Superbody beszámoló 1. rész – Az utolsó simítások

Éjjel kettő van. Már réges-régen aludnod kellene, de te ébren vagy. Folyton forgolódsz és dobálod magad az ágyban. Fáradt vagy, de mégis éber. Éber, mert nem tudsz aludni. Tudod, hogy kellene, na de akkor most miért nem megy?! Egész héten rengeteget edzettél, mára már éhes sem vagy, hiszen megszoktad, vagy mégsem? Lehet, hogy mégis éhes vagy, csak a gyomrod nem, csak az van összeszorulva? Összeszorulva? Áh, szóval izgulsz. Izgulsz, vagyis nem tudsz aludni. Meg is van, akkor ezért vagy még mindig éber, ezért peregnek gyorsabban a gondolataid, mint az idő.

Ránézel az órádra, tudatosul benned, hogy 4 órányi alvás után fel kell kelned és indulnod a mérlegelésre, a regisztrációra. Megfogadod, hogy most már tényleg aludni fogsz, de előtte még gyorsan átfutod a színpadot, a pózokat, és azt, hogy mit fogsz enni, mennyit fogsz inni és szinte látod, ahogyan egyre jobb lesz a formád. Tudod mennyi energiát öltél bele, precíz voltál és pontos. Nem ronthatod el pont az utolsó napon.

Minden edzésen kihoztad a maximumot magadból, a barátaid és a családod támogatnak. Nekik, értük is meg kell csinálnod, ki kell bírnod. És te meg is fogod, ezt tudod. Hogyan is? Igen, szóval ha fellépsz a színpada, akkor majd…….. Álljunk csak meg, hát kezdődik minden elölről. Nyomás aludni, megfogadtad!

Telnek a percek, repülnek a félórák, de te folyton úgy érzed, mintha ébren lennél. Egyszercsak a semmiből megszólal egy hang… Igen, végre, ez az ébresztőd. Már alig vártad. Kipattansz az ágyból, mintha csipkerózsika álmait élted volna át, mintha évek óta bezárva éltél volna, most pedig végre kiengedtek. Ahogyan haladsz a fürdőszoba felé, nehezek a lépteid, mégis szinte a felhők felett jársz. Megmagyarázhatatlan, jut eszedbe egy szó.

Miközben gépiesen végzed a dolgodat a fürdőszobában, újra máshol kezdesz kalandozni. Az első hideg vízcseppek térítenek észhez, amik az arcodhoz érve visszarántanak a színpadról, és hirtelen újra a fürdőszobádban találod magad. Igazán nem is érted mit keresel itt, hiszen az előbb épp tapsoltak neked és te a közönség felé igyekeztél mosolyogva. Na mindegy, ha már itt vagy, akkor befejezed a mosakodást és megmosod a fogaidat is. Mire végzel és összepakolod a táskádat, már azt hiszed, hogy egy örökkévalóságnyi idő telt el, de végre indulsz. Úgy lépkedsz az autód felé, mintha egy veterán katona lennél, aki most érkezik haza. Aki végre megkapja azt, amire oly régóta várt. Aki végre hazaérhet, akit végre újra elkap egy pillanat, egy-egy emlék, és magához öleli az ’otthon’ légköre. Csak lépkedsz és lépkedsz, és minden lépésnél egyre büszkébb vagy magadra, hiszen úgy érzed, végigcsináltad. Megdolgoztál érte, és ma begyűjtheted mindazt a visszajelzést és érdemet, ami jár neked. Az autóhoz érve bepakolod a csomagodat, beülsz és megigazítod a visszapillantót. Csodálkozva eszmélsz fel, hiszen a tükörből egy nagyon fáradt arc néz vissza rád, mégis mosolyog és sugárzik belőle az elszántság. Neked sem kell több ennél, mi sem változik, nagy levegő, egy pillanatra érzed, ahogyan megdobban a szíved, eláraszt az adrenalin, belendülsz és már úton is vagy…

Folytatás hamarosan…

Söni