
Sporttal, közösségépítéssel, támogatással a hazai egészségügyi dolgozók jóllétéért
Május 24-én első alkalommal rendezték meg a Kórházak Országos Sportnapját, amelyet a Magyar Kórházszövetség a Bethesda Gyermekkórházzal és az Észak-pesti Centrumkórház-Honvédkórházzal közös szervezésben azért hívott életre, hogy a hazai egészségügyi dolgozók testi-lelki regenerációját és kikapcsolódását segítse. A BioTechUSA-cégcsoport termékekkel és ajándékutalványokkal támogatta ezt az értékteremtő kezdeményezést.
A rendezvény lehetőséget teremtett arra, hogy a kórházak és egészségügyi intézmények munkatársai egy sportos, inspiráló környezetben töltődjenek fel és mozogjanak. A sportnapnak a budapesti Honvéd Sportegyesület adott otthont, ahová az ország minden tájáról több, mint 500 résztvevő érkezett, akik csapatokba szerveződve különféle sportágakban mérték össze tudásukat. Az egészségmegőrzés jegyében pedig testösszetétel-mérés, dietetikai és mentálhigiénés tanácsadás is a résztvevők rendelkezésére állt.
Bízunk benne, hogy ez az új kezdeményezés hagyománnyá válik, és hosszú távon is hozzájárulhat az ágazatban dolgozók jóllétéhez – a BioTechUSA pedig továbbra is örömmel vesz majd részt hasonló kezdeményezésekben. Vállalatunk számára minden ilyen együttműködés szimbolikus elismerés mindazok számára, akik az egészségügy frontvonalában dolgoznak, emberek ezreinek nyújtva segítséget és gondoskodást.




