Ugrás a tartalomhoz
Edzéstervek

Brutális melledzés Kiss Jenővel

Most egy melledzést követhettek végig Jenővel. „A mai edzésemen a mellizom alsó részére koncentráltan edzettem, a következő melledzésen pedig a felső részre fogok, ezt mindig váltogatom. Egy héten hatszor edzek és öt edzésnapom van, eszerint váltják egymást az izomcsoportok. Az ismétlésszámokat folyamatosan variálom és egy edzésen belül dolgozom kisebb és nagyobb ismétlésszámokkal is. Ami stabil, az az, hogy jellemzően három sorozattal dolgoztatom meg az izmokat és általában egy óra alatt végzek az edzéssel. A pihenőidőket nem mérem, érzésre tartom a pihenőt. Amikor úgy érzem, hogy jöhet a következő sorozat, akkor telt le a pihenőidő.”

Fekvenyomás/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1392/o_fekvenyomas_20130507140121.JPG

Üres rúddal szoktam kezdeni bemelegítésképpen, majd 20-20 ismétlést nyomok 60 és 100 kg-ba. Ezután jön munkasorozatként 150 kg-ba 14 ismétlés, majd 160 kg-ba 2×10 ismétlés

Szűk nyomás

A második gyakorlatom a szűk nyomás volt, de a gyakorlatok sorrendjét is mindig variálom. Van, amikor például a fekvenyomás a második-harmadik helyre kerül. Szűk nyomásból 120 kg-ba 3×12 ismétlést végeztem.

Nyomás kézi súlyzóval vízszintes padon

A harmadik gyakorlatnál a terem legnagyobb kézi súlyzóit használtam, amelyek 52 kg-s súlyzók. Ebbe 3×14 ismétlést végzek.

Tárogatás

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1392/o_tarogatas_(2)_20130507140156.JPG

Sokan az edzés végére teszik a tárogatást, nálam ez is változó, most a negyedik helyre került. 35 kg-val tárogattam 3×8 ismétlést. Ez volt a mai edzésen a legalacsonyabb ismétlésszám, inkább magasabbakat alkalmazok.

Triszettben

  • nyomás keretben 30˙-on
  • tolódzkodás
  • csigás nyomás lefelé

A három gyakorlatot szünet nélkül nyomom végig. A keretben nyomásnál 110 kg-val dolgoztam 3×8 ismétléssel, ami után rögtön következik a tolódzkodás bukásig. Ez itt ma úgy sikerült, hogy az első sorozatban 20, a másodikban 16, a harmadikban 12 ismétlést végeztem. A csigás nyomásnál 35 kg-t használtam és ebbe 3×12 ismétlés ment.

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1392/o_mellrolnyomaskeret_20130507140129.JPG/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1392/o_csigasosszehuz_(3)_20130507140115.JPG

Próbáljátok ki az edzéstervemet, mert az is lehet, hogy egészen új érzésekben lesz részetek. Persze a súlyokat állítsátok be a saját erőszinteteknek. Jó edzést Mindenkinek és köszönöm a támogatásotokat!”

Kiss Jenő