Így fut egy szőke nő…

Nem vagyok futó, nem is szeretnék futó lenni, de hétköznapi kikapcsolódásként és olykor-olykor egy tömegsport rendezvényre bekapcsolódni tökéletes élmény, kalóriaégetés és frissítés is egyúttal. Sosem futok szenvedősen, maximum a versenyeken nézem meg, hol is tartok, hogyan is fejlődtem, de alapvetően a cél mindig az, hogy kitisztítsam a fejemet és élvezzem a környezetet, az időjárást, a zenét. A szellemi munka után és két erősítő edzésnap között tökéletes kikapcsolódás.

Ehhez képest rendkívül hisztisen indulok el minden futóversenyre, mert annyira izgulok.

De tudom, hogy ezt máshogy nem győzhetem le, minthogy szembemegyek vele. És alakul is, de azért még mindig röhejesen feszült vagyok és kb. 120-as pulzussal vágok neki a versenyeknek. Hogy miért izgulok? Gőzöm sincs… Rettegek attól, hogy valamilyen külső ok miatt fel kell adnom. Persze „és akkor mi van?” Semmi. És mégis…

Igazából a készülődés a legviccesebb.

Amikor összerakom a deréktáskámba azokat a dolgokat, amikre szükségem lehet futás közben. Persze tudományosan elrendezgetve, nehogy valamivel kirántsak valamit (tampont a zsepivel – ez a legnagyobb para…). Zsebkendő, a legkisebb lakáskulcs, kocsikulcs, személyi, mp3, telefon.

Megfelelő ruházat – fontos a kedvenc bugyi, kedvenc zokni is természetesen – naná, hogy nincs kimosva… Kedvenc nadrág, kedvenc felső, színek passzoljanak, de ne legyen fekete, mert akkor sosem találom meg magam a fotókon… A deréktáskám narancssárga, ahhoz kell minden mást… BioTechUSA felső. Tök gyűrött… nem baj, majd rám simul. Az autóba egy üveg víz, törölköző, futás utánra a jutalom zabszelet – nem, nem és nem esszük meg az odafele úton. Igyak energia italt vagy ne igyak? Így is hatszáz a pulzusom… Nem iszom…

Ja, igen és a megfelelő étkezés és hidratálás a futás előtti órákban… mintha az életem múlna mindezen. Bár tavaly óta tudom, hogy ‘bélproblémás’ állapotban is lehet jó időt futni probléma nélkül, mert ugye futás közben a szervezet nem a pocakkal van elfoglalva… aztán a célba beérve már annál inkább szorul a hurok 😀 Szóval természetesen extrém módon odafigyeltem arra, hogy aznap legyen szénhidrát és sokat igyak. Persze az ivászatot futás előtt másfél órával abbahagyom, mert még futás előtti pisilésnél ki kell jönnie mindennek, aminek ki kell. Kajálás utoljára 2,5 órával futás előtt, nehogy az elképesztő izgulás miatt a késői kaja nagyon nekiiramodjon…

Ja és persze úgy kell odaérni is a futáshoz, hogy találjak parkolóhelyet, de mégse kelljen még egy órát várnom a rajtig és időben végezzek a toi-toinál is. Úgy tűnik, kezd összeállni ez a rituálé, mert most (is) tökéletesen összejött minden!

De azért kicsit túlparázom azt hiszem… Valahogy úgy képzelem el, hogy más cipőt húz és elmegy futni. Én meg? 😀

Nem szoktam frissíteni, mert időt vesz el, és ha valaki, hát én tuti elvágódnék a ledobott poharakon, ráadásul, amikor akartam volna sem sikerült futás közben a számba juttatni a vizet, ellenben félrenyeltem és magamra borítottam, úgyhogy már inkább kihagyom. És nem, én nem vagyok hajlandó megállni egy pillanatra sem!

A start mindig hosszadalmas, most is 2 perc volt, amíg a rajtvonalig értem.

Indítottam a telefonon az alkalmazást, benyomtam az mp3-at és suhantam. Nem volt cél hatalmas időt futni, élvezni akartam, hogy tökéletes az idő, jó a hangulat és mindenki épp az egészségéért tesz egy kis lépést! Szépen ment a tempó, elégedett voltam. 6km-nél néztem meg az órámat és megállapítottam, hogy 34 percnél járok, ami azt jelenti, hogy 10 km/h óra feletti átlagom van, vagyis 6 percen belül futom a kilómétereket. Ez nem is tudom hány éve volt álmom. Úgyhogy hiába éreztem, hogy fáradok, megláttam a 6 perces iramfutókat (ők ugye 2 perccel előbb indultak, mint én – mert én 2 perc alatt értem a rajtvonalhoz – és most kerültek látótávolságra) és a fejembe vettem, hogy be kell őket érnem. A tempó nem lassulhat, de az sem baj, ha picit gyorsul.

Az utolsó kilóméternél meg is előztem a 6 perces iramfutókat, óriási boldogság volt és bár jobban szerettem volna meghúzni a végét, ami nem sikerült a tömeg miatt, így is tökéletesen elégedett voltam a futásommal. Kicsit úgy is éreztem, hogy nem érdemlem meg az érmet a végén, mert nem döglöttem ki annyira… 😀

A lényeg a lényeg, hosszú futások (nálam ez 10-12 km) után, mivel közben nem hidratálok, legalább egy napig iszonyú szomjas vagyok és rettenetesen kívánom a szénhidrátot is. Gondoltam, kipróbálom, hogy izotóniás itallal mi lesz a helyzet. Úgyhogy futás után rögtön megittam egy IsoTonic-ot. Imádom az ízét, frissítő és jól esett nagyon. És láss csodát, utána még egy fél liter vizet megittam és rendben is voltam. Nem kívántam sem a folyadékot, sem a szénhidrátot extrém módon. Kicsit később még egy MagnaShot-ot is benyomtam, mert a vádlim mindig totál beáll, és most ez is úgy elmaradt, hogy gond nélkül tudtam lábat edzeni másnap. Úgyhogy tényleg ajánlom ezeket hobbifutóknak is. Nem gondoltam, hogy – futó szemmel – ilyen rövid távnál is érdemes ezeket bevetni, de úgy látszik, tényleg megéri!

A futás előtti bemelegítésről most nem írtam, de Plézer Panna 6+1 tippjét ajánlom figyelmetekbe!

Jó edzéseket 😉

Dóri