Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Sikersztori

Épp a sérülések heteit élem meg, és eléggé magam alatt vagyok, mert nem tudok normálisan edzeni (ha egyáltalán edzésnek nevezhetjük azt, amit produkálni sikerül…), és most épp ezért nagyon jól jött Erika jókedve és sikerélménye, amiben talán az ‘én kezem is benne van’ egy kicsit:) Óriási öröm volt számomra ma reggel olvasni Erika szokásos beszámolóját arról, hogyan halad a diétával! Csak egy mondatot emelnék ki előre, úgyis mutatom, mit írt: ‘TÖK JÓL ÉRZEM MAGAM’. Kell ennél több motiváció a munkámhoz?

Őszintén szólva sok dolgom nem volt, írtam egy étrendet, amit Erika betart. Ha kérdése van, rámír, én pedig válaszolok és megy minden tovább. Kéthetente kérek tőle beszámolót, hogy összefoglaljuk, hogyan sikerültek a napok és milyen változás történt. Majd milyen jó lesz ezt visszaolvasni:) Engem  itt találtok még mindig 😉

‘2014 szeptemberében megismertem Nagy Dórit, ő a BioTech USA egyik szakértője, az ő segítségével és tanácsaival lett egy minta étrendem, amit követni kezdtem. Most már kicsit több mint 1 hónapja eszerint étkezem, illetve a mozgásra is kicsit nagyobb hangsúlyt fektetek, másfajta edzéseket kezdtem el. Hetente kétszer járok Walk Energie-re, emellett otthon TRX edzéseket végzek, illetve egyszer eljárok Gymstick edzésre.

Jelenleg ott tartok, hogy mennem kell nadrágot venni, mert leesik rólam. :)’

‘Október 27. hétfő

Megint eltelt 2 hét. Úgy szalad az idő, ahogy a kilók peregnek le rólam 🙂

Szinte nem is tudok semmi mást írni, csak azt, hogy TÖK JÓL VAGYOK 🙂

Minden happy, egyre jobban érzem magam, napról napra kezdem szebbnek látni a világot 🙂

Hétvégén volt a családi rendezvény, amitől tartottam egy kicsit, hogy most az én étrendembe hogyan illeszthető bele egy étterem, de megoldottuk 🙂 Elgondolkoztam azon, hogy hogyan tudnak ennyit enni az emberek. Nekem, amit kihoztak, azt nehezemre esett megennem, sok volt. Aztán jött a tortázás, őszintén megmondom, csorgott a nyálam egy kis csokis vagy túrós sütiért, de nem, már azért sem ehetsz belőle 🙂 Volt, aki 3-4 szelet tortát is benyomott, és hát nem egy kis darabot. Ilyenkor csak az járt az eszembe, amit te mondtál, hogy én csinos leszek, míg ők nem 🙂

Edzés terén, a héten egy kicsikét lazítottam, 3szor tudtam csak edzeni. Walk, gymstick és szerdán végre elmentem kangoo-ra 🙂 Sajna a többi nap reggeltől estig nem voltam itthon.

Elmentem nadrágot venni szerdán, már muszáj voltam, mert útközben elhagytam a gatyámat 🙂 Marha jó érzés volt, hogy 2-szer is ki kellett menni KISEBB nadrágért 🙂 Megleptem magam egy új felsővel is, úgy hogy teljesen jó napom volt.

Szombaton nem győztem hallgatni, hogy milyen jól nézek ki, meg hogy meddig akarok még fogyni 🙂 Kicsit már zavarban is voltam, nem vagyok én ehhez hozzászokva, hogy engem ennyire dicsérjenek. De otthon is állandóan ezt hallgatom, hogy mennyire jól nézek ki 🙂

Most tényleg nem tudok többet írni, egyszerűen TÖK JÓL VAGYOK 🙂

A számok: 90,4-ről indultam, ma reggeli mérés alapján 82,7 kg lettem 🙂 7,7 kg fogyás :)’

Köszönöm Erikám, kitartás, csak így tovább 😉