Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Súlyzós edzéssel a diabétesz ellen

Betegség-körkép

Nem kérdéses, hogy napjainkban a 2-es típusú cukorbetegség hatalmas problémát okoz világszerte. Ugyan, jellemzően a felnőtteket érinti (ezért is emlegetik felnőttkori cukorbetegségként), azonban a mozgásszegény életmód és a gyorskajákon alapuló étrend következtében már a serdülőkorúakat is veszélyezteti.

A WHO 2015-ben 9%-ra becsülte azok számát, akik e betegségben szenvednek, a Föld teljes felnőtt lakosságát tekintve. Amerikában még ennél is súlyosabb a helyzet; hiszen 86 millió amerikainak (több, mint az összlakosság egyharmada) pre-diabétesze van; ami a kór előszobája, és a megelőzés szempontjából kritikus pont, azonban 90%-uk nem is sejti ezt. Így fordulhat elő az a szörnyű arány, hogy 15-30%-uk 5 éven belül cukorbeteggé válik.

Pedig a pre-diabétesz mozgással, diétával és az ezek által bekövetkező fogyással teljes mértékben visszafordítható!

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1980/o_diabetesz1_20161016135746.jpg

Az sport jelentősége

Mielőtt rátérnénk a tárgyra, nézzük meg, mit is jelent a testen belüli folyamatok szintjén a 2-es típusú diabétesz, melybe a cukorbetegek 90%-a tartozik?

Ugyan a szervezetnek van saját inzulintermelése, de annak vagy a mennyisége, vagy a hatékonysága nem elegendő, ezért a vércukorszint túlzottan megemelkedik. Cukorbetegséget megelőző állapotról, (pre-diabétesz) akkor beszélünk, ha laboratóriumi körülmények között már enyhe vércukorszint emelkedés mutatható ki, ami még nem éri el a referenciaértéket.

És akkor most érkeztünk el oda, hogy miért is olyan fontos a mozgás a betegség-kezelésben:

  • csökkenti a vércukorszintet;
  • a szervezet hatékonyabban reagál az inzulinra;
  • segíti a fogyást, az ideális testsúly kialakítását/fenntartását;
  • nő az ellenállóképességed magával a betegséggel szemben;
  • segít a stressz, szorongás leküzdésében (csoki helyett :).

Aerob vs. súlyzós

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1980/o_diabetesz2_20161016135755.jpg

A tudósok sokáig úgy tartották, hogy csak az aerob edzés a megfelelő a diabétesz ellen, mert az hosszú terhelést bíró izomrostokat eredményez, amik pozitívan befolyásolják az anyagcserét. Később azonban genetikailag módosított egerek segítségével bizonyították, hogy a rövid terhelést bíró, erős izomrostok számának növelésével, a korábban laboratóriumi körülmények között kialakított izulinrezisztencia viszonylag gyorsan megszüntethető. Hiszen ezek az izomrostok sokkal jobban serkentik a test teljes anyagcsere folyamatait.

Egy jól összeállított, kimerítő súlyzós edzés (vagy egy dinamikus intervall tréning) után a szervezet akár még órákig fokozott kalóriafelhasználó üzemmódban van, míg ez, az alacsonyabb intenzitású aerob mozgásnál, szinte csak az edzés idejére korlátozódik.

A 2-es típusú cukorbetegek esetében ez különösen fontos, mivel az inzulin elégtelen termelése miatt az izomsejtekben (is) található inzulinreceptorok sokkal rosszabbul képesek a glükózt energiává alakítani a sejtek részére. Ezért ott „kering” egy csomó felesleges glükóz a vérben, amik felhasználását növelik az ellenálláson alapuló edzés segítségével megedzett izmok.

A legkomplexebb megoldás érdekében végezz rendszeresen (heti 2-3 alkalommal), nagy izomcsoportokat megdolgoztató, a felső- és az alsótestet is bekapcsoló feladatsort, heti 1-2 kardióblokkal.

Plézer Panna

Sportedző