Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Készülés a versenyre: A-tól Z-ig – 2. rész

Kiss Virág Fitness Bikini kategória versenyen

Évek óta edzel, és a korábbi cikkekben ismertetett tényezők miatt arra az elhatározásra jutottál, hogy versenyezni szeretnél? Rendben van, akkor lássuk, hogy mi mindent kell tudnod ezzel kapcsolatban.

Tisztázzunk pár dolgot

Most, hogy úgy döntöttél, belevágsz a versenyzésbe, két dologra mindenképpen érdemes odafigyelned:

A sikeres versenyhez elengedhetetlen, hogy az egész folyamatot előre, lépésről lépésre, pontosan és hibamentesen megtervezzük (táplálkozás, edzés, időmenedzsment), ezt a tervet kitűzzük egy jól látható helyre, majd be is tartsuk.

A kezdeményezés sikere nemcsak a tervezésen múlik, hanem azon is, hogy a külső tényezőket miként tudjuk kezelni (többek között a barátokat, a családot, a környezetünket, a stresszt, a munkát és a váratlan eseményeket értjük ezalatt). Nem szabad hagynunk, hogy ezek kihassanak a tervezésre, máskülönben megnő a stressz szintje és szorongani kezdünk, hiszen ezek már eleve a folyamat részét képezik, és azzal fenyegetnek, hogy a nagy napunkat teljes kudarcba fordítják át.

Nyilvánvaló, hogy a versenyre készülést nem tudjuk a hétköznapi élettel összehasonlítani, mivel jelentős áldozatot követel, többek között lecsökken a társaságban és családdal töltött idő, kevesebbet tudunk szórakozni járni, gasztonómiai örömöket élvezni, továbbá hozzá kell szoknunk, hogy kevesebbet alszunk, folyamatosan fáradtak vagyunk… folyton edzünk, ugyanakkor csökkentjük a kalóriabevitelt – és ezzel még nem ismertettük teljeskörűen a versenyre készüléssel járó állapotokat. Ez az életmód nemcsak a saját magunk számára, hanem a körülöttünk élők számára is nehézséget jelenthet, a magánéletben és szakmailag egyaránt.

Ha szeretnél bajnok lenni, az nehézséggel fog járni. Minden nap meg kell majd magaddal és a környező világgal küzdened, és úgy fog tűnni, hogy senki sem ért meg, és minden ellened van. Azt azonban fontos tudni, hogy ezt minden bajnok kivétel nélkül megtapasztalja. Nem egy könnyű menetről van szó, de pont emiatt annyira ösztönző az egész folyamat.

A legfontosabb szempontok

A.  Légy felkészült

A verseny jelentős fizikai és mentális fegyelmet követel. Vettél már részt korábban versenyen? Mielőtt még ráállnál a felkészülés fáradságos útjára, vegyél részt egy versenyen nézőként. Nézz körbe, vizsgáld meg, hogy ki milyen formában van. Vedd szemügyre a leendő kategóriádba tartozó versenyzőket, nézd meg, hogy milyen szinten vannak. Kezd az országos versennyel, hogy ezt követően még temérdek időd maradjon a felkészülésre és a megfelelő szint elérésére. Létfontosságú, hogy a tested megfelelő formában valóban kész legyen arra, hogy színpadra állj, máskülönben hatalmas csalódás fog érni. Amennyiben hosszabb időre van szükséged a felkészülésre, akkor szánd rá az időt. Még mindig jobb, minthogy csalódottan és elkeseredve végezd a versenyed napján.


B.   Légy tisztában az elvárásokkal

Minden egyes kategóriának saját értékelési szempontjai vannak (fizikum, megjelenés, kötelező és szabad testtartások…). Ezekkel tisztában kell lenned, mivel országonként és versenyenként más lehet az elvárás. A felkészülésed a lehető legnagyobb mértékben támogassa ezeknek a szempontoknak az elérését, mert csak így indulhatsz jó esélyekkel a versenyen. Tanulmányozd a követelményrendszert, és tarts is be. Ehhez elengedhetetlen, hogy a megfelelő versenyen és a megfelelő időpontban vegyél részt.

C.   Tarts fent a lelkesedésed

Mindig légy benne az első hatban. Más megoldás nincs. Ez a cél minden kezdő számára reális és pozitív tartalmú, hiszen az első hat között végezni rendszerint szép eredménynek számít, és a pontszámokban csak kisebb eltérések lehetségesek, mivel a versenyzők többnyire egy szinten állnak (legalábbis a tapasztalat ezt mutatja). Ha arra állsz be mentálisan, hogy az első 6 között végzel, ezzel sikerül fenntartanod a lelkesedésed és a felkészülés ideje alatt szükséges jóféle feszültséget. Soha ne nézegesd a versenytársak képeit és videóit a verseny előtt. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy meg tudd őrizni a sebezhetetlenségedet. A nagy napon nincs szükséged arra, hogy plusz nyomás alá helyezd magad azzal, hogy a versenytársaid adatait gyűjtögeted és tanulmányozod.

D.   A genetika

Van, akinek tökéletesek a génjei vagy rendkívül gyors az anyagcseréje, de legtöbbünk nem rendelkezik ilyen kiváltságokkal. Ektomorf, endomorf vagy mezomorf alkatúak vagyunk, esetleg ezek kombinációja, kicsik vagy nagyok… nagyon nehéz meghatározni a tökéletes test fogalmát, de ez nem jelenti azt, hogy nem tehetünk meg minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy a lehető legjobb formába hozzuk magunkat. Kemény munkával, gondosan betartott étrenddel és pihenéssel, továbbá a megfelelő kiegészítőkkel jobb eredményt tudunk elérni, mint azok, akiknek szerencsésebb az alkata vagy jobb génekkel rendelkeznek.


Edzés csapatban, csapatszellemE.   Legyen edzőtársad

Van már edzőtársad? Van támogató csoportod? Amikor edzel, kérd meg a partnered, hogy figyeljen téged, és szükség esetén javítsa ki a gyakorlatot vagy segítsen neked. Nem számít, hogy mennyire vagy ügyes, külső segítséggel egészen biztosan a megfelelő módon tudod végezni a gyakorlatot. Annyi fontos csak, hogy a partnered nagyon őszintén mondja el, hogy milyen a teljesítményed, mert ha csak azt mondja, amit hallani szeretnél, nem fogsz fejlődni. Az edzéstárs nem azért van, hogy vállon veregessen. Ha rosszul végzel egy gyakorlatot, ha nem fejlődsz és változik az alakot, akkor meg kell ezt neked mondania, anélkül, hogy bármit is elhallgatna. Fontos, hogy támogasson, noszogasson és segítsen neked meglátni, ha valami nem helyénvaló, hogy ezeket időben kijavíthasd, még akkor is, ha gyűlölni fog érte. Sokkal jobb, ha újból próbálkozol és kijavítod a hibáidat, minthogy abban a hiszemben élsz, hogy minden rendben van, de aztán a nagy napon pedig csalódás ér, mert senki sem merte megmondani neked az igazságot.

Állíts össze egy tervet

Most, hogy megnéztük a legfontosabb elemeket, ideje a felkészülés lényegi részével, vagyis az étrend, edzés és kiegészítők kérdésével is foglalkozni, mivel ezek biztosítják a versenyre felkészülés akadálymentességét. Ne feledkezzünk meg arról, hogy mindezt pontosan meg kell terveznünk, leírnunk, meghatároznunk, és ki kell tűznünk egy jól látható helyre az otthonunkban, hogy pontosan be tudjuk tartani. A fogyókúra, a túlzott edzés, az alváshiány és az ebből következő fáradtság felhőként borul az ember elméjére, elfelejtünk dolgokat, így kizárólag egy pontos terv segíthet a célunk elérésében.

Remélem, hogy a következő cikkben közzétett útmutató segítségül szolgál majd a megfelelő felkészüléshez, és megalapozza a versenyen való győzelmedet. Bármilyen szinten is állj, az akcióterv elengedhetetlen, mivel megkönnyíti a felkészülést… ne felejtsük el, hogy sok edző komoly összegeket kér el azért, hogy helyetted végezze el a felkészüléssel járó feladatokat. Mondhatjuk azt, hogy ez egy kellemetlen, ugyanakkor nagyon izgalmas feladat is, mert lehetővé teszi számodra, hogy jobban megismerd a tested működését, a reakcióit, illetve a szükségleteit. Sokat tanulhatunk belőle, és megéri a befektetett energiát.

 


 

Denis Tchoumatchenko

www.deniss.org