Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Faldum Gábor, triatlonista is a BioTechUSA-t választotta!

Mikor ismerkedtél meg a triatlon sportággal? Más sportot is kipróbáltál korábban?

Sportos családban születtem. Nagybátyám birkózó volt, így én is birkózással kezdtem az óvodában. A birkózóegyesület megszűnésével nővéreim ez idő alatt már elkezdték a triatlon edzéseket. Így én is leigazoltam 7 évesen a Bajai Triatlon Egyesület-be.

Elengedhetetlennek tartod, hogy valaki, aki sikeres akar lenni ebben a sportban, ilyen hamar kezdje el az edzéseket és a versenyzést?

Én azt mondom, hogy nem kell rögtön triatlonoznia, mert nagyon sokan más sportokból jönnek. Az úszáshoz viszont mindenképpen kell, hogy valaki legalább 15 éves korára elérjen egy szintet, annak érdekében, hogy fel tudja venni a versenyt. Természetesen nálunk az úszás nem ugyanolyan, mint az úszóknál, hiszen más a közeg, de ahhoz hogy valaki egy olimpiára készüljön, ahhoz nagyon stabil úszó tudás kell, amit időben el kell kezdeni.

Miért pont az úszást?

A kerékpár nagyon munkás, de meg lehet tanulni. Nagyon sok munkával előbb utóbb kifizetődik. Járni, futni alapvetően tudunk. Például a gyerekek járnak fociedzésre, onnan könnyű átvezetni ezt a triatlonra.

Az úszásnál valamilyen szinten viszont egy készségnek kell kifejlődnie, hogy megtanuljon az ember úszni. Lehet később is kezdeni, de ritka az az ember, aki oda tud érni a mezőny élére. Akik komolyabb eredményeket elértek, azok mind 10 éves korban már medencéhez kötik magukat. Viszont hosszabb távon, mondjuk egy Ironman versenynél, ott nem olyan létfontosságú ez. Ezt akár felnőtt korban is el lehet kezdeni. Országúti bringásból például egy kis futás tehetséggel lehet még jó hosszútávú triatlonos.

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1795/o_faldum1_20150723105148.jpgTe azonban már 7 éves korodban leigazoltál és elkezdtél versenyezni is, de mikor döntötted el, hogy ezt a sportot választod hivatásul?

Újonc koromban viszonylag hamar jöttek az eredmények. Aztán volt egy kisebb hullámvölgy serdülő koromban. Majd ifjúsági korú lettem duatlonban. Ez a triatlon testvérsportja, amiből az úszás marad ki.  Itt életemben először kijutottam nemzetközi versenyekre. Ott voltam a világbajnokságon első éves ifistaként, és nagyon megtetszett ez a légkör.

Mivel nem tartoztam a jó úszók közé, ezért nagyon sok munkám volt abban, hogy fejlődjek úszásban és triatlonban is rajthoz tudjak állni nemzetközi versenyeken. Ekkor már 16-17 éves koromban körvonalazódott bennem, hogy ezt szeretném csinálni. Addig igazából csak a családias hangulat vonzott, szerettem lejárni edzésre, nagyon jó barátokat szereztem, akikkel mai napig tartom a kapcsolatot.

Junior koromban kijutottam a világbajnokságra, az Euróba-bajnokságra. Egész jó helyezéseket értem el, ami nagyon motiváló volt. Bár az úszásom még nem volt tökéletes, de futásban és kerékpáron fel tudtam venni a versenyt az elittel. Majd jött az U23-as korosztály, ahol egy sérülés hátráltatott, de az első világkupámon legjobb magyarként a 11. helyen értem célba. Nagyon felemelő érzés volt, ahogy a top20-at kihívták az egész város elé. Az eredmények és a fejlődés is abba az irányba vittek, hogy van fantázia ebben a sportban számomra.

Mi volt a következő lépcső?

Természetesen minden sportolónak az az álma, hogy az ötkarikás játékokon oda tudjon állni a rajthoz. Az első nemzetközi versenyem után merült fel, hogy szeretnék kijutni Londonba. De igazából még nem állt úgy össze a csapat, és még én sem álltam készen. Nem voltak akkor még olyanok a körülmények, hogy ez sikerüljön.

Utána 4 éves tervben gondolkodtunk. Az első évben Európa-Kupákon indultam. A szezon végére már felvettem a versenyt a többiekkel. Következő szezonban megkockáztattunk nagyobb versenyeket, hogy pontot gyűjtsek. Ezekkel sikerült annyi pontot gyűjteni, hogy rajthoz tudjak állni a világkupákon is. Egyre inkább kezdtem belerázódni. Majd a tavalyi évben már dobogóra is tudtam állni Tiszaújvárosban, mellyel az olimpiai ranglistán a top20-ba bekerültem, azóta gyűjtöm a pontokat és stabilan fent vagyok a listán. Két éve már a triatlonban legrangosabbnak számító WTS versenyeken is ott vagyok, melyeken szintén sikerült helytállnom.   A WTS összetettben 32. vagyok, szeretném, ha szezon végére a 25-ben benne lehetnék.

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1795/o_faldum2_20150723105157.jpgMit tartasz eddigi legnagyobb sikerednek karriered során?

A tiszaújvárosi világkupa. Mindig is az volt a célom, hogy dobogón álljak a világkupán. Hazai pályán különösen nagy élmény volt átélni ezt az eredményt. Az otthoni légkör és körülmények csak támogatni tudták a teljesítményemet. Az pedig, hogy hazai közönség előtt versenyeztem külön doppingnak számított. Akkor úgy éreztem, ezzel az eredményemmel megérte a sok munka.

És mi a legnagyobb álmod, amit még nem értél el eddig?

Egy olimpiai kvalifikáció és egy tisztes helytállás. Egy top 10-es helyezéssel már elégedett lennék, de a cél nem ez, hanem egy dobogó lenne az igazi.

Milyen próbatételt kell kiállnod, hogy eljuthass ide?

Az út megvan. Ezen kell továbbhaladni, hogy valóra válhasson ez az álom. Nagyon sok verseny van még hátra. Sokat fejlődtem abban, hogy szinte rutinként működjön már minden, de még keveset versenyeztem a WTS sorozatban, és itt tényleg minden verseny olyan, mint egy olimpia, ugyanazok az emberek állnak oda, sőt itt nincs limitálva az országonként maximálisan indítható emberek száma, így egy WTS futamon odaérni közel az olimpia szintjéhez hasonlítható.
Idén 3 ilyen versenyem van, ahol szimulálni tudom az olimpiai versenyt és hasonló erősségű mezőnyben tudunk versenyezni. Az első Hamburg, utána Stockholm, majd Chicago. Ezen kívül világkupák vannak még tervben köztük a tiszaújvárosi itthon. Annak érdekében, hogy valóra váljon az álmom, minél jobb eredményeket kell elérnem ezeken a versenyeken és rengeteget kell dolgoznom.

Beszéljünk erről a munkáról egy kicsit. Hogyan néz ki a felkészülés egy ilyen összetett sportban?

Úszunk, kerékpározunk, futunk emellett sok erősítés is van, tehát állóképességet és erőt is fejlesztünk. Heti 12-13 edzésünk van. Teljes pihenőnapot nem szoktam beiktatni, ami azt jelenti, hogy egyik pihenőt reggel másikat másnap este tartom. Az erősítéseket saját testsúllyal végezzük. Elsősorban a törzs izmait erősítjük. Főleg télen végezzük.

Hetente háromszor úszunk medencében, heti kétszer-háromszor úszunk nyílt vízben. Ami nagyon fontos, mert teljesen más a nyílt vízi úszás, hiszen itt tájékozódni kell, aminek megvan a technikája.

Ha belegondolunk a sportolók nagy része elég egyhangú edzésmunkát folytat. A triatlonról ez nem mondható el.

Nálunk egy átlagos nap úgy néz ki, hogy lemegyünk a Sugovicára úszni. Kinézünk bójákat, amiket meg kell kerülni, elindulunk egyszerre, még kis kontakt is van. Kijövünk és gyakoroljuk a depózást, amit külön gyakorolnunk kell.  Az úszás-kerékpár váltásnál minden másodperc számít. Szerencsére ez nekem jól megy. Az összes versenyen mindig az enyém szokott a legjobb idő lenni, de dobogós biztos vagyok.
Ezt nagyon fontos gyakorolni. Teljesen más mozgást igényel egy úszás után kerékpárra ülni. Szóval a triatlon nem úszás, kerékpár, futás, hanem egy teljesen másik sportág. Kerékpározás után leszállni futni sem olyan, mint amikor valaki lemegy egy atlétika edzésre és fut 800 métert.

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1795/o_faldum3_20150723105209.jpg

Mi a kedvenc edzésformád?

Nagyon szeretem a kinti úszást. De a téli futást is nagyon kedvelem. Szeretek a hóban futni.

Az első ilyen élményem akkor volt, amikor a Duna-töltésen bokáig érő friss hóban, napsütésben futottam egyedül. Ott beleszerettem ebbe az érzésbe. Emellett a kerékpározás egy hobbi is nálam.

Nyilván elképesztő állóképességgel kell, hogy rendelkezz. A táplálkozás oldalán hogyan fejleszted ezt a képességed?

Mindenevő vagyok, de van egy irány, amit próbálok követni a táplálkozással kapcsolatban. Igyekszem színesíteni az étrendemet. Súlyproblémám eddig nem volt, úgyhogy diétáznom nem kell. Arra kell figyelnem, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű kalória bevitel meglegyen. Az első edzést éhgyomorra szoktam végezni, utána reggelizem csak.

A táplálékkiegészítők nagyon sokat segítenek, hogy minél hamarabb készen álljak a következő edzésre. Aminosavakat fogyasztok, hogy minimalizáljam a regenerációs időt. 100% BCAA-t és Beta Alanine-t is. Ezek kívül Isotonic-ot, Energy Gel-t, magnéziumot és HMB-t is rendszeresen fogyasztok.

Kinek javaslod ezt a sportágat? Milyen adottsággal kell rendelkezni hozzá, hogy sikeres lehess benne?

Mindenkinek ajánlom. Nagyon jó sportág arra, hogy az ember kipróbálja magát és célokat tűzzön ki magának mindegyik távon. Önmagát küzdheti le azzal, hogy mindig jobb és jobb időt produkál. Fontos, hogy ne másokkal, hanem a távval és az időnkkel versenyezzünk. Akár 30 évesen is elkezdhetjük a triatlont, hiszen egy rendkívül egészségfejlesztő és egészséges életmódba beiktatható sportág.

Milyen aktivitásokat várhatunk a jövőben tőled, mikor hallhatunk felőled a legközelebb?

A következő WTS futam Hamburg-ban lesz, ami után egy beszámolóval fogok jelentkezni, majd a sorra következő versenyeimről rendszerint olvashattok cikkeket személyes élményekkel, hasznos tippekkel megspékelve.

Köszönjük a beszélgetést!

Molnár Péter, BioTechUSA