Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Versenyfelkészülés – Akarom!

Nagy Dóri az edzőterembenAlig vártam, hogy elkezdődjön az év és vele a diétám is. A legjobb rész mindig maga az utazás, az időtartam, amivel eljutok a célomig. Izgalmas, néha gyötrős, de sokszor isteni érzés látni és tapasztalni, ahogy alakulok. Úgy érzem, eleget pihentem, kihagytam a tavalyi évet és most újra tavaszra készülök, hogy színpadra állhassak.

Sokféle érzés kavarog bennem, mert  egy versenyfelkészülés nem egy leányálom, de azt hiszem eléggé felszívtam magamat ahhoz, hogy elég energiám legyen és kitartson a célig:) Sokaktól kapok támogatást, biztatást, ami nagyon jól esik pedig már többször megállapítottam, hogy csak elmeroggyantak csinálják ezt végig… De vágjunk bele, aztán majd mesélek mindenfélét és idővel láthatjátok, hogy pszichésen hogyan terheli meg az embert ez a diéta és edzésmunka. Most még jófej és energikus vagyok, de majd elkezdek lassulni… Aztán azt is láthatjátok a végerdménynél, hogy az új edzésmódszerek hogyan válnak be 😉

A mai nappal tehát belevágtam A Versenyfelkészülésbe és a DIÉTÁBA

Nagyjából 15 kg mínusz a cél, április felé meg kell lennie.

Reggel kardióval kezdtem munka előtt és csodák csodájára nem volt foglalt nyitáskor minden taposó, úgyhogy sikerült taposnom. Ez a kedvencem, mert tudok közben olvasni, ha van kedvem és akkor repül az idő:) 40 perc kardió után négy kört végeztem a következő gyakorlatokkal:

1. Római padon hasprés két oldalra, 15 pár

2. Egylábas vádli állva 15, 12, 10, 10 és mindig próbálom elengedni a kapaszkodót. Vagyis szépen lassan majd kapaszkodás nélkül kéne…

3. Kézállás 30 számolásig, ergo kb. fél perc. Nyújtott könyök, karok vállszélesen, ujjak hátrafelel néznek, kézfejek páruzamosak, nyak a törzs vonalát követi, tehát a fej a két kar között és onnan lesek előre…

Este még lesz egy óra kardió. Vagy spinning Kiss Áron cikkírónkkal, (ha beférek az órájára), vagy újabb taposás.

A DIÉTÁt tekintve, ÍGY KÉSZÜLÖK A VERSENYRE

Reggeli: 30 g basmati rizs, egy kicsi zöld alma összevágva, 1 adag Iso Whey Zero vanília összekeverve1. Reggel bevettem 1 csomag Thermo Drine Packot éhgyomorra, illetve 2 kapszula Creatine ph-x-et. Mire odaértem edzésre, már folyt rólam a víz és ez edzés végéig így maradt. A karnitint elfelejtettem sajna..

Reggeli edzés

2. Reggeli: 30 g basmati rizs, egy kicsi zöld alma összevágva, 1 adag Iso Whey Zero vanília összekeverve

3. Napközben háromszor: Csirkemell szőlőmag olajon sütve, picit fűszerezve, párolt karfiollal és brokkolival, illetve egyszer még lesz hozzá 50 g rizs.

4. Napközben még jön 2×2 kapszula Creatine Ph-x, illetve egy csomag Daily Pack, valamint Calcium Complete kapszula és C-1000-ből 1-2 tabi. Van még Amino Essentials porom, ha megéheznék és valami fincsire vágynék:) Glutaminom is van, de azt szerintem megtartom későbbre… Egyelőre nem érzem olyan fontosnak, de talán a fehérjéhez dobok majd edzések után.

5. Esti edzés után 1 adag Iso Whey Zero

6. Lefekvés előtt: 200 g zsírszegény túró

Itt egy kis montázs a fejlődésemről ‘remek’ minőségben… 2008, 2009, 2011 és 2012. Kíváncsi vagyok, hogy idén mit sikerül mutatni:)

Nagy Dóri versenyforma fejlődés 2008 - 2012. között

Folyt. köv 😉

Dóri