Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Nagy Ákos harmadszor is a világ legerősebb emberei között

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1759/o_NAGY_AKOS_20150401154845.jpgMagyarországot immár harmadszor fogja képviselni az elmúlt évek legsikeresebb hazai erősember versenyzője és a BioTechUSA támogatott sportolója, Nagy Ákos.

Egykori junior súlyemelő világbajnokunk 2012-ben a budapesti Giants Live erősember világkupa győzelmével vívta ki a jogot az indulásra, amit 2013-ban szintén sikerült kiharcolnia. A tavalyi évben súlyos sérülések miatt nem tudott a legerősebbek közé kerülni, ennek ellenére az idén visszatért, és meghívást kapott az erősemberek hivatalos világbajnokságára.

„Ez a világ legkeményebb és legnagyobb nézettségű erősember versenye. Itt évről évre tényleg a világ harminc legjobbja versenyez. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy immár harmadszor képviselhetem Magyarországot és a magyarságot a világ legerősebb emberei között. Tudom, hogy a mezőnyben sokan sokkal nagyobbak, erősebbek is mint én, ennek ellenére szeretnék az első húsz hely valamelyikén végezni.” – nyilatkozta Ákos

A 181 centi magas, 140 kiló súlyú magyar erőatlétának többek között olyan óriásokkal kell felvennie a versenyt, mint a Trónok Harcából is ismert, több mint két méteres, közel kétszáz kilós izlandi óriás, Thor Björnsson, vagy éppen a négyszeres világbajnok litván erősember legenda, Zydrunas Savickas.

Drukkoljatok Ti is Ákosnak, hogy túlszárnyalja eddigi legjobb helyezését és a legjobb teljesítményt tudja nyújtani!

Bővebb információk:

A The World’s Strongest Man hivatalos weboldala

Nagy Ákos hivatalos facebook oldala