Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Szurkolókról, főzésről, táplálkozásról Tóth Mártonnal

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1735/o_IMG_9030_logo_20150209124338.jpgA szurkolóktól nagyon sok pozitív visszajelzést hallani a csapatról, gondolom, ezzel Te is szembesülsz.

Persze. Nagyon sok erőt adott, ahogy a szurkolók minket kezeltek, ahogyan minket buzdítottak, és amilyen szeretetet árasztottak felénk az EB alatt és az EB után is. Tény és való, hogy nehezebb utat jár most be a válogatott, hiszen a szerbek már 6 éve együtt játszanak és jóval összeszokottabbak. De azért azt is látni kell, hogy nem ebből a két csapatból tevődik össze az EB és a válogatottak mezőnye, hanem azért ott vannak a legjobbak közt a horvátok, olaszok, spanyolok. Tehát ebben a relációban nézve ez még nagyobb dolog, hogy az ezüstéremig eljutottunk. Egy pályafutás alatt egyszer vagy kétszer adatik meg, hogy egy világversenyt hazai közönség előtt tudsz játszani. És ezeket mindig meg kell ragadni. Egyre szorosabb a nemzetközi mezőny, és a Benedek-csapat eddig mind a négy világversenyén eljutott a döntőig. Innen nézve megint óriási dolog, hogy ott voltunk a döntőben. A magyar vízilabdában mindig az arany az elvárás, de lehet, hogy ezért vagyunk jók. Úgy néz ki, hogy ilyen teher alatt tudunk igazán jók lenni.

Te pedig különösen bírod a terhelést, hiszen nem csak a vízilabdában, hanem az élet más területein is jeleskedsz. Láthattuk egy gastro-realityben, hogy nem csak a medencében, de a konyhában is otthonosan mozogsz. Hogyan kerültél ebbe a műsorba?

Amikor volt lehetőség a nevezésre, akkor még viccelődtünk a csapattársakkal ezen. Aztán buzdítottak és végül beneveztem. Amikor beválogattak, nem voltam biztos benne, hogy el tudom vállalni, mert lehet, hogy nem fog összeférni a vízilabdás kötelezettségeimmel. Aztán úgy alakult, hogy az EB után a világkupára én nem tudtam utazni, mert a Tibi más játékosokat szeretett volna kipróbálni. Ebből adódóan volt erre időm, és a szabadságom nagy részét feláldoztam erre.

Mindig is szerettem a gasztronómiát, és érdekel is az, hogy milyen alapanyagokból mit lehet kihozni. Ez volt az egyik motiváció, a másik pedig maga a versenyhelyzet, és így végül azt a döntést hoztam, hogy nekem ezen el kell indulni és bemutatni magam egy másik szemszögből.

Volt vele egy olyan célom is, hogy végül is mégiscsak hogy megmutassam, milyenek a vízilabdások, hogy az élet más területén is helyt tudnak állni. Remélem valamennyit ezzel vissza is adtam a sportágnak, és egy kicsit tudtam reklámozni a vízilabdát.

Tervezed, hogy a jövőben ezt az oldaladat is kamatoztatod valamilyen formában?

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1735/o_Toth-Marton_biotech-5-768x1024_20150211135525.jpgTervezem, de ez most inkább egy fellángolás azért. Most nagyon benne éltem, még most is, és nagyon tetszik, vágyom is rá. Azért arra nem biztos, hogy vágyom, hogy egy chef szerepében legyek egy étteremben. Ez megint azzal járna, hogy a hétvégéim foglaltak lennének. Ha játszom 35-40 éves koromig vízilabdát, minden hétvégém foglalt lesz, nem biztos, hogy arra vágyom, hogy utána megint ugyanez legyen. De érdekel nagyon a téma. Tetszik is, meg szeretem is.

A műsor alapján nagy ínyenc lehetsz. De sportolóként oda kell figyelni a táplálkozásra. Mennyire nehéz ezt összeegyeztetni számodra? Van étrended?

Most már második éve egy dietetikus állítja össze számomra az étrendet. Tavaly előtt az Universiade után, amikor azon a nyáron nem kerültem be a Barcelonaban világbajnoki címet szerző magyar csapatba, arra gondoltam, hogy előre kell lépni és rendszerbe kell tenni a táplálkozásomat. Akkor ez be is igazolódott, mert utána kijutottam az EB-re.

Hogy a főzéssel ez az étrend mennyire függ össze? Az ebédet közösen mindig egy étteremben kaptuk, ezt az egyet leszámítva a reggelit, a vacsorát, az uzsonnákat mindig én készítettem el. Úgyhogy a főzés az étrend előtt és után is része volt az életemnek. A versenyen rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem és sokat tanultam arról, hogy a konyhában mit hogyan kell csinálni. Azóta máshogy nézem a dolgokat.

Bernáth Józseffel, aki a verseny során a chef volt, jó barátságot is kötöttem. Sokat beszélgetünk, sok ötletet ad. Elküldöm neki képeken, hogy mit főzök, véleményezi és próbál tanítgatni.

Ha például a délutáni uzsonnám natúr csirke zöldségekkel, akkor én abból próbálok kihozni új ízeket, új textúrákat, más technológiákat használni, és így nem tűnik olyan unalmasnak, hogy minden délután megeszem egy natúr csirkét. Vagy amikor reggelente négy tojást meg kell ennem, akkor tudom, hogy nem csak a rántotta létezik, hanem a buggyantott tojás, a főtt tojás, a lágy tojás, a francia rántotta, az angol rántotta stb. Próbálom az amúgy unalmas étrendet változatossá tenni.

Hamarosan folytatjuk…

Készítette: Molnár Péter