Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Molnár Péter Men’s Physique versenyző bemutakozik

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1642/o_Molnarp2_20140604103820_20140610133547.jpg15 éves koromban jártam először konditeremben.  Azóta az edzés és a vele járó életmód nemcsak a mindennapjaim részéve, de egyben a szenvedélyemmé is vált. 11 év edzésmúlttal a hátam mögött úgy döntöttem, hogy szeretném megmérettetni magam a színpadon is. Indulásnak a Fitbalance IFBB Central European Cup versenyt tűztem ki magam elé.

A Men’s Physique kategória mellett tettem le a voksomat, mert véleményem szerint ehhez passzolnak leginkább az adottságaim, valamint ez a fizikum áll a legközelebb hozzám. 12 hétig diétáztam a verseny előtt. A 3 hónap alatt 18 kg-t fogytam, ami végül egy 90 kg-os versenysúlyt eredményezett. Büszke vagyok rá, hogy életem első versenyén sikerült helytállnom egy nagyon erős mezőnyben, de a versenyfelkészüléssel szerzett tapasztalatok még fontosabbak a céljaim megvalósításában.

A fitness számomra egy életforma.

Mivel a mindennapjaim részéve vált, ezért arra törekszem, hogy ne csak versenyidőszakban tudjak formában lenni, hanem egész évben hozzak egy esztétikus fizikumot és minden évben jobb legyek. Az a célom, hogy bebizonyítsam: munka mellett, doppingmentesen, naturál edzéssel is el lehet érni egy olyan külsőt, amitől jól érzed magad a bőrödben. Szeretném megosztani azt a tapasztalatot veletek, amit az évek alatt szereztem, és segíteni, hogy elérjétek céljaitokat. Kövessétek nyomon mindennapi harcaimat a fitness világában a Facebook-on!

Molnár Péter