Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Edzőtermi körkép

Ez a cikkem a sztereotípiákról, az edzőterem népességéről és nációiról, valamint azok szokásairól és ismertetőjegyeiről fog szólni. Előre megjegyzem, nem áll szándékomban senkit sem megbántani, hiszen pont ettől a sokszínűségtől szép, változatos és megunhatatlan az edzőtermek hangulata. Arról pedig nem is beszélve, hogy egy-két pontnál bizony a saját görbe tükrömet nézem majd, miközben nektek jellemzem a csoportot. Most pedig lássuk a top 9 embertípust, aki az edzőtermek világát ékesíti. Jó szórakozást!

1. A testépítők

Logikusan ők azok, akikről a legtöbb sztereotípia kering, de miért is? Mivel szolgáltak rá a rossz hírükre? Velük az égvilágon semmi baj sincs, ha adottak a körülmények. Ehhez semmi más nem kell, csak olyan emberek, akik nem félnek kimondani, hogy mennyire szép is az ő testük, mennyit fejlődtek az elmúlt másfél percben és ezzel az egekbe magasztalják csodálatos és páratlan genetikájukat. Ha ez megvan, már fél siker. Kell még néhány tükörfal, ahol láthatják is, miről beszéltetek nekik, és higgyétek el, ők szorgalmasan (percenként) ellenőrizni is fogják, igazat mondtatok-e. Ezzel szinte ők elégedettek is, de hogy a legtökéletesebb környezetet biztosítsuk számukra, kellenek még nők. Lehetőleg annyi, amennyi sorozatot végeznek, hiszen fontos minden szünetben másik, értük rajongó nőszemélytől begyűjteni az álmegvető, és szerelmes érzelmeket letagadó sajnálkozó pillantásokat…

Edzőtermi sztereotípiák

2. Az ordibálók

Összetéveszthetetlen csoport. Ritkán vannak társaságban, mert előbb-utóbb a fülészeten köt ki a környezetük. Mindegy, hogy sorozat közben, bemelegítéskor, nagy súlyoknál, vagy épp azok lerakásánál, de a lényeg, hogy hangszálakat nem kímélő módon, üvöltve közöljék a környezetükkel, hogy ők nem alibiznek itt a teremben…

3. A Stand-up mesterek

Náluk tökéletesen kifejlődött a légzőszervrendszer. Nem gyakran látsz hozzájuk hasonló csodákat, akik egy levegővétel alatt elszavalják neked Arany János Toldiját, majd visszakérdeznek és mindeközben tudomásodra hozzák, hogy bizony nem akarnak téged zavarni…

4. A honfoglalók

Nemes típus. Legfőbb jellemzője, hogy nem érdekli, ki, mit és hol használ épp. Ő jön, lát és foglal. Hódító, szinte soha nem elégszik meg egy géppel. Sorban dönti meg mások uralmát és foglalását, természetesen mindenféle kérdés nélkül. Neki nem kell ez a felesleges kör, időpazarlás, hiszen nem ér rá, ő államot alapít…

5. A pakolók

Pályát tévesztett lakberendezők, a feng shui szakértői, és a gyermekkori legozás mesterei. Példás kis csapat, akik mindig, mindent elpakolnak, szétszednek, átszerelnek, összeraknak, átalakítanak, elállítanak és kreativitásuknak köszönhetően komoly fejtörést okoznak az este takarító személyzetnek…

6. A figyelemfelkeltők

A bújócska nevű játék örök vesztesei, sportban jeleskedő személyiségek, főként úszásban. Ezt onnan tudom, hogy naphosszat képesek lubickolni a rivaldafényben minden fejfájás és fáradalom nélkül. Jelenlétük hamar egyértelművé válik, ugyanis rögvest azt hisszük, hogy vihar készül… de lám csak, ez nem vihar, ez nem villám, csak a vakuk villanása egy-egy tükörből lőtt kép idején. Szerethető csoport, ugyanis leegyszerűsítik a termi emberek életét, hiszen ha jelen vannak, nem is kell forgatni különböző divatcégek legfrissebb katalógusait, elég csak jobbra-balra pillantani, ők ugyanis már azt viselik…

7. Az újrahasznosítók

Környezetvédő típus. Begyűjtenek minden szemetet, szelektálják a hulladékokat, méghozzá olyan módon, hogy a pénztárcát, telefont, szekrénykulcsot, zenelejátszókat, törölközőt, sőt még a levetett összeizzadt márkás ruházatot is önfeláldozva magukhoz veszik, ezzel is kímélve a felesleges gondolkodástól azok tulajdonosát. A közhiedelem szerint ők tolvajok, de szerintem ez bizonyosan csak a rosszindulat…

8. A ragaszkodók

Nos, ők azok, akik ugyanabban a ruhában érkeznek, amiben edzenek, majd távoznak is a teremből. Ebből tudhatjuk, hogy magas az érzelmi intelligenciájuk és bennük komoly szintre fejlődött a kötődés. Ez tisztán látszik azon is, hogy így ragaszkodnak az általuk aznapra (reméljük csak aznapra) kiválasztott öltözékükhöz…

9. Az önkéntesek

A legsegítőkészebb csoport. Bármikor, bárhol, bármiben számíthattok rájuk, és a legszebb, hogy mindezt teljesen önzetlenül teszik. Összesen csak annyi a lényegi elem számukra, hogy nők legyetek, minden pillanatban valahogyan simulhassanak hozzátok, és lehetőleg érdeklődve hallgassátok végig a saját maguk számára is érthetetlen, zavaros, de kiváltképp értelmetlen és megalapozatlan magyarázásukat…

Azt hiszem mindannyian ráismertetek egy-két ismerősötökre, és szerintem magatokra is kicsit. Én úgy futottam neki a cikknek, hogy csak egy pont fog szólni rólam, de a végére, már meg sem tudom számolni. Remélem mindenki inkább mosolygott, ahelyett hogy komolyan vette volna az elmúlt percekben olvasottakat, és jól szórakoztatok!

A BioTechUSA edzés előtti táplálékkiegészítő formulái

Söni