Ugrás a tartalomhoz
Hírek

330-an tették meg első 5 kilométerünket a BioTechUSA első community rendezvényén 

Szeptember 18-án rajtolt el a BioTechUSA első community eseménye, az Első 5 kilométerem közösségi futás. Ezzel célunk egy hagyomány megteremtése volt: időről időre találkozni vásárlóinkkal, márkanagyköveteinkkel és kollégáinkkal egy szuper sportos program keretében. Az Első 5 kilométerem alkalmával 330-an csatlakoztak hozzánk, így egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy elfoglaltuk a Margitszigetet. 

Első közösségi eseményünket a Margitszigeti Atlétikai Centrumban rendeztük meg – ide vártuk mindazokat, akik már régóta kacérkodtak a gondolattal, hogy részt vegyenek valamilyen sportos kihívásban, vagy csak szerettek volna részesei lenni egy jó hangulatú, motiváló közös élménynek. A cél nem volt más, mint teljesíteni az 5 kilométeres távot, ahol nem a tempó számít, hanem hogy megcsinálod. A programra természetesen nemcsak vásárlóinkat, hanem munkatársainkat és sportolóinkat is szeretettel vártuk.  

A rendezvény remek hangulatban telt: szólt a zene, márkanagyköveteinkkel lehetett beszélgetni és közös fotót készíteni, Novák Zalán influencerünk pedig jó házigazdaként hasznos információval látta el a futóközösséget. A regisztrációt követően Ferentzy-Kiss Virág tartott egy alapos bemelegítést, majd elindult a csapat, hogy lefussa az ikonikus 5 kilométert, amit a táv végén éremmel jutalmaztunk. Kollégáinknak egyedi, Van energia, nincs határ! és Együtt futunk feliratos egyedi póló járt, a külsős futók pedig Van energia, nincs határ! gymbaget és ajándékokat kaptak. 

Az Első 5 kilométerem után rengetek pozitív visszajelzés érkezett, ezért ahogy a szlogen is mondja, nincs határ, ugyanis Strava és Whatsapp csoportba toborozzuk a kollégákat és a sportolni vágyókat, akik már októbertől csatlakozhatnak izgalmas és változatos közösségi sporteseményeinkhez. További tervünk pedig az, hogy a közösségi futás más sportokkal is ki fog egészülni.  

Köszönjük mindazoknak, akik csatlakoztak hozzánk, és hálásak vagyunk annak a 38 munkatársunknak, akik velünk voltak a helyszínen! Találkozzunk a következő community rendezvényünkön, addig is csatlakozzatok Strava és Whatsapp csoportunkhoz, hogy ne maradjatok le semmiről.  

Whatsapp: BioTechUSA Fit Club | WhatsApp-csatorna 

Strava: Budapest, Hungary | BioTechUSA Fit Club