Ugrás a tartalomhoz
Hírek

Mesefalat festettünk Jószívű Testépítőnk segítségével

Örömmel osztjuk meg, hogy folytattuk a Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény támogatását, ahová korábbi adományozásunk keretében többek között egy a mozgáskorlátozott gyermekek speciális mozgásneveléséhez elengedhetetlen Bobath kezelőágy került. Ezúttal pedig Szmereka László Jószívű Testépítőnk segítségével mesefalat készítettünk a kezelőágy helyiségét adó szobába, hogy egy szebb és vidámabb gyógyulási környezettel járuljunk hozzá a terápián résztvevő gyerekek lelkiállapotához.

„Hisszük, hogy az új környezet segít a gyerekek közérzetén, oldja a vizsgálatokkal járó stresszt és hozzájárul a gyorsabb gyógyuláshoz” – mondta Locsmándi Alajos intézményvezető a festést követően.

Ez a látványos vízesést ábrázoló mesefal a Scitec Nutrition kezdeményezésére, a CSR csapat és Jószívű Testépítőnk részvételével, a Scale Impact, a Nevetnikék Alapítvány és a Mozgásjavító Intézmény anyagi és technikai támogatásából valósult meg. Mindhárom szervezet korábbi partnerünk, és nagy öröm számunkra, hogy sikerült őket egy közös célért újra mozgósítani.

Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a projekt sikeréhez! Biztosak vagyunk benne, hogy a mesefal jelentős örömet és megkönnyebbülést fog hozni a gyerekeknek.