Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Szülés után: a szétnyílt hasizom

Szülés után: a szétnyílt hasizom

Edzői pályám elején kismamatornával foglalkoztam, majd az egykori várandósaim támasztották az igényt arra, hogy szülés utáni edzéseket is tartsak. Tudtam, hogy kisbabás anyukákat edzeni legalább akkora felelősség, mint terhestornát tartani, hiszen számos olyan egészségügyi tényezőt kell figyelembe venni, amely figyelmen kívül hagyása akár egészségromlást is okozhat az édesanya testében.

“Miért nézek ki úgy, mint aki terhes?”

Szülés után én is viszonylag hamar tértem vissza az edzőterembe, hiszen nagyon hiányzott a mozgás, amelynek testileg és lelkileg is a pozitív hatásait érzékeltem. Azonban engem is foglalkoztattak azok a kérdések, hogy vajon helyesen edzek-e? Erőltethetem-e már a hasfalamat, hiszen alig 3 hónap telt el a császármetszéses szülésem óta? Kevesebb lesz-e az anyatejem, ami akkor teljes mértékben a Kislányom táplálékát jelentette? Ami pedig a tükörbe nézve fogalmazódott meg bennem: vajon mikor lesz újra lapos és izmos a hasam?

Utóbbi kérdéssel rengetegen fordulnak hozzám, mióta a hivatásom része lett a szülés utáni edzés és regeneráció és büszkén mondhatom el, hogy az évek során több száz hasizmot vizsgáltam meg, így számos esettel találkoztam. Ugyanis a “miért nézek ki még mindig úgy, mint aki terhes?” kérdésre sok esetben egy egyre ismertebb fogalom ad választ: A szétnyílt hasizom, azaz a Rectus Diastasis.

MIT JELENT A SZÉTNYÍLT HASIZOM ÉS HOGYAN VEHETI ÉSZRE EGY KISMAMA?

Mit jelent a szétnyílt hasizom és hogyan veheti észre egy kismama?

Ez a fogalom az egyenes hasizom rostjainak hosszanti irányú szétválását jelenti. Ilyenkor a két izomszövet közötti “hártya” (a Linea Alba) megnyúlik, azaz nem tartja össze a két eltávolodott részt.

Ez a jelenség a szülés után lévő nők nagy többségét érinti, tehát gyakran tapintható kisebb (1–1,5 ujjnyi) rés. Viszont általában azzal nyugtatom az édesanyát, hogy “ez csupán annak a jele, hogy emögött a hasfal mögött egykor egy kisbaba fejlődött, “.

Probléma viszont akkor van, ha ez az eltávolodás nagyobb, mint 2-2,5 ujjnyi. Ez már úgynevezett patológiás szétnyílásnak számít és foglalkozni kell vele, hiszen számos egészségügyi elváltozást okozhat.

Az önvizsgálat menete

Fontos, hogy az édesanya a szülés utáni időszakban elkezdje feltérképezni a testét és észlelni azokat a változásokat, amelyek végbementek rajta. Ez alatt nem csak a mérlegre állást értem, hanem a hasizom vizsgálatát is. Ez történhet orvosi keretek között is, ultrahang segítségével, vagy egyszerű, tapintásos módszerrel, az alábbiak szerint:

  • Feküdj hanyatt és húzd fel a lábaidat úgy, hogy a talpaid a talajon legyenek!
  • Szorítsd le a derekad, ezzel egyidejűleg pedig húzd be a köldököd a gerincoszlopod irányába!
  • Azt a kezedet, amellyel vizsgálni fogsz, helyezd a köldököd fölé úgy, hogy az ujjaid a hasfalra merőlegesek legyenek!
  • A másik kezedet pedig tedd tarkóra!
  • Belégzéssel juttasd a levegőt a tüdődbe, kilégzésre pedig emeld meg a törzsed és csinálj egy hasprést!
  • Ekkor a hasfal aktív lesz és az egyenes hasizmok tapinthatóvá vállnak.
  • Ha érzel közöttük rést, akkor határold be annak szélességét és tapintsd ki annak hosszát is a köldök alatti, illetve fölötti területen!

Mikor nem tapintható az izom?

Sok esetben úgy jönnek hozzám a vendégek hasizom vizsgálatra, hogy ők nem tudták maguknak kitapintani az izmot. Ennek a legfőbb okai a következők lehetnek:

  • Túl vastag hasi zsírszövet, amely laikus számára (és ritkán még nekem is) gondot okoz a vizsgálat során, hiszen túlságosan elfedi a hasfalat. Ilyenkor ultrahangos vizsgálatot szoktam javasolni.
  • Túl vékony (edzetlen) izomszövet esetén annak pereme is nehezen tapintható, illetve hasprés esetén is szinte inaktív marad.
  • Nagy eltávolodáskor annyira ki van szélesedve a rés, hogy először nem tapintható az izom, de később sajnos rájövünk arra, hogy amit tapintunk, ahhoz nem elég 1-2 ujjunk, hanem bizony a többit is be kell vonnunk a vizsgálatba!

MIKOR NEM TAPINTHATÓ AZ IZOM?

MIKOR NEM TAPINTHATÓ AZ IZOM?

Esztétikai vagy egészségügyi probléma? Milyen következményei lehetnek?

Az édesanyák elsősorban esztétikailag látható okok miatt gyanakodnak a szétnyílt hasizomra, hiszen az előregömbölyödő, úgynevezett  “terheshas” és a kitüremkedő köldökgyűrű is utalhat a probléma meglétére.

Ha pedig bebizonyosodik, hogy a hasizmok valóban nem záródtak vissza, akkor azzal foglalkoznunk kell, mert további egészségkárosodást okozhat, amely már nem csupán esztétikai jellegű.

  • Sérv alakulhat ki, hiszen az eltávolodott izmok már nem védenek. Azaz egy területen  fedetlen lesz a hasfal és hasűri nyomásfokozódás (pl. Tüsszentés) hatására kitüremkedés keletkezik. Ez kezdetben csak tapintható, később viszont sajnos fájdalmas is lehet. Ha a hasizom regenerációja időben elkezdődik, akkor ez a probléma nagy valószínűséggel elkerülhető.
  • A hát- és derékfájás is gyakori következmény, hiszen a szétnyílt hasizom nem végzi el a gerincet támasztó funkcióját sem, ez a munka pedig a gerinc melletti izmokra terhelődik, amelyek a fokozott terhelésnek köszönhetően fájni kezdenek. Ilyenkor a hasizom regenerációja mellett a hátizmok és a core-izomzat erősítése is indokolt. Egyébként ugyanígy a funkcióvesztés az oka a rossz irányba változott testtartásnak is.
  • Mivel az inaktívvá vált hasizom nem látja el a felfüggesztő funkcióit sem, ezért a gátizom renyhesége (pl.: vizelettartási probléma, hüvelyi renyheség) is gyakori következménye a rectus diastasisnak. Ebben az esetben a gátizmok erősítése is fontos feladat a hasfal regenerálása mellett.
  • A szétnyílt hasizom leggyakrabban a várandósoknál fordul elő, mivel a megnövekedett méh nagy hasűri nyomást okoz a hasfalra nézve, amely, ha nem tudja ezt az egyébként természetes folyamatot lekövetni, akkor a hasfalban lévő kötőszövet rostjai sérülnek és a szülést követő regenerációs időszakban nem lesz elég rugalmas ahhoz, hogy visszazáródjon az egyenes hasizom.
  • Azonban ez a probléma nem csak a nőket érinti, hanem sok esetben az erősebb nem képviselőit is. Magam is vizsgáltam olyan férfit, akinek sérült volt a hasfala. Ezt okozhatja a túlzásba vitt, vagy rosszul végzett hasizom edzés is, vagy esetleg baleset, illetve betegség következménye is lehet.
  • Sajnos a rectus diastasis a gyermekket is érintheti. Kevesen tudják, hogy mindannyian szétnyílt hasizommal születünk, amely normál esetben 5 éves korunkig bezáródik. Viszont emiatt a hasfájós, vagy puffadásra hajlamos babáknál kialakulhat köldöksérv, amelyet az orvosok az ötödik életév betöltéséig nem műtenek, ha nem muszáj.
  • A serdülőknél pedig előfordulhat, hogy a testmagasság hirtelen növekszik meg (főleg a fióknál gyakori), amelyet a hasizom nem tud lekövetni. Ez okozhat sérülést a hasfalban.
  • Egyrészt a kismama anatómiai adottságaitól, azaz a medencéjének a szélességétől, a törzsének hosszától, a hasizma szülés előtti edzettségétől és a kötőszövet erősségétől.
  • Másfelől pedig a baba méretétől, a méhen belüli elhelyezkedésétől és számától (ikerterhesség esetén nagyobb a sérülés mértéke és valószínűsége).
  • Nem utolsó sorban pedig befolyásoló tényező lehet az is, hogy mennyi terhességet vitt végig a nő, mennyi idő telt el a várandósságok között és hogyan történt a szülés (császármetszéssel, vagy természetes úton).

Kinél és milyen okból fordul elő a szétnyílt hasizom?

  • A szétnyílt hasizom leggyakrabban a várandósoknál fordul elő, mivel a megnövekedett méh nagy hasűri nyomást okoz a hasfalra nézve, amely, ha nem tudja ezt az egyébként természetes folyamatot lekövetni, akkor a hasfalban lévő kötőszövet rostjai sérülnek és a szülést követő regenerációs időszakban nem lesz elég rugalmas ahhoz, hogy visszazáródjon az egyenes hasizom.
  • Azonban ez a probléma nem csak a nőket érinti, hanem sok esetben az erősebb nem képviselőit is. Magam is vizsgáltam olyan férfit, akinek sérült volt a hasfala. Ezt okozhatja a túlzásba vitt, vagy rosszul végzett hasizom edzés is, vagy esetleg baleset, illetve betegség következménye is lehet.
  • Sajnos a rectus diastasis a gyermekket is érintheti. Kevesen tudják, hogy mindannyian szétnyílt hasizommal születünk, amely normál esetben 5 éves korunkig bezáródik. Viszont emiatt a hasfájós, vagy puffadásra hajlamos babáknál kialakulhat köldöksérv, amelyet az orvosok az ötödik életév betöltéséig nem műtenek, ha nem muszáj.
  • A serdülőknél pedig előfordulhat, hogy a testmagasság hirtelen növekszik meg (főleg a fióknál gyakori), amelyet a hasizom nem tud lekövetni. Ez okozhat sérülést a hasfalban.

A szétnyílás mértéke mitől függ?

  • Egyrészt a kismama anatómiai adottságaitól, azaz a medencéjének a szélességétől, a törzsének hosszától, a hasizma szülés előtti edzettségétől és a kötőszövet erősségétől.
  • Másfelől pedig a baba méretétől, a méhen belüli elhelyezkedésétől és számától (ikerterhesség esetén nagyobb a sérülés mértéke és valószínűsége).
  • Nem utolsó sorban pedig befolyásoló tényező lehet az is, hogy mennyi terhességet vitt végig a nő, mennyi idő telt el a várandósságok között és hogyan történt a szülés (császármetszéssel, vagy természetes úton).

MEGELŐZHETŐ-E A SZÉTNYÍLT HASIZOM ÉS HOGYAN?

Megelőzhető-e a szétnyílt hasizom és hogyan?

A fentiek alapján jól látható, hogy bizony a hasizom szétnyílása sok esetben rajtunk kívül álló okok miatt következik be, hiszen nagyban befolyásolja azt a genetika, az anatómia és a családtervezés.

Fontos, hogy éljünk tudatosan és várandósságunk alatt fokozottan figyeljünk oda a helyes testtartásra, amiről Pajk Melitta gyógytornász szakértőnk cikkében is olvashattok. Ez nagyon fontos, hiszen ezáltal aktívan és erősen tarthatjuk a core izmainkat, melyek beaktiválásával levehetjük a terhelést a hasizomról. Szülést követően pedig könnyebben tudjuk visszakapcsolni a törzs teljes izomzatát.

Ha tehetjük, akkor a terhesség második, illetve harmadik trimeszterében is végezzünk könnyebb, de célzott testmozgást, amelyre kifejezetten a kismamatornákat, vagy a kismamákkal foglalkozó szakembereket, edzőket ajánlom.

Több kutatás szerint segíthet a kollagén várandósság alatti fogyasztása, amely beépül a kötőszövetbe és segíti annak rugalmassá tételét, de az egyénenként nagyon eltérő felszívódás és nem egyértelműen bebizonyított hatás miatt ezt csak érdekesséképpen említem meg.

Mit lehet tenni ellene és mennyi idő, mire regenerálódik a hasizom?

A hasizom természetes regenerációja már a szülést követő órákban elkezdődik és ezt a hormonok, valamint a szoptatás alatti méhösszehúzódások is pozitívan befolyásolják. A folyamat elhúzódása egyénenként eltérhet, de a tapasztalatok szerint 3-4 hónap alatt lezajlik.

Ezután már nem történnek nagy változások, azaz, ha még ekkor is tapintható a rés, akkor ehhez értő szakembert kell felkeresni, aki vizsgálat után segít tanácsot adni a regenerációhoz. Rendszeres (hetente minimum 3 alkalom) és célzott tornával már szép eredményeket lehet elérni, amely megfelelő fehérje bevitele mellett már 3 hónap alatt is látványos eredményt hoz.

Fontos, hogy az a személy, aki belekezd egy regenerációba, tisztába legyen azzal, hogy a cél elérése érdekében kitartónak és motiváltnak kell lenni. Hiszen a tét nem csak az esztétika, hanem egészségügyi kockázatot is jelent az, ha nem visz végig egy számára kijelölt programot. Ennek ismertetése és a motivációs eszköz megkeresése az ebben kompetens szakember feladata.

MILYEN GYAKORLATOKAT VÉGEZZÜNK A SZÉTNYÍLT HASIZOM GYORSABB REGENERÁCIÓJA ÉRDEKÉBEN?

Milyen gyakorlatokat végezzünk a szétnyílt hasizom gyorsabb regenerációja érdekében?

Mivel a hasizom sérülésnek különböző típusai vannak (a mértéke alapján), amelyet egyénenként eltérő tényezők is alakítanak (pl.: vegán életmód, korábban műtött hasfal, szoptatás, helytelen testtartás stb.), így az ajánlott regenerációs program is egyénenként eltérő.

A következő gyakorlatok viszont szinte minden hasizom típusnak ajánlott, a szülést követően 3 hónappal, függetlenül attól, hogy a világrahozatal természetes úton, vagy császármetszéssel történt-e.

1. Olló oldaltfekvésben

Kiinduló helyzet: Feküdj az oldaladra nyújtott lábbal, úgy, hogy az alul lévő karod is a talajon legyen. A vállad, a csípőd és a bokád egyvonalban helyezkedjen el, a lábaid pedig egymáson. A gerincedet tartsd hosszan, a hasizmod pedig legyen behúzva, aktívan tartva.

Gyakorlat: Emeld meg a lábaidat és tartsd a levegőben! Ezután pedig kezdd el őket ollózva mozgatni, úgy, hogy közben a törzsed ne mozduljon.

Ismétlésszám: 8 * 30 másodperc

2. Alulról indított félbicska.

Kiinduló helyzet: (LÁSD: 1. gyakorlat)

Feküdj az oldaladra nyújtott lábbal, úgy, hogy az alul lévő karod is a talajon legyen! A vállad, a csípőd és a bokád egyvonalban helyezkedjen el, a lábaid pedig egymáson.  A gerincedet tartsd hosszan, a hasizmod pedig legyen behúzva, aktívan tartva.

Gyakorlat: Belégzésre emeld meg a lábaidat, kilégzésre pedig indítsd el őket a tested elé, de csak addig, amíg a törzsed nem kezd el kibillenni. Ezt követően egy újabb belégzésre hozd vissza őket, kilégzésre pedig tedd vissza a talajra.

Ismétlésszám: 4 * 10

3. Térd áthelyezése, az alsó hasizom aktivációja

Kiinduló helyzet: Helyezkedj el térdelő támaszba, ahol a kezeid a vállaid alatt helyezkednek el, a térdeid pedig a csípőd alatt. A gerincedet tartsd nyergesen!

Gyakorlat: Emeld meg a térdeidet úgy, hogy tartsd magad alatt. Ez után helyezd kissé jobbra, majd újra magad alá. Ugyanezt csináld meg a másik oldalon is!

A térdek áthelyezése közben a csípődet is billentsd enyhén kifelé.

Ismétlésszám: 4 * 20

4. Csípőemelés alkaros plankben

Kiinduló helyzet: Helyezkedj el alkaros plankben, ahol a könyököd a vállaid alatt helyezkednek el, a fejed nem lóg a szív vonala alá és a két lábad zárt.

Gyakorlat: Kilégzésre emeld meg a csípődet, amennyire tudod, majd belégzésre újra engedd le kiinduló helyzetig! Figyelj arra, hogy a hasizmod végig aktív legyen!

Ismétlésszám: 4 * 20

5. Csípőbillentés alkaros plankben

Kiinduló helyzet: (Lásd: 4. gyakorlat) Helyezkedj el alkaros plankben, ahol a könyököd a vállaid alatt helyezkednek el, a fejed nem lóg a szív vonala alá és a két lábad zárt.

Gyakorlat: Billentsd, közben enyhén forgasd ki az egyik oldalra a csípődet, majd ugyanezt végezd el a másik oldalra is, ezután pedig hozd újra középre! Figyelj arra, hogy a hasizmod végig aktív legyen!

Ismétlésszám: 4 * 20