Interjú Jessica Hugues-gel – Egy sportoló soha nem adja fel

1 – Kérdés: Jessica, úgy tudjuk 2015-ig kimagasló eredményeket értél el karateban.
Viszont 21 évesen egy súlyos sportbaleset következtében megsérült a gerinced nyaki szakasza, aminek következtében gyakorlatilag 4 hétig mozgásképtelen voltál.
Hogyan sikerült szembenézned ennek a szörnyű balesetnek a következményeivel, ami majdnem félbetörte az élsportolói karriered?

Nem volt más választásom, mint küzdeni az álmaimért! A kórházban azt mondták nem biztos, hogy valaha még újra tudok majd járni, ezért két lehetőségem volt: kerekesszék vagy harcolok, amíg a saját lábamra nem bírok állni. Minden fejben dől el, én pedig eldöntöttem, hogy az orvosok véleményének ellenére nem adom fel és amilyen gyorsan csak lehet meg fogok gyógyulni, hogy újra visszatérhessek a tatamira.

2 – Kérdés: A gyógyuláshoz azonban türelem kell. Nálad miként telt ez az időszak? Hogyan sikerült visszanyerned a fizikális értelemben vett régi önmagad?

Visszatekintve ez egy hosszú és nehézkes periódus volt az életemben, nagyon különböző stádiumokkal. A legelején egy olyan műtétet javasoltak, ahol lemezekkel és csavarokkal stabilizálták volna gerincem sérült szakaszát, ami miatt a gyógyulást követően sem lettem volna képes normálisan mozgatni a nyakam.

Mivel ezt el akartam kerülni, konzultáltam az orvosommal, hogy keressünk valami más megoldást. Ebből adódóan a HALO-keret mellett döntöttünk, ezt a készüléket úgy kell elképzelnetek, hogy a fej körüli részt csavarokkal rögzítik az ember koponyájához, ami pedig egy gerincmerevítővel csatlakozik a test többi részéhez. Ennek a megoldásnak köszönhetően a nyaki csigolyám törött részei természetesen módon erősödhettek meg.

Egy hónapot ágyban kellett töltenem és négy hónapig kellett merevítőt hordanom, egyedül szinte képtelen voltam lezuhanyozni, lefeküdni az ágyra vagy úgy általában a mozgásra, arról nem is beszélve milyen nehéz volt elfogadnom azt, ahogy az emberek bámultak rám.
A felépülésem alatt rengeteg izmot veszítettem, a testem szinte teljesen eldeformálódott. Ekkoriban határoztam el, hogy amint fizikálisan készen állok rá formába akarom hozni magam és fitnesz versenyeken szeretnék részt venni.

3 – Kérdés:  Követtél valamilyen speciális étrendet ez idő alatt?

Nem, nem igazán. Őszintén szólva a kórházban töltött hosszú hónapok alatt többnyire pürés, akár szívószállal is fogyasztható dolgokat ettem, hiszen már az is szörnyű fájdalmakat okozott a nyakamban, hogy kinyissam a számat. Emiatt rengeteget fogytam, ebben a helyzetben érthető, ha úgy gondoltam ráérek akkor komolyabban foglalkozni az étkezésemmel, ha már újra képes leszek sportolni.

4 – Kérdés:  Azt mondják minden fejben dől el és az erős akarat hatalmas dolgokra képes. Neked  hogyan sikerült átvészelned a felépülésed legsötétebb óráit?

A szeretteimnek, a családomnak és a barátomnak köszönhetően sikerült átvészelnem ezt az embert próbáló időszakot, ha nem lettek volna ott velem, biztosan feladtam volna. Egy pillanatra sem hagytak magamra, amiért sosem lehetek majd elég hálás nekik. Nagyon sokan figyelemmel kísérték a történetem, akiktől rengeteg bátorító üzenetet kaptam a social medián keresztül, ami még több motivációt adott, hogy ne adjam fel!

5 – Kérdés: A baleseted után a karate helyett, inkább a fitnesz világában kezdted újra a sportkarriered. Minek hatására döntöttél így?

A barátom, akárcsak én, szintén a francia karate válogatott tagja volt miután abbahagyta belevágott a versenyszerű testépítésbe, én pedig vele tartottam és megtetszett. A karatét nem folytathattam, ezért valami kevésbé veszélyes sport után kellett néznem. Így esett a választásom a testépítésre, amit biztosan állíthatom, hogy nem bántam meg.

Rengeteg hasonlóságot találtam a harcművészet és a testépítés között – egymagam, egy szobában a tökéletességig gyakorlok és ismétlek egy-egy mozdulatsort, pont mint a katák esetében csak most a tatami helyett a súlyzók között találtam magam.

6- Kérdés: Egy olyan genetikai rendellenességben szenvedsz, ami miatt később akár el is veszítheted a látásodat. Ha a kitartásról szobrot állítanának biztosan rólad mintáznák, mégis honnan ez az elképesztő elhivatottság a sport iránt?

8 éves koromban diagnosztizálták nálam ezt a betegséget. Az esélyeim arra, hogy ez ne következzen be mindenesetre elég rosszak. Biztos, hogy egyszer be fog következni, ha csak addig ki nem találnak rá valamilyen hatásos gyógymódot.  Az állapotomra való tekintettél és amiért a szemem nagyon könnyen elfárad nem is igazán lennék alkalmas arra, hogy valami más munkát végezzek. Mindamellett, hogy a sport a hivatásom, olyan nélkülözhetetlen számomra, mint egy lélegzetvételnyi friss levegő.

Amióta az eszemet tudom mindig a legjobb akartam lenni, legyen szó akár fitneszről, akár karatéról. Még akkor is, ha másokhoz képest hátrányból indulok.

7- Kérdés: Hogy érzed magad most, 5 évvel a baleseted után?  Miként változtatott meg ez az életre szóló tapasztalat és mik a céljaid a jövőre nézve?

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, sikerült teljesen felépülnöm. Ez a tény még az orvosokat is lenyűgözte. Nincsenek szövődményeim, néhanapján – de tényleg nagyon ritkán! – kicsit merevebb a nyakam a megszokottnál. Ugyanúgy tudom mozgatni a fejemet, mint a baleset előtt. Sőt szerettem volna részt venni a tokiói olimpián, azonban az élet egy sokkal nagyobb kalandot tartogatott számomra: várandós lettem, és 4 hónappal ezelőtt megszületett az első gyermekem.

Anyaként jelenleg a legfontosabb számomra, hogy gondoskodjak a kislányomról és a családomról, ha pedig sportról beszélünk 2021-ben szeretnék egy fitneszversenyen wellness kategóriában indulni. Édesanyaként nyilván megváltozott a napirendem, ezért igyekszem türelmesebb lenni magammal izomépítés tekintetében.