Az omega-3 hatásai

2019-11-25 12:17:00

Az omega-3 hatását mindenki élvezheti, korosztálytól, nemtől, életviteltől függetlenül. Kerülj képbe az előnyökkel cikkünk segítségével.

Az omega-3 hatásai

Az elmúlt két évtizedben számtalan kutatási eredmény igazolta az omega-3 zsírsavak egészségre gyakorolt előnyös tulajdonságait. Rendszeres fogyasztása kiemelkedően fontos a gyerekeknek, a felnőtteknek, sőt még a sportolóknak is, mert a szív és érrendszer és az agy megfelelő működéséhez elengedhetetlen a szervezet számára. Napjainkban leginkább az a felfogás terjedt el, hogy a zsírok rosszak és minél inkább le kell csökkenteni a bevitt mennyiséget, mert elhízást okoznak és hatásukra a triglicerid szintén megemelkedik. De ez nem teljesen így van, nem mindegy milyen zsírt és milyen arányban fogyaztunk.

Nézzük meg, hogyan érvényesülnek ezek a hatások egy sportoló életében!

Mi az omega-3 és miért fontos?

Az Omega zsírok szerkezetében egy vagy két kettős kötés található, melyek elhelyezkedése adja a nevüket, azaz az omega-3 zsírsav kettős kötése a harmadik helyen, míg az omega-6 zsíré a hatodik helyen található.

Mind az omega-3 és 6 is esszenciális zsírsavak, de a jelenlegi táplálkozással omega 6-ot fogyasztunk nagy mennyiségben, ez a felborult arány sok krónikus betegség kialakulását segíti elő.

Az omega- 3 zsírsavak a többszörösen telítettlen zsírsavak csoportjába tartoznak, melyek közül az EPA-t (eikozapentaénsav), a DHA-t (dokozahexaénsav) és az alfa linolénsavat (ALA) ismerik a legtöbben.  Rendszeres fogyasztásukkal, gyulladáscsökkentő hatásuk miatt számos betegség kockázatát képes csökkenteni, mint érrendszeri megbetegedés, Alzheimer- kór, egyes rákos megbetegedések. De a zsírsav fogyasztása segít cukorbetegség, magas vérnyomás és bőrbetegségek kezelésekor is. Sportolók esetében kimondottan fontos a megfelelő bevitel a szív és érrendszer karbantartása, vérnyomáscsökkentő hatása miatt is, de légzésfunció javítására és asztma megelőzésére is használják.

Hogyan juthat hozzá a szervezeted?

A legfontosabb omega-3 zsírsavak, az EPA (eikozapentaénsav) és a DHA (dokozahexaénsav) ősidők óta az emberi táplálkozás részét képezték, az esszenciális zsírsavak közé tartoznak, tehát gondoskodnod kell a rendszeres bevitelükről.

A mai élelmiszerek sajnos nem fedezik a szükségletet, hacsak nem fogyasztasz rendszeresen friss tengeri halakat, füvet legelő állatok húsát, melyek a legjobb természetes források.

Növényi forrásokban (lenmag, dió) is találhatunk omega-3 zsírsavakat ALA (alfa-linolénsav) formájában, azonban a szervezetnek ezt át kell alakítania EPA és DHA-vá, ami elég rossz hatásfokú művelet. Mindenképpen érdemes tehát állati forrásokra vagy étrendkiegészítőre hagyatkozni. Viszont nagyon fontos, hogy ne csak azt nézzük, mennyi a benne lévő omega-3 mennyiség, hanem az EPA, DHA arányra is figyeljünk, mert kiderülhet, hogy a szükséges mennyiséget napi 15-20 kapszulával érjük el.

A Mega Omega 3 lágyzselatin kapszula kiemelkedő 70%-os mennyiségben tartalmaz EPA és DHA zsírsavakat, ezen kívül E-vitamin is van benne, ami kiváló antioxidáns is. Egy adag (2 kapszula) 1000mg haloalajat tartalmaz, amiből 400mg EPA és 300mg DHA. Nemcsak, hogy a zsírsavak nagy mennyiségben találhatóak benne, de könnyen fel is szívódnak.

Az omega-3 hatása a szervezetre

Az omega-3 hatása a szervezetre

1. Az Omega-3 képes leküzdeni a depressziót és a szorongást

A depresszióban vagy szorongásban szenvedő emberek tüneteiben is javulás volt tapasztalható (1, 2, 3), melynek eléréséhez az EPA volt a leghatásosabb (4). Csökkenti a stressz által kiváltott kortizol szintjét, ami egyben egy  anti-katabolikus hatás is.

2. Csökkentheti a máj zsírtartalmát

Nem az alkohol által okozott zsíros májbetegség (NAFLD) esetén az omega-3 hatása, hogy csökkenti a májzsírt és a gyulladást. ( 5, 6)

3. Javíthatja a szívbetegségek kockázati tényezőit

A szívroham és a stroke a világ leggyakoribb halálokai és a kutatók azt figyelték meg, hogy a sok halat fogyasztó népek körében sokkal alacsonyabb ezeknek a betegségeknek a száma és megtaláltk az összefüggést az omega-3 fogyasztásával. (7, 8)

4. Csökkentheti a metabolikus szindróma tüneteit

Az omega-3 zsírsavak javíthatják az inzulinrezisztencia, a gyulladás és a szívbetegségek kockázati tényezőit, csökkentik a magas vérzsírszintet, elhízást. (9, 10, 11).

5. Javíthatja a csontok és az ízületek egészségét

A tanulmányok azt mutatják, hogy az omega-3 javíthatja a csontok szilárdságát azáltal, hogy növelik a csontokban található kalcium mennyiségét (12, 13), de az ízületi gyulladás kezelésében is csökkenő fájdalmat tapasztaltak. ( 14, 15)

6. Az atlétikai teljesítmény javulásában is szerepet játszik

Javíthatja a szív és a tüdő működését, de csökkenti a vérnyomást és alacsonyabb pulzust is eredményezett kerékpárosoknál az edzés alatt. (16, 17). Mivel javítja az inzulinreceptorok működését (fokozott inzulinérzékenység), a tápanyagok (glükóz, zsír, aminosavak) könnyebben tudnak bejutni a sejtekbe.

7. Segít az edzés utáni regenerációban

Az omega-3 kiegészítés potenciális módszer lehet a testmozgás által kiváltott izomkárosodás megelőzésére is, de csökkentheti az izomkárosodást és fájdalmat, javítja a szív és tüdő működését is és az izom erejét is. (18, 19, 20). A jótékony hatás a legtöbb esetben azzal magyarázható, hogy az omega-3 zsírsavak beépülnek a sejtmembránok foszfolipid kettősrétegébe (az agyban és az izmokban is), ezáltal rugalmasabbak lesznek, javul a jelátvitel hatásfoka a hormonok számára.

8. Fokozhatja az izomfehérje szintézist

Fokozza a mTOR, p70S6K fehérjeszintézis útvonalakat, hozzájárul a tesztoszteron szint emelkedéshez (anabolikus hatás). Ezáltal elősegíti a kötőszövetek, ízületek regenerálódását, melyeket a mindennapos edzések rendesen igénybevesznek. (21).

Mennyi az annyi, azaz az ajánlott dózis

Az ajánlások alapján javasolt EPA és DHA mennyiség szív megfelelő működéséhez legalább 250mg, de a vér normál triglicerid szintjének fentartásához már 2000mg, a normál vérnyomás fentartásához már 3000mg-ot javasolnak. Sportolók esetében is magasabb a szükséglet. A legtöbb egészségügyi szervezet legalább 250–500 milligramm kombinált EPA és DHA bevitelét javasolja naponta, de Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság szerint az omega-3 zsírsav-kiegészítők napi 5000 mg-ig biztonságosan fogyaszthatók.

A túlzásba vitt mennyiségnek lehetnek káros következményei is, így ezzel mindenképp számolni kell. Az omega-3 vérnyomáscsökkentő hatása alacsony vérnyomásúaknál gondot okozhat. 2 típusú cukorbetegeknél emelte a vércukorszintet napi 8g esetén. A magas zsírtartalom érzékenyebbeknél reflux-szal, gyomorégéssel is jelentkezhet, de vannak akiknek hasmenést, puffadást okozó hatással is küzdeniük kell. Néhány állatkísérlet azt találta, hogy az omega-3 zsírsavak magas bevitelével növelhető a vérzéses stroke kockázata, míg más emberi vizsgálatok nem mutattak összefüggést.

A nagyobb mennyiségeket mindenképp a nap folyamán több részre osztva fogyasszuk. Csak hidegen, szobahőmérsékleten fogyaszd, hő hatására könnyen bomlik!

Az omega-3 zsírok kiemelkedően fontosak a szervezet számára, rendszeres fogyasztással, gyulladáscsökkentő hatásuk miatt számos betegség kockázatát képes csökkenteni, mint érrendszeri megbetegedés, Alzheimer- kór, de cukorbetegség, magas vérnyomás kezelésénél is ajánlják. Sportolóknál ez edzés utáni regenerációban és az izomfehérje szintézisben is szerepe van.

A szervezet nem képes előállítani, így mindenképp táplálkozással kell fedeznünk. Leginkább növényi olajokban, tengeri halakban fordul elő.

Mega omega3

A legtöbb helyen a javasolt omega-3 zsírsav bevitel 3000mg, afölé nem érdemes menni, mert terhelheti a szervezetet, emésztőrendszert. Ezen kívül fontos az omega-3 és omega-6 zsírok megfelelő arányára odafigyelni, mert jelenlegi táplálkozással az Omega-6 irányába tolódott el a bevitel.


Mit javítanál ezen a cikken?




A tartalom lehetett volna...





Mégse

TETSZETT EZ A CIKK?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

LEGOLVASOTTABB CIKKEINK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ TERMÉKEK