Ugrás a tartalomhoz
Hírek

Idén rekord összegű adományt gyűjtöttünk össze a BioTechUSA Ultrabalaton Charity-n

Az Ultrabalaton csapatával már 2016 óta működünk együtt, azóta vagyunk a Balatonman versenyek hivatalos frissítő partnere, 2019-ben pedig életre hívtuk a BioTechUSA Ultrabalaton Charity nevű közös jótékony kezdeményezésünket. Az idei év mégis különleges mindkét cég számára, hiszen erőinket egyesítve rekord összegű adományt gyűjtöttünk össze. Sikerünket a mögöttünk álló összetartó, egymást segítő közösségnek, pontosabban az azt alkotó nagyszerű embereknek köszönhetjük.

Az idei évben 15. alkalommal került megrendezésre az NN Ultrabalaton, amely nem csak Magyarország, hanem Közép Európa leghosszabb futóversenye! A 216 km-es kör a fantasztikus panoráma mellett, rengeteg kihívást tartogatott a rekordszámú, mintegy 17000 résztvevőnek, akik összesen több, mint 360 000 kilométert tettek meg.

A futóktól összesen 1.159.000 forint gyűlt össze, melyet a BioTechUSA további 5.000.000 forinttal egészített ki

A korábbi évekhez hasonlóan idén is lehetőséget biztosítottunk a verseny résztvevői számára, hogy chipjeik letéti díját visszaváltás helyett jótékony célra ajánlhassák fel vagy tetszőleges összeget adományozhassanak. A futóktól összesen 1.159.000 forint gyűlt össze, melyet a BioTechUSA további 5.000.000 forinttal egészített ki társadalmi felelősségvállalási programja részeként.

A hagyományokhoz híven a BioTechUSA Ultrabalaton Charity-n idén is 3 nyertest hirdettünk, ahol a legtöbb szavazatot gyűjtő cél kapta az adomány 50%-át, a második megszavazott cél a 30%-át, a harmadik pedig a 20%-át. A jótékony akció kezdetektől fogva az Ultrabalaton Facebook közösségének bevonásával zajlott, kommentben ők javasolhattak karitatív célokat, melyekből egy, erre a célra létrehozott weboldalon, szeptember 13. és 26. között lehetett szavazni. 2 hét alatt több mint 20.000 szavazat (!) érkezett.

Az idei nyertesek:

A BioTechUSA Ultrabalaton Charity 3 nyertese

Az adományok átadására október 8-án került sor a BioTechUSA irodaházában. A fentiek értelmében az Egy a világunk Alapítvány 3.079.500 forint, a Pici Reménysugár Alapítvány 1.847.700 forint, a Kitti Alapítvány pedig 1.231.800 forint adományban részesült. A kezdeményezés nagykövetei Nyári Dia színésznő és Gregori Dóra szépségkirálynő voltak.

“Büszkék vagyunk rá, hogy hatodik éve dolgozunk együtt a BioTechUSA csapatával, akikkel a kezdetben pusztán üzleti alapú együttműködést az évek során egy teljesen másik szintre tudtunk emelni, és a közös gondolkodás eredményeként életre hívtuk ezt a különleges jótékony kampányt, ahol az adakozás mellett a véleménynyilvánításra is mód van a résztvevők számára, hiszen ők javasolnak célokat. Szavazataikkal ők döntenek a nyertesekről.” 

– mondta az Ultrabalaton főszervezője, Zelcsényi Miklós.

„Számunkra a ‘The Feeling of Success’ nemcsak egy szlogen, hanem komoly felelősséget is jelent, őszintén hisszük, hogy akkor vagyunk a legsikeresebbek, ha minél többet tudunk visszaadni a közösség számára. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gazdasági sikereinket érzelmileg is megéljük és nagyon jó érzés, hogy nemcsak gazdaságilag, hanem érzelmileg is fontos dolgokra is tudunk költeni”

– mondta el a jótékonysági akció sikere kapcsán Lévai Bálint, a BioTechUSA ügyvezető igazgatója.