Újrakezdés

Ezt már sokan olvashattátok, mert régebben írtam és kint van a saját Face oldalamon, de akik még nem, azoknak remélem jelent némi inspirációt 🙂

Néha új fejezetet kell nyitni

És újrakezdeni. Néha betelik a pohár és el kell számolnunk a dolgainkkal. Energiát kell gyűjteni ahhoz, hogy végigcsináljuk, ahhoz, hogy türelmesek tudjunk lenni és kitartani addig, amíg a célt elérjük. Mert mindig kell valami cél, amit kitűzünk, amiért küzdeni akarunk és ami motivációt ad. Nem olyan cél, amit KELL, hanem olyan, amit igazán AKARUNK. Hogy aztán valóban megbizonyosodjunk arról, amit már amúgy is tudtunk… hogy meg tudjuk csinálni.

Én ezért versenyzem

Amikor kedvem van, amikor motivált vagyok és amikor megérett bennem a vágy arra, hogy újra megmutassam magamnak, hogy tudok fejlődni, tudok jobb lenni, hogy szívós vagyok és kitartó és ha akarok valamit, akkor azt igenis véghez viszem. Mert mindig vannak, akik kételkednek és mindig lesz, akinek példát mutathatok, akit inspirálhatok, akit elindíthatok egy úton és aki talán az én hatásomra nyitja meg azt a bizonyos új fejezetet.

De van, hogy én magam veszítem el a hitet saját magamban… És ilyenkor ez ad erőt, ez ad magabiztosságot, ez ad a személyiségemhez egy kis pluszt, hogy megcsinálom. Mert csak akarat kérdése és ebben biztos vagyok. Nem függ senkitől, és semmitől csak és kizárólag az én akaratomtól, kitartásomtól, elszántságomtól, fegyelmemtől.

Az újrakezdés valahol mindig egyfajta megtisztulás érzés, ugyanakkor mindig nagyon nehéz is. Tudom, hogy mikor mire voltam képes, de tudom, hogy ez nem fog egyik napról a másikra menni. Türelmesnek kell lenni, fokozatosan kell nekivágni. És nem túlélni kell, hanem átélni. Minden percét ennek a bizonyos megtisztulásnak, a fejlődésnek, hogy igazán megismerjük belőle magunkat.

Újrakezdeni

Mint most a futást. Egy órákat futottam régen, vagy másfelet. Aztán egy ideig kihagytam és most van rajtam plusz súly is. Nem fogok egy órával kezdeni, mert ha belegondolok, rögtön hányingerem van. De tudom, hogy akarom, mert pontosan tudom, milyen érzés, amikor elkap a flow és csak repülök és nem tudok elfáradni és élvezem a levegőt, a futást, a fáradást, a zenét a fülemben és élvezem, hogy élek, hogy egészséges vagyok és hogy olyan csodálatos a világ! Egyelőre fél órával kezdek. Fél óra nem sok idő, ki lehet bírni. Fél óráért már megéri felcsatolni a pulzusmérőt, felvenni két sportmelltartót, bedugni a fülhallgatót a fülembe, bemelegíteni és nekiindulni. Mindegy merre, csak járjon a láb. Megéri. Az érzés utána megfizethetetlen. Megcsináltam. És lesz ez még jobb is.Türelem… De már bennem van az izgatottság is, hiszen már most többre lennék képes, de nem szabad túlzásba vinni, nem szabad kiégni az elején… Türelem…

Új fejezet

De ugyanez a helyzet, ha az addig űzött sportban már nem találod meg a motivációt. Ha már nem ég benned a tűz, hogy több és jobb legyél. Akkor váltani kell. Új fejezetet nyitni. Mivel már a szokásod a sport, nem fogod abbahagyni, hiszen a fogmosást sem hagyja abba az ember, csak mert nem szereti. Ki kell próbálni másféle sportokat, amiben újra megtalálod a célt, a motivációt, az elégedettséget, újra jön az endorfin löket és újra feldob az érzés, hogy fitt vagy.

5 éve gyúrtam már. Nem sok idő talán, van aki 30 éve nyomja. De én beleadtam mindent. Meghaltam minden edzésen. Keményen, elszántan, minden nap. Aztán egyre múlt a szerelem. Egyre többször nem úgy sikerült az edzés, ahogy azt terveztem, nem mentek ki a súlyok, nem éreztem, hogy értelme van, egyre demotiváltabb lettem. Nagyon elég volt abból, hogy egyre kötöttebb vagyok, fájnak az ízületeim. Erős és fitt akartam lenni, bárhogy is változzon tőle a formám. Nem érdekelt már az izomtömeg, csak az, hogy egészséges, erős legyek és amúgy is ki kéne már próbálni valami újat🙂

Kerestem a kihívást, kerestem az újat, amiből tanulhatok, ami máshogy van rám hatással, amivel más képességeimet tudom fejleszteni. Rettenetes volt az egyensúlyérzékem, rémes volt az erőszintem. Persze, guggoltam 80 kg-val, aztán burpee-ből 15-nél jött a kék halál. Támlázásnál 5 pár ment az elején és közben mindenkit a pokolba kívántam. Ma már megy a 15 pár is, GFlexbe akasztott lábbal. Kézállás, mi az nekem – gondoltam. Aztán amikor 30 számolásnál összerogynak a karok, akkor azért érzem, hogy ez nem az a teljesítmény, amire büszke lehetek…

Jött a sok-sok új kedvenc gyakorlat, a feladatok, a kihívások, hogy „én ezt márpedig meg fogom csinálni” és gyakoroltam és csináltam és akartam. És gyorsan, láthatóan, érezhetően fejlődtem, imádtam az edzéseket és új erőre kaptam. Nem fájtak az ízületeim, nem volt olyan nagy a terhelés – vagyis nagy volt, csak másképp. Égett a combom a box jumpoktól, a padra lépésektől, az ugrásoktól, a karom leszakadt a támasztásoktól… Nem a súlyterhelés volt nagy, hanem a keringési rendszer terhelése inkább. Másképp. Sokkal jobban koncentrálva a funkcióra, a működésre. Nem izoláltan dolgoznak az izmok, hanem együtt. Láb-core izmok-vállak-karok. Együtt és egyszerre… És koncentrálni kell, anélkül nem megy. Figyelni arra, hogy a bosun guggolásnál minden izmot a lábban meg kell feszíteni, különben remeg, mint a nyárfalevél.

Nem kell. Hanem akarom.

Aztán most újra jött a régi motiváció, újra vágytam a régi súlyzókhoz és visszajött a régi érzés. Közben persze futottam, spinningeltem, belekóstoltam a crossfit-be és sokminden másba is a funkcionális gyakorlatok által. Végül most újra a súlyzók között találtam rá a célomra és a motivációmra, de mégsem úgy, ahogy régen. Hanem egy más szinten, más tudással a háttérben, más érzésekkel, de ugyanazzal a tűzzel, ahogy régen. Megint vannak nagy súlyok, de most ott vannak a funkcionális gyakorlatok is, néha csak ez utóbbival a középpontban. És élvezem és akarom! És tavasszal újra verseny! Mert akarom. Nem kell. Hanem akarom.

Dóri