Superbody beszámoló – 2.rész
Helyben vagy
Ahogyan haladsz az úton, nézed a tájat, szinte keresned kell a hétköznapokban megszokott forgalmat. Sehol egy dugó, sehol egy dudaszó… Minden lassú, csak te haladsz gyorsan. Olyan ez, mintha felgyorsították volna mozdulataidat, és mintha minden érzékszerved a csúcsra lenne járatva. Kiélesedett a világ, mégis minden el van mosódva. Bizony érzed már, fókuszálsz. Ez, azaz érzés, amiről már annyit hallottál, hogy fontos, mégsem érezted még ennyire karakteresnek soha.
Egy dolog azonban biztos, ez a verseny ma rád vár, az emberek miattad érkeznek meg, kíváncsiak rád, hiszen veled voltak a mindennapokban. Sajnáltak, tréfálkoztak, együttéreztek és értetlenkedtek. Elemezték a halat, amit ettél, és jószívűen kínáltak meg rendszeresen finomságokkal is. Ekkor gördülsz épp be a sportcsarnok parkolójába. Meglep kicsit, hogy itt vagy, viszont ez nem véletlen. Úgy fest inkább választottad a só nélküli halat, mintsem az ízeket. Viszont ebből adódik az is, hogy most Te vagy itt, készen állsz, és ez csakis a te érdemed. Eme gondolat büszkesége önti el a lelked és miközben kikászálódsz az autódból, a mosoly, ami néhány gondolattal korábban jelent meg az arcodon, szinte fixálódik is ott.
Ahogyan haladsz a táskáiddal az épület felé, a vállaidat egyre jobban húzza az a néhány darab törölköző és szabadidő, amit rejt. Minden lépésnél konstatálod, hogy hiába fogytál ennyit, még mindig nehéz vagy, és ebben a tudatban állsz rá a mérlegre is, miután kitöltötted a regisztrációdat. Az iménti gondolatod mérlegelés pillanatában bírálódik csak felül, hiszen nem hiszel a szemednek. Ez a súly közel sem az, amit eddig éreztél. Ráébredsz, hogy bizony nem is te vagy nehéz, hanem a munka, amit elvégeztél. A munka, ami idáig juttatott. Az a munka, ami megkülönböztet téged, ami sportolóvá tesz.
Fáradt vagy, mégis lelkes. Alig várod, hogy a neveden szólítva felállhass végre a színpadra… Bízol benne, hogy nem fogsz senkinek csalódást okozni. Büszkeséget szeretnél látni a családod, a barátaid és a szeretteid szemében.
Előtte azonban van még néhány apróbb dolgod, közben pedig csupa ismerős tekintettel találkozol. Ismerősök, mégsem vagy mindenkiben biztos. Egymás után jönnek a köszönések, a kézfogások, és a puszik. Ha valaki mégsem ismer személyesen, akkor sem uralkodik el dermedt a csend az öltözőben, hiszen kölcsönös elismeréssel koronázottan bólintotok egymásnak. Ezzel a gesztussal és őszinte megnyilvánulással pedig azonnal olyanná változtattok mindent, mintha ezer éve ismernétek egymást. Pedig nem, közel sem. Az utat viszont ismeritek, együtt jártátok. Az utat, ami ide hozott titeket. Mindketten ismeritek és elismeritek. Itt egyek vagytok, olyanok egymásnak, mint két testvér. Egy család. Lenyűgöz ez a példátlan összetartás, annak ellenére, hogy ma nemsokára mégis ellenfélként, riválisként léptek a bírák elé. Miközben ezen morfondírozol, a távolból egy hang ránt vissza az öltöző hideg padlójára, a hangosbemondóból a te kategóriád versenyzőit szólítják. Eljött hát ez a pillanat is, eljött végre. Indulhatsz, és bizony te indulsz is….
Söni