Sors Tamás interjú

Sok sportot kipróbáltál mire az úszásnál kikötöttél?

Érdekes, kisebb koromban annyira sokat nem. Igazából karatéval kezdtem, ami délutánonként volt az általános iskolában, de annyira nem jött be. Így hamar rá is találtam az úszásra, tehát nagyon sok mindent nem tudtam kipróbálni. 7 éves korom óta már napi szinten úszom, úgyhogy nagyon nem is fért volna bele más sport.

Miért döntöttél úgy, hogy ez marad a szerelem számodra?

Eleinte nekem a csapat tetszett nagyon. Mai napig is, akik a legjobb barátaim vagy régi úszók, vagy még úsznak, tehát mind az úszótársaságból maradtak meg. Amiért kipróbáltam ezt a sportot az egy érdekes történet, hiszen a pécsi Vásártéren dolgozott az edzőm és a nagymamám is ott árul lángost. Pont a mamámnál voltam, amikor meglátott az edzőm Tolja bácsi, Petrov Anatolij ukrán származású edző úr, aki most már 74 éves és még mindig együtt dolgozunk.

Egy paralimpikon számára különösen nehéz lehet a kezdeti időszak. Sokan gondolnák azt a te helyzetedben, hogy sportolóként nem lenne esélyük érvényesülni. Te mégis a sport mellett döntöttél. Kik voltak azok, akik melletted álltak ebben az időszakban és a sport útjára tereltek?

Nekem olyan nagy sérültségem nincsen, csak a jobb kezem rövidebb és ott vannak végtaghiányok. Ez nem befolyásolt sem a száraz edzésben sem az úszós edzésben. Nem volt olyan, amit ne tudtam volna megcsinálni. Mai napig is ugyanazt azt az edzésmunkát és edzéstervet végzem, mint az ép úszók, tehát nekem nincs olyan, hogy én kevesebbet úszom, mert… Nekem a szintidők is nagyjából ugyanannyik, mint az ép úszóknak és fel is tudom venni velük a versenyt. Nyilván aki más kategóriában van, például aki tolószékes, annak más edzésterve van, de én azt veszem észre, hogy az edzők, és az én edzőm sem különböztette meg a parasportolókat az ép sportolóktól.  Mindenkinek ugyanazt kellett megcsinálnia, esetleg ha nagyon látta, hogy valaki nem tudja elvégezni a feladatot, például szárazedzésen egykarúnak egy fekvőtámasz, akkor inkább felüléseket vagy guggolásokat csinált, tehát nem vonta ki magát senki a munka alól azért, mert ő éppen parasportoló. A pulzusszámunk ugyanúgy 200-as amikor beérünk, mint egy épebb úszónak, csak lehet, hogy ő pár másodperccel előbb ér be.

Az életed egy jelentős részét kitölti az úszás. Mit köszönhetsz ennek a sportnak?

Nagyon sok helyre eljutottam a nagyvilágban. Nagyon sok versenyen voltam. Biztos vagyok benne, hogy ha esetleg nem úsznék, akkor nem jártam volna ennyi országban. Szinte bejártam egész Európát, nincs olyan kontinens ahol nem jártam még. Voltam Afrikán keresztül, Amerikán át, Ázsiában. Olyan helyeken jártam, ahová egy civil emberként nem jutottam volna el. Emellett az úszásnak köszönhetem fegyelmet is. Én nagyon rossz gyerek voltam, amíg nem kezdtem el versenyszerűen úszni. Voltak velem problémák, mindig egy hiperaktív gyerek voltam, sokat rosszalkodtam. Az úszás elvette ezt az erőt, és egy nyugodt, normális gyerek vált belőlem, amikor már komolyan úsztam. Fegyelmet adott. Aki sportol versenyszerűen, annak mindig ott vannak a célok, amiket el kell érni. És szerintem, ha véget ér az úszás számomra és elkezdek dolgozni, ha jön egy akadály, akkor könnyebben át tudok menni rajta, hiszen már fiatal koromban kialakult, hogy a problémákon egyedül kell átmennem. Ha lesz egy keménykezű főnököm, akkor az sem lesz számomra idegen, hiszen az edzőm is az volt. Hiába kiabálnak, vagy beszélnek csúnyán velem, lepereg rólam, hiszen megszoktam. Úgyhogy az úszás felnevel az életre.

Ezek a jellembeli változások nem csak üres szavak tőled, hiszen, mint mondtad rossz gyerek voltál korábban, most pedig sportemberként és magánemberként is példát mutatsz. Újabban jótékonykodsz is. Mesélsz erről az akcióról?

Nemrég volt Pécsen egy kezdeményezés az állatmenhelyen, ahol a kutyusoknak segített az egész úszó klub. Tápokat vittünk meg meleg pokrócokat. Nagy kutyabarát vagyok, nagyon szeretem az állatokat. Nálunk a kutya mindig is a családhoz tartozott. Amióta az eszemet tudom mindig volt háziállatunk. Nálunk ez túlzott imádat is, mert szinte emberként kezeljük a kutyákat, ami annyira nem is jó. A másik edzőmmel, a Jancsik Árpival találtuk ki és kezdtük el ezt a dolgot, és akkor az egész úszóklub elment és vittünk jó sok tápot és takarót a kutyáknak. Jó érzés volt. Ahol lehet, ott mindig segítünk ilyen kis aprósággal.

Ha visszatekintesz az eddigi sportpályafutásodra, melyik volt a legemlékezetesebb versenyed eddig?

Igazából kettőt tudnék mondani. Az első nyilván a pekingi paralimpia, ahol először nyertem paralimpiát. Elég fiatal is voltam. 17 éves. Szinte még fel sem fogtam, hogy megnyertem. Ilyen fiatal fejjel ez tényleg életem egyik legmeghatározóbb élménye. A második pedig London volt, ahol sikerült megvédenem a címemet. Nagy stresszt jelentett, hogy egyszer sikerült eljutni a csúcsra, és utána azt újra meg kellett védeni. Amikor az ember nyer már valamit, megnyeri azt, amit a leginkább meg lehet, akkor onnantól kezdve már csak veszíthet. Ha megnyeri, akkor azt mondják, hogy jól van, most megvédted a címedet, de ha az ember csak egy kicsit is hibázik, akkor csak veszíteni tud, úgyhogy az stresszesebb verseny volt, de nagyon jó érzés, hogy kétszer is sikerült ugyanabban a számban nyernem.   

Ilyen eredményekkel a hátad mögött, mi jelenti számodra a motivációt, hogy maximálisan teljesíts az edzéseken? Van még valami, ami hiányzik a gyűjteményedből?

Ez egy jó kérdés. Vannak nagyon sokszor mélypontok, hogy őszinte legyek. Mindig ilyenkor, a két olimpia között szoktam érezni. Pláne a téli időszakban, amikor jön a hideg, sötét van, és ha belegondolok, hogy reggel fél hatkor csobbanni kell a medencébe, és előtte még el kell lapátolni a havat, hogy ki tudjak menni a kocsival, az mindig rossz. De amikor jön az olimpia éve, a motiváció rögtön ott van, hogy mégiscsak egy paralimpiára készülök, és akkor bármi jöhet, nem foglalkozom vele. Az a 3 év, amikor kicsit üresség van, az nehéz, és azt le kell győznöm.

Nagyon szeretek versenyezni. Az motivál, hogy a paralimpia egy nagyon nagy dolog. Ott bármit csinálok, mindig a csúcsot tudom kihozni magamból. Ott beugrom a vízbe és alig érzem, hogy akkora erőt fejtenék ki. Szinte szárnyalok a vízben. Én ilyenkor mindig a legjobb formámat tudom hozni, mert annyira fel tudom spanolni magam egy ilyen versenyen, amit máshol nem.

Köszönöm az interjút. Gratulálok az eredményeidhez és további sok sikert kívánok!

Köszönöm.

Molnár Péter, BioTechUSA