasztani, hogy a kifáradt izmok hamarabb regenerálódhassanak stb. Egyébként minden terméken ott van a fogyasztási javaslat… 🙂

Jellemzően első terméknek egy multivitamint és egy fehérje turmixot javaslok, ha az étrend már rendben van. Innen lehet az egyéni céloknak megfelelően egy csomagot összeállítani akár kreatinnal, akár zsírégetővel, akár edzés előtti formulával, amelyek segítségével az áhított alakhoz közelebb tudunk kerülni és megfelelő kitartással el is érhetjük 🙂

3. Sok hús és hal, de nem így!

A fehérje mennyiséget célszerű némileg megemelni, ha szeretnénk az izomtömegünket megőrizni alacsony szénhidrát bevitel mellett, vagy ha szeretnénk némi izomtömegre szert tenni.

panír: a sok hús nem sok rántott húst jelent a nagymamánál, hanem lehetőleg roston sütött, vagy grillezett verziót. Ha ragaszkodsz a panírhoz, próbáld megoldani reform módszerekkel,mint pl. tojás+zabpehely, de találsz más megoldásokat is receptoldalakon.

felvágott: amikor csirkemellről van szó, az nem felvágott, nem sonka és nem szalonna vagy egyéb. A felvágottak rengeteg adalékanyagot tartalmaznak, amihez nem igazán kellene ragaszkodnunk. Ha hús, akkor hús!

halrúd: A halfogyasztást szintén roston tengeri halfilével célszerű megoldani, alternatívaként még talán a konzerv tonhalat mondanám, de a konzerv sem a legjobb barátunk. A halrudakat inkább hagyjuk a boltban.

készételek, dobozos ételek, rendelt ételek: mindig elmondom, amikor valaki úgy dönt, hogy életmódot váltana, hogy a legjobb az, ha maga készíti el az ételét. Amit rendel, vásárol, nem tudhatja, hogy pontosan miből mennyit tartalmaz és milyen sütési móddal készült, milyen adalékanyagokat és egyáltalán milyen minőségű alapanyagokat tartalmaz! Egyik sem mindegy. Ha magad készíted az ételt, biztosan az lesz benne, amit Te magad választottál és beletettél! Igen, ez idő és energia, de az egészséged és alakod érdekében megéri odafigyelni!

4. Gyümölcsök kilószám

Sokan jönnek oda hozzám és keresnek meg különböző fórumon azzal, hogy nem fogynak és nem értik, pedig szinte csak gyümölcsöt esznek, vagy legalább három étkezésnél megemlítik a gyümölcsöt. Ha fogyni szeretnél, akkor a gyümölcs nem lesz a legjobb barátod. Ugyanis a felesleges cukortartalma remekül raktározódik. Tény, hogy egészséges, de ha a rostok, vitaminok és ásványi anyagok miatt fogyasztanál valamit, akkor első körben a zöldségekkel barátkozz. Ha gyümölcs, akkor célozd meg a világos színűeket, vagy a bogyós gyümölcsöket és napi max 1-2 alkalommal, keveset!

5. ‘Ezt majd lecserélem erre az étrendben…’

Gyakran találkozom olyanokkal, akiknek étrendet írtam, vagy más írt nekik – teljesen mindegy -, azonban szabadon garázdálkodnak vele és ezt-azt lecserélgetnek, megváltoztatgatnak stb. Én, amikor étrendet írok, mindig adok alternatívákat azért, hogy a nem megfelelő ‘cserélgetéseket’ elkerüljük, de azt értsd meg, hogy egy étrendbe nem véletlen az az étel került oda, abban a mennyiségben, ahogy ott van! Inkább ragaszkodj hozzá, ha az étrend író által garantált változást el akarod érni!

Táplálékkiegészítő tabletták

6. ‘egy kis alkohol belefér’

Egész héten betartod az étrendet, akkor azt gondolhatod, hogy belefér egy kis kilengés a hétvégén. Időnként valóban belefér, ha úgy érzed, hogy szükséges, de ez nem jelent minden hétvégét és nem literszám! Az alkohol rontja a fehérje szintézist és gátolja a zsírbontást, tehát abszolút ellenségünk, ha fogyás a célunk. Ráadásul rengeteg üres kalóriát tartalmaz. De Te választasz, mi a cél 🙂

7. Saláta és saláta öntet

Amikor odafigyelsz az étkezésedre, esetleg fogyni szeretnél, akkor akarva-akaratlanul előkerül a saláta fogyasztás kérdése. Ma már rengeteg saláta félét lehet kapni és a gyorsétteremben is elérhetők ezek, de valamire nagyon figyelj oda: az öntetre. Vagy ne kérj rá, vagy készítsd el saját magad pl. natúr joghurtból. Ha megnézed a kész öntetek összetevőjét, az elsők között fog szerepelni a cukor, de rengeteg adalékanyagot is tartalmaznak ezek!

Ha kérdésed van, tedd fel itt az oldalon a Szakértő válaszol rovatban!

Dóri