Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Mélypont – mit tegyünk?

Volt olyan nap, amikor semmi sem jött össze. Nem éreztem szükségét, hogy eddzek, nem kívántam azt a rengeteg ételt, ami a fejlődésemet szolgálja, nem volt kedvem beslattyogni az öltözőbe, az edzés előtti sem akarta hozni a kedvet, nem tudtam az edzésre figyelni… Egyszerűen nem. Inkább bedőltem volna az ágyba egy nagy tál fagyi és egy hatalmas pizza társaságában és következő hét elejéig ki sem mozdultam volna, maximum feltölteni a készleteket.

Ez nekem a mélypont.

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1873/o_holtpont_20160223122735.jpg

Erős a gyanúm hogy Veled is előfordult már hasonló. Ezzel nincs semmi baj, sok oka lehet annak, hogy nem akar úgy haladni a fejlődésed, ahogy azt Te szeretnéd. Ahhoz, hogy újra lendületet kapj, tudnod kell, mi az oka a stagnálásnak, és megoldást kell találnod a problémára. Íme néhány ok, amik akár egyenként is komoly gondot okoznak:

  • kevés pihenés – Arnold azt mondta: 6 óra elég, hogy kipihenjük magunkat, akinek kevés, aludjon gyorsabban! Kemény szavak, de a munka, a suli, rákészülni a következő napra, családdal lenni… nem kevés energiát emészt fel. A reggel viszont nagyon hamar jön, az ágy is valahogy kényelmetlen. A testünk egy darabig tűr, utána elkezd tiltakozni. Örök szabály, hogy nem akkor fejlődsz, amikor a teremben vagy, hanem amikor a paplan alatt várod a reggelt.

  • nem mostanság variáltad meg az edzésterved – a tested túl akar élni, minden áron. Ezért, ha sokáig ugyanazzal a behatással találkozik, megszokja. Gondolj csak bele, régen 100 fekvőtámasz után mozdulni sem bírtál, ma meg ez a bemelegítésednek is kevés. Ha a teremben folyamatosan ugyanazokat a gépeket, súlyokat sorrendet használod, nem lesz újdonság 3-4 hónap után a szervezetednek a napi testmozgás, és nem fogsz fejlődni.

  • nem fordítasz kellő figyelmet az edzésre – ha csak lófrálsz a teremben, és mindenkivel leállsz beszélgetni, a telefonodon pötyögsz, akkor ne várj csodát! Amikor edzés van, ne vonja el semmi a figyelmedet! Sokan 3-4 órát is „elszotyiznak” a teremben, de ha ők ennyit edzenek… miért nem ők a legnagyobbak? Mert az edzésük nagy rész nem abból áll, hogy stimulálnák az izomzatukat!

  • gond van az evéssel – örök téma, hogy a „gyúróskaja” monoton, mert nem lehet folyton csirkerizst enni. De a főzelék- és szendvicshegyektől nem fog eltűnni a pocakról a zsír! De feltételezzük, hogy nincs ilyen gond. Akkor a mennyiséget sokallod. Relatív kinek, mi a sok, akár étkezések számában, akár az elfogyasztandó mennyiséget tekintve. Ha tele hassal akarsz edzeni, el kell keserítselek, előbb akarja a tested megemészteni az ételt, aztán a mozgásra figyelni, de az is gond hogy néha nem megfelelő ételt eszünk mozgás előtt. Nem tartom jó döntésnek egy büfés kebab, vagy egy hamburger betolását, ha már tudod, hogy közeledik az edzés ideje.
  • munkahelyi, magánéleti gondok – ha a problémáinkat bevisszük a terembe, azok ott is hátráltatni fognak minket. Itt visszakanyarodunk arra, hogy az edzésre is kellő figyelmet kell fordítani!
  • hiába emeled a vasat, ha közben azon gondolkozol, hogy a munkatársak/főnököd ok nélkül vett elő, nem volt jogos a megdorgálás, vagy ha az jár a fejedben hogy a pároddal sokat vitáztok, nem érti mit miért csinálsz.

    mit lehet tenni?

    Megvan a probléma, már csak a megoldást kell megtalálni.

    • először is pihenj! – ez minden baj leküzdésének alapja!
      1-2 napot, ha csak arra fordítasz, hogy annyit pihensz amennyit csak tudsz az már fél győzelem. Tiszta fejjel hamarabb megtalálod a kiutat a gödörből.

    • pihenés – az 1-2 nap beiktatott extra pihenő csak tüneti kezelésnek jó, de nem fogsz mindig ennyit pihenni. Pihenj több napot, próbálj hamarabb nyugovóra térni, és ellenőrizd a fekhelyedet is! Ha régi a matracod, akkor érdemes kicserélni, hiába alszol 8-10 órákat, ha már gödör van az ágyban a tested nem tud maximálisan regenerálódni!

    • edzésterv – ideje újragondolni! Variáld a sorrendet, hogy melyik nap mit edzel, hogy milyen eszközöket használsz az edzéshez, lassítsd a gyakorlatok sebességét, iktass be egy extra gyakorlatot, vagy vegyél ki valamit a tervből! Új stimuláció, újra jönni fog a jóleső izomfájdalom! Ismétlés számban is van lehetőség kombinálni: ha eddig 6-8 ismétlést csináltál, emeld fel…20-ra! Máris csípni fog, de nagyon! A vetkőző szériák – ha eddig nem voltak nagy barátaid, készülj fel, hogy hamarosan nem tudsz nélkülük edzést elképzelni!

    • edzésidő – tedd hatékonnyá az edzésed! Füles fel, és nyomulás! Neked is jobb lesz, ha hamar letudod, mert utána minden másra több időd lesz! Kézenfekvő, nem?
      Gyors, hatékony edzés = kevesebb idő a teremben = több szabadidő! Beszélgetni lehet edzés után, vagy ha épp a futógépen vagy! A pörgést még tovább fokozhatod azzal, ha egy combos energizálót elkortyolsz, mielőtt átöltözöl.

    • evés – ha egy szakembert megkérdezel, mennyit kell enni, azt napi szinten vedd! Ha roston eszed a húst, és nem olajos sült krumplit eszel mellé, tuti nem okoz gondot megenni, de ha így is nehéz a feladat, akkor egyél kevesebb köretet, és a zöldséget vedd magad elé helyette! További segítség lehet, ha több részletben eszel. Kisebb adagok, gyorsabb emésztés, nincs „kajakóma”, teltségérzet! Az emésztésedet még a vitaminok is segítik! Ha kellő mikrotápanyag jut be, akkor azok is fokozzák a tápanyag beépítést! De egy jól kikevert turmix is gyorsan tud a testünkbe juttatni 30-50g fehérjét!

    • magánélet, munka – ha munkánkat kritizálja valaki, akkor mérlegelni kell: okkal kritizálnak minket, vagy nem? Ha igen, akkor a továbbiakban ne adjunk okot arra hogy panasz érje a ház elejét. Mindig adjuk a maximumot, és ha nem is álommeló amit végzünk, tekintsünk rá úgy, hogy nap végén is elmondhatjuk: ma is produktívak voltunk! Jó szájízzel távozva, máris több kedv lesz mozogni! Ha pedig a párunk vegzál minket, ott is elemezni kell a helyzetet! Ha az időt kevesli, amit rá fordítunk, akkor is ott van még a lehetősége annak, hogy akár őt elcsaljuk edzeni, és ő lesz vastestvérünk! Ha őt ez nem vonzza, találjuk meg, mi az, amit ő kedvel, és lehet nekünk is lesz egy új hobbink! Soha ne ijedjünk meg attól ha szembe kell nézni a problémáinkkal, mert azzal csak több bajt okozunk!

    Fegyi