Nem akarsz lemaradni cikkeinkről? Iratkozz fel hírlevelünkre
FELIRATKOZOM
A feliratkozom gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot

BURGER KING® BRUTÁLFUTÁS BUDAPEST 1.0 - Élmények

2014-09-01 15:42:00

/sites/testbiotechusashop/documents/blog/_extra/111/o_d5_20140901161248.JPGHa egy szóban kellene elmondanom, milyen élmény volt a hétvégi Brutálfutás, akkor talán az ’elképesztő’ minden pozitív árnyalatában lenne az a szó, ami kifejezi mindazt, amit átéltem! Még mindig a hatása alatt vagyok, nézem a képeket folyamatosan és annyira, de annyira mennék még egyszer… Alig vártam, hogy végre leírhassam az élményeimet és nagyon remélem, hogy nem hagyok ki semmit:)

A megérkezés

A 14:00 órás futamba regisztráltam be, így nagyjából fél 1-re mentem ki a Syma Csarnok mögötti Szoborparkhoz. Most már legalább ezt is tudom, hogy itt van egy szoborpark… Elég könnyű volt mindent megtalálni, rögtön feltűnt a rajt mögött felsorakozók tömege. Kicsit féltem, hogy félórákat kell itt ácsorogni, hogy sorra kerüljünk, de talán 10 percet álltunk ott, pikk-pakk lement a sor.

Gyorsan átvettem a chip-et, ami az időmet méri, bokára rögzíthető megoldást alkalmaztak a rajtszám helyett, a rajtszámot pedig a karunkra írták fel.

Kicsit körülnéztem, mi, hogyan zajlik. Elég rendesen féltem a versenytől, mert hát mégiscsak „brutál” és nem csak futni kell, hanem közben feladatokat végrehajtani, de rögtön feltűnt, hogy akik beértek a célba, bár fáradtak voltak, de jókedvűen fáradtak, és mindenkinek nagyon tetszett az egész. Hirtelen alig vártam, hogy induljunk és  én is megnézhessem, mitől ilyen jó a kedvük. Nem nagyon készültem a pályából, mert bár elolvastam az akadályokat és el is borzongtam mindegyiken, nem nagyon jegyeztem meg őket és nem is nagyon képzeltem el, hogyan fog ez kinézni.

2 óra körül beálltunk a sorba és pár perc múlva már indultunk is.

Hárman indulhattak egyszerre, így egy kollégámmal és a feleségével vágtunk neki a pályának. Átfutottunk a csöveken, majd mindketten úgy elhúztak, hogy integetni sem volt időm. Én a szokásos kis nyugis tempómban közelítettem a függeszkedős akadályhoz. Ennek elég nagy arccal estem neki, merthogy gyakoroltam és jól is ment, majd itt mindkét társam 1 méteren belül lepottyant és én is pánikolni kezdtem. A csőben egyrészt nem keresztben, hanem hosszában kellett kapaszkodni, másrészt annyira csúszott, hogy ahogy megfogtam, már csúsztam is le. De rájöttem, hogy ha az oldalsó támasztó kis oszlopokba kapaszkodok, akkor tudok haladni. Viszont így is nehéz volt, és mire én végeztem, a többiek már a büntetőkört is lefutották és rég kukákat toltak :D Utána jöttek az útzáró akadályok emelkedőn felfelé. Itt éreztem, hogy féltem a kis életemet és nem merem átugrani csak átmászni, de a végére már ebbe is belejöttem és magasugrókat megszégyenítő módon szökkentem át az akadályokon. Átfutottunk a BKV buszon, amibe BKV sofőrt is rejtettek, majd jött a domboldal, amin fel kellett jutni úgy, hogy közben felülről jött a víz a kis testünkre. Úgyhogy nagyjából innentől futottam 3 kg-val nehezebb ruházatban és klaffogó cipőben…

/sites/testbiotechusashop/documents/blog/_extra/111/o_d1_20140901161955.jpg

Következett a korlátrendszer, amin hol lent, hol középen, hol fent kellett átmászni. Itt kezdtem belejönni az ugrabugrás dologba, de azért az egyiknél hajszál választott el attól, hogy megnézzem a betont közelről, akkor egy kicsit visszafogtam magamat. :)

Jött a habon átfutás. Ez nagyon vicces volt :) Mert nem tűnt túl komplikáltnak és nem is volt az, de váratlan volt, ahogy a hab a benne szaladni próbáló testtől egy pillanat alatt úgy feltornyosul, hogy belepi minden porcikádat, amibe az orrlyukad is beletartozik. De mindegy, mert itt már amúgy is a fülemen vettem a levegőt, a számat meg be kellett csukni, erre figyelmeztettek a kapu előtt. Úgyhogy a „nagy levegő, gyorsan átérni” technikát találtam a legjobb megoldásnak.

Ezután következett a füstalagút, majd a számomra legnagyobb horror, a Millenáris Velodrom. Itt éreztem azt először, hogy az életemért küzdök és nem csak azért, mert kiköptem a tüdőmet a fel-le szaladgálástól, hanem azért is, mert közben nagyon féltem, hogy lecsúszok. Pedig egyszer sem csúsztam meg, de annyira félelmetesen meredek volt. Meg hát nyuszi vagyok, na…

A lépcsőzések mindenhol jól mentek, kettesével szaladtam, ahol lehetett, utána persze laza kocogásba csaptam át a futásból, hogy magamhoz térjek, de itt legalább tudtam előzni párszor:)

Miután már tiszta víz volt mindenki, természetesen jöhetett a homokban hempergőzés, majd hamarosan a 200 m sprint, aminél én kénytelen voltam folytatni a jól bevált nyugdíjas tempómat, mert már a fülemen sem jött elég levegő a lépcsőzések után. A gumifüggönyön izomból gyűrtem át magamat, aminek csak a mögöttem jövő nem örült. Nem mertem hátranézni, hogy mi történt… :D

És itt jött az egyik kedvenc, ahol a hangulatom a haldoklóból kezdett vidám röhögő görcsösbe átcsapni, a csúszda! Itt is egy vidám felügyelő gárdával találkozhattam, amúgy mindenhol nagyon jó fejek voltak a srácok. A csúszdába beépítettek egy púpot, amiről nem tudom, hogy fékező vagy ugrató volt-e, én mindenesetre ugratónak használtam. Így bemutathattam egy tízpontos leérkezést, seggel a fotósnak. A csípőm nem annyira díjazta, hogy ráestem, de már beletörődött :D

A következő akadály, amitől féltem az a PET palackos árok volt, de előtte még másztunk hálón és ugrottunk szalmabálába. Végül a PET palackos sem volt vészes, féltem, hogy a bokám, mit fog szólni hozzá. Peti kollégám pedig ahelyett, hogy átszántott volna rajta, inkább beleugrott, amitől mindenki megijedt őt kivéve... de a lényeg, hogy megoldotta :)

Az atlétikai pálya akadályai után jött a sárkonténer. Én itt valami egészen sűrű, áthatolhatatlan dzsuvára számítottam, de aztán nem volt olyan vészes, gyakorlatilag nagyon koszos víz volt, a konténerrel viszont megküzdöttem, mert nem volt egyszerű be- és kimászni:)

/sites/testbiotechusashop/documents/blog/_extra/111/o_d2_20140901161442.jpg

A beléptető korlátrendszeren szlalomoztunk egyet. Azt hittem sosem lesz vége, de egy folyton szembefutó kedves résztvevő elkezdett szórakoztatni és mindig beszólt valami hülyeséget. Majd jött a várva várt dagonya, a szögesdrót alatti kúszás, arcba kapott vízzel. A felügyelő srác nem kímélt minket, a legnemesebb testrészemet pedig megtalálta a szögesdrót:)

Átmásztam pár roncsautón, majd rövid lépcsőzés következett. Már közel volt a vége, de még várt rám egy kiképzés a BioTech USA – IWI – Spartan akadálynál, ahol szaladtam kicsit girjával, volt 5 fekvőtámasz, majd kitörés szintén girjával és végül egy tökéletes testű Adonisz… ja nem, Magosi Zsombor adott egy pacsit és egy Energy Gel-t… :-) Mindezek után már csak a gumifal és a gumiszőnyeg várt rám és 38 perc alatt sikerült célba érnem. Rögtön megkaptam a nyakamba a malacos érmet és mehettem az ajándékcsomagért:)

Ahhoz képest, mennyire nehéz volt az eleje és mennyire féltem tőle, a végén már bántam, hogy túl vagyok rajta és legszívesebben mentem volna még egyszer, mert annyira jó móka volt. A szervezés hibátlan volt, a felügyelő csapat is egytől egyig nagyon jófej emberkékből állt. Sehol nem volt torlódás, az indítások is rendben zajlottak, pikk-pakk ment minden, tényleg elképesztő jól éreztem magamat és alig várom a következő alkalmat. A ruháim nem mentek tönkre a cipőmet is simán kimostam… Lehet nem voltam elég kemény? :D Na, majd jövőre!

/sites/testbiotechusashop/documents/blog/_extra/111/o_d3_20140901161452.jpg

Az eredményeket megnézhetitek itt, a képeket pedig itt találjátok!

Dóri

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KÉRDEZD DÓRÁT

MEGVÁLASZOLT KÉRDÉSEK

SZAKÉRTŐINK

FACEBOOK