Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Bemutatkozik Stephanie Davis, a BioTechUSA szponzorált versenyzője

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1957/o_stephdav2_20160706113146.jpg

Mikor kezdtél el edzeni és miért?

Egész életemben sportoltam valamit: lovagoltam, gimnasztikáztam, atletizáltam. Már 4 éve heti 5-6-szor járok edzőterembe. A kezdetektől nagyon elhivatott voltam, ahogy ma is ugyanúgy tudom és érzem, milyen csodálatos érzés látni a munkám gyümölcsét és megtapasztalni az eredményeket. Minden nap motivált vagyok és sok erőt nyerek mások fitnesz képeinek, oldalainak nézegetéséből és a motiváló idézetekből. Már gyerekként sem tudtam nyugodtan ülni és mindig kerestem a fizikai erőm határait. Hogy ez mindig jól sült-e el, abban nem vagyok biztos… Később egyre több embert ismertem meg a fitnesz körökből és így egyik lépés jött a másik után. Egyszer egy fitnesz verseny kiírása felkeltette a figyelmemet és éreztem, hogy ez az, amit mindig is akartam. Így eldöntöttem, hogy kipróbálom magam és rögtön első helyen végeztem.

Volt mentorod, példaképed a kezdetekben vagy a magad útját jártad?

A legtöbb dolgot saját magam tanultam meg és tapasztaltam ki. Rengeteg könyvet elolvastam és bújtam az Internetet is az étrendek miatt. Kezdetben mindig megkérdeztem a nagy testépítőket, hogy ezt meg azt hogyan kellene. Sokat segített a diétában az is, hogy az iskolában 4 évig tanultam táplálkozástudományt. Így azért sokkal könnyebb megérteni dolgokat.

Mi motivált abban, hogy versenyezni kezdj?

Nagyon sok motivációt jelent a többi fitnesz modell. Nagyon inspiráló számomra az, amit ők elértek és remélem, egyszer én is elérem mindazt. A másik motiváció az a saját pozitív hozzáállásom. Ez igazából már sokat segített abban, hogy gyorsabban elérjem a céljaimat, mert könnyebben összpontosítok rájuk.

Mely eredményeidre vagy a legbüszkébb?

Ez könnyű kérdés: arra vagyok a legbüszkébb, hogy inspirálni tudok fiatalokat a fitt és egészséges életmódra. Ez nagyon büszkévé tesz és motivál. A legjobb tudásom szerint próbálok nekik segíteni.

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1957/o_stephdav3_20160706113154.jpg

Hogyan írnád le magad? Modell, fitnesz modell? Vagy versenyző?

16 évesen kezdtem modellkedni, fotózni. Ekkor még csak magamnak, nem cégnek vagy ügynökségnek. Aztán ez lett a szakmám, cégeknek, nagy modell ügynökségeknek kezdtem dolgozni modellként. Amikor beleszerettem a fitneszbe, akkor a divatfotózásokról a fitnesz fotózásokra váltottam magazinok és weboldalak számára. 21 évesen nyertem az első fitnesz versenyemet és azóta fitnesz modellnek tartom magam, ami magába foglalja a versenyzést. Szerintem ez egy remek kombináció, hiszen a legjobb módja annak, hogy a fejlődésedet megmutasd.

Hogy néz ki egy átlagos napod?

Általában reggel 7-kor kelek és rögtön megnézem a telefonomon a közösségi oldalaimat és a leveleimet. Utána jön a szokásos reggeli rutin, mint mindenkinek: zuhany, reggeli és felkészülök a napra. Bemegyek az egyetemre, hogy az agyamat is átmozgassam, aztán jöhet az ebéd. Ezután megyek 1-2 órára az edzőterembe. De nem minden nap néz ki ugyanúgy, ez sokmindentől függ. Az ilyen napok inkább ritkábbak. Általában nincs túl sok időm magamra, mert folyton utazom vagy tárgyalok cégeknél világszerte. De a vége általában ugyanúgy néz ki: elalvás előtt mindig könyvet olvasok. Ez olyan nekem, mint egyfajta meditáció, ami lenyugtat és pihentet.

Van valamilyen speciális szálkásító étrended, vagy egész évben formában vagy?

Őszintén szólva, amikor diétázom, akkor nincs „csaló étkezés”. Ennek a legfőbb oka, hogy a testem egyszerűen így érzi jobban magát. Már rájöttem, hogy nincs szükségem csalásra. De amikor off-szezon van, szinte bármit megeszek. Tehát nem vagyok egész évben szálkás (sajnos… bár jó lenne – haha), úgy gondolom, hogy valahol félúton járok. Nem vagyok teljesen fedett, de túlságosan száraz sem. Nem bonyolult az oka sem, rengeteg forgatáson, fotózáson, megnyitón és más eseményen járok, ahol jó formában kell lennem – akármit is jelent ez akárkinek J

Melyek a kedvenc táplálék-kiegészítőid tömegeléskor és szálkásításkor?

A tömegelés időszakában nem használok túl sokféle táplálék-kiegészítőt, csak multivitaminokat főleg a bőröm egészsége miatt és olykor tejsavó fehérjét szénhidráttal (de leginkább csak akkor, amikor nem jutok ételhez vagy nincs időm enni). Szálkásításkor edzés előtti energizálót, bcaa-t, glutamint és aminosavakat fogyasztok. Jaj, kifelejtettem, hogy tömegeléskor nagyon szeretek fehérje szeleteket is enni.

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1957/o_stephdav4_20160706113210.jpg

Van valamilyen speciális edzésmódszered? Milyen gyakorlatokat és milyen kardiógépet használsz általában?

Én egy igazi futóbolond vagyok. Imádok futni a friss levegőn. Télen gyakran az ellipszis trénerre szavazok inkább, mert nagyon jó hatással van a farizmokra. Azt gondolom, nem célszerű egyféle edzést folytatni, inkább az erősítő és állóképességi edzések egészséges keverékére kell törekedni. A lépcsők is nagyon hasznosak egyébként a kardió edzés szempontjából és bárhol megtalálhatók. Fokozza a keringést és remekül hat a farizmokra és a combokra!

Mit jelent számodra a fitnesz?

Azt kell mondanom, a fitnesz az életem. Sokan válaszolják ugyanezt erre a kérdésre, de részemről ez az igazság. Sokkal egészségesebb vagy, ha odafigyelsz az étkezésedre, edzel és teszel a testedért. Jó lenne, ha ez nem csak a fitnesz őrülteknek, de mindenki számára világos lenne. Fontos, hogy egészséges életet csak egészséges testben tudunk leélni. Ráadásul ebben az életformában rengeteg embert, országot, kultúrát ismerhetsz meg, de a legjobb, hogy a saját testedet nagyon jól megismered!

Mit üzensz a BioTechUSA követőinek?

Találjátok meg a célotokat, a motivációtokat, koncentráljatok erre és érezzétek jól magatokat 🙂

Köszönjük a beszélgetést!

BioTechUSA