Ugrás a tartalomhoz
Hírek

Önkéntes munkával és vitaminadománnyal támogattuk az utcán élőket

Vállalatunk számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás és a segítségnyújtás, ennek jegyében, az elmúlt évekhez hasonlóan ismét támogattuk a Budapest Bike Maffiát, amely hosszú ideje elkötelezetten dolgozik a hátrányos helyzetű, utcán élő emberek megsegítéséért.  

Büszkeséggel tölt el minket, hogy már hatodik alkalommal kötöttünk együttműködési megállapodást a szervezettel, melynek keretében ezúttal 190-190 ezer darab C- és D-vitamint, valamint idén először 20 ezer darab One-A-Day Kids adományoztunk több, mint 22 millió forint értékben. A felajánlott étrendkiegészítőket a szervezet a téli időszakban juttatja el az utcán élő hajléktalan emberekhez, a szociális intézményekben és idősgondozásban élő idősekhez, valamint a rászoruló gyerekekhez. 

Ebben az időszakban az odafigyelés és a gyors, emberközpontú segítség életmentő lehet, ezért is tölt el örömmel minket, hogy egy olyan civil kezdeményezés mellé állhatunk, mely cselekvő módon, közösségi összefogással járul hozzá egy elfogadóbb és fenntarthatóbb társadalom megteremtéséhez. 

A terméktámogatás mellett kollégáink is kivették a részüket a jótékonyságból, december 21-én ugyanis részt vettek a „Nagy Szendó Nap” elnevezésű közösségi eseményen, amelyet a Másik Szoba – Bike Maffia kávézó & bárban rendeztek meg. A nap folyamán az önkéntesek 2500 darab élelmiszercsomagot készítettek el, amelyeket a Budapest Bike Maffia önkéntesei még aznap eljuttattak olyan szociális intézményekbe, ahol ezek az adományok nélkülözhetetlen segítséget jelentenek a mindennapi étkezések biztosításához. 

A jó hangulatú programon kollégáink nemcsak a segítségnyújtásban vállaltak aktív szerepet, de közösségépítésben is jeleskedtek. Büszkék vagyunk minden résztvevőre, akik önkéntes munkájukkal példát mutattak az összefogásban és a felelős vállalati szerepvállalásban!