Vízilabda EB élmények

Sziasztok,

ez a hetem a Vízilabda EB lázában telik. A FB ismerőseim már biztos agyvérzést kapnak attól, hogy folyton erről posztolok, így most Titeket boldogítalak tovább az ott készült képekkel és a határtalan örömömmel és lelkesedésemmel.

Szinte minden sportot szeretek nézni a tévében, ha egyáltalán nézek valamit is, mert sok időm nincs rá. Az EB-ket és a VB-ket még fociból is követem, vízilabdát pedig még anno emlékszem Apukámmal néztem sokszor, amíg otthon laktam. Most, hogy Decker Ádámot és Tóth Mártont támogatja a BioTech USA, szinte kötelezőnek éreztem, hogy kövessem az eseményeket. Aztán egyszercsak egy kedves barátom, Ódor Péter, aki még régebben a versenyeimen is fotózott, elhívott a hétfői meccsre. Nagyon örültem a lehetőségnek, bár azt sosem gondoltam volna, hogy ilyen elképesztő élményben lesz részem. Innentől pedig faltuk az információkat, hogy hol, mikor lehet jegyet venni és sikerült kedden és csütörtökön is kijutnunk óriási szerencsével. Mert csodák bizony vannak…;-)

Már eleve újdonság volt, hogy hallok, értek minden szót, amit a játékosok beszélnek, kiabálnak egymáshoz, és egészen máshogy hallani a víz csobbanását, csapkodását, zaját, a közönség reakcióit. Azt hittem, TV-n keresztül lehet csak igazán jól látni mindent, hiszen vannak ismétlések, lassítások… talán ez igazi is, de átélni és átérezni a drukkolás örömét csak ott élőben lehet igazán.

Az első meccs előtt volt a megnyitó, ami csodálatos volt és nem is húzták az időt, bemutatták a játékosokat, jöttek a himnuszok és kezdődött is a meccs. Van egy dobos brigád, akik folyamatosan irányítják a szurkolókat. Az ‘A’ lelátón ültünk elég magasan, konkrétan majdnem az utolsó sorban, ahol piros, fehér és zöld papírlapokat osztottak, amiből a közönség a magyar zászlót formálta meg. Képzeljétek, a meccs végén már mindenki elindult haza, amikor a műsorvezető megkérte őket, hogy még egyszer utoljára emeljék fel a lapokat… és mindenki (MINDENKI) visszament és felemelte:) Olyan jó volt ezt látni…

A játékot tekintve én, mint laikus, természetesen az előző vízilabda válogatotthoz és az ő játékukhoz hasonlítom a mostani teljesítményt és nekem lassúnak, nehézkesnek tűnt. Ahogy hétfőn a a spanyolok ellen, úgy kedden a franciák ellen is ezt éreztem. Nyertünk, de én gyorsabb játékra, nagyobb előnyökre számítottam… A harmadik negyed felé kezdett el jónak tűnni a játék, de a szerbek elleni csütörtöki mérkőzésre meglehetősen pesszimistán érkeztem.

Ahogy elkezdődött a meccs, a közönség őrjöngeni kezdett és olyan hévvel drukkolt a csapatnak, ami azt hiszem, örök élmény marad mindenkinek, aki ezt átélte. A csapat is nagyszerűen magára talált és annak ellenére, hogy gólzápor nem volt, nagyon-nagyon izgalmasra sikerült a meccs. Minden belőtt gól és minden kivédett gól álló ovációt váltott ki a nézőkből, vörösre tapsoltam a tenyeremet és rekedtre üvöltöttem magamat. És meccs után pedig borzasztó jól esik, hogy a játékosok is megtapsolják a közönséget, ebből érzem, hogy talán a drukkolásunk is motiválja őket. Külön köszönöm Tóth Marcinak, hogy megállt nekem egy fotóra, amikor lekiabáltam neki a lelátóról:)

A szerbek elleni küzdelem legnagyobb bravúrja kétségkívül Decker Attila és az általa kivédett számolhatatlan labda volt. Elképesztő eksztázisban örült minden sikernek, látszott rajta, hogy mennyire koncentrál, mennyire akarja és mennyire örül minden egyes sikernek. A meccs elég agresszív volt, egy boxmeccsen sincs talán több ütés, mint amit itt a medencében láttunk, de ez már megszokott az egyik legnagyobb rivális,  szerbek esetében.

Nincs más cél most tehát, mint a csoportelsőség. Aztán jöhet a többi. A következő meccs szombaton a németek ellen, majd hétfőn a horvátok ellen következik. Szombaton sajnos biztosan nem tudok kimenni, de a hétfőt becéloztam… Nagyon-nagyon izgulok, hogy sikerüljön jegyet szerezni rá valahogy… Meglátjuk, hogy még egy kis csoda legalább belefér-e:)

Hajrá Fiúk!

A képeket köszönöm Ódor Péternek! 🙂

Nagy Dóri