Ma van a társadalmi igazságosság világnapja – harmadik éve a Csak Egyet Szolgálat mellett
A BioTechUSA-cégcsoport idén a Scitec Nutrition márkával támogatta a Csak Egyet Szolgálat munkáját: 6400 zabszeletet, valamint 30.000 C- és 30.000 D-vitamint adományoztunk a szervezetnek. Büszkék vagyunk rá, hogy a Csak Egyet Szolgálat esetében már a harmadik egymást követő évben állhatunk egy olyan szervezet mellé, amely fennállása során már több ezer rászorulót megsegített.
Az idei adomány négyféle ízesítésben elérhető zabszeletekből, valamint összesen 60 000 darab vitaminból áll. A zabszeletek praktikus, azonnali energiaforrást biztosítanak a mindennapokban, míg a vitaminok hozzájárulnak az immunrendszer megfelelő működéséhez – ami különösen fontos azok számára, akik fokozottan ki vannak téve az időjárási körülményeknek és az egészségügyi kockázatoknak. Az adományokat Kunszabóné Pataki Anna Magdolna, a Csak Egyet Szolgálat elnöke fogadta, amelyeket Kádár L. Gellért színész, a Scitec Nutrition márkanagykövete adott át.

A Csak Egyet Szolgálat célja, hogy a társadalmi igazságosság kézzelfogható segítségnyújtás formájában valósuljon meg. Az elmúlt 15 évben több mint 30 embernek segítettek tartósan kilépni a hajléktalanságból, és több ezer rászorulót támogattak a mindennapokban.
„Fennállásunk eddigi 15 éve alatt több mint 30 fedélnélkülit emeltünk ki sikerrel a hajléktalanságból, és több ezer embert támogattunk a mindennapok küzdelmeiben. Mindez nem valósulhatott volna meg jószívű adakozók és elkötelezett vállalati partnerek nélkül. Közülük is kiemelkedik a BioTechUSA-cégcsoport, amely immár harmadik éve járul hozzá komoly segítséggel – vitaminokkal és különböző ízesítésű zabszeletekkel – vendégkörünk egészségének fejlesztéséhez. Reményt ébreszt a szívünkben, hogy újra és újra segítő kezet nyújtanak nekünk” – fogalmazott Ménesi Kristóf, a Csak Egyet Szolgálat kommunikációs és forrásfejlesztési vezetője.
A BioTechUSA-cégcsoport számára kiemelten fontos, hogy a támogatás ne egyszeri gesztus, hanem hosszú távú elköteleződés legyen. Hiszünk abban, hogy a társadalmi igazságosság valódi értéke a folytonosságban és a tettekben mutatkozik meg – például olyan adományokban, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a rászorulók egészségének megőrzéséhez.