Szakértői szemináriumot tartottunk hűségprogramunk-tagjainknak
Nemrég ismét különleges élményben részesülhettek hűségprogramunk tagjai: közel 30 résztvevő váltotta be pontjait egy exkluzív szakértői szemináriumra, amelyet a BioTechUSA központjában rendeztünk meg.
A program egyik kiemelt eleme Németh Sándor, termékspecialistánk előadása volt, aki a BioTechUSA legnépszerűbb termékeit mutatta be, a résztvevők emellett limitált kiadású újdonságokat is megkóstolhattak, valamint közvetlenül feltehették kérdéseiket a kötetlen Q&A szekcióban.
A vendégek Tóth Szabolcs Attila, marketingigazgatónk vezetésével bejárhatták a központi irodát, megismerhették a csapat munkáját, és közelebbről is találkozhattak azokkal az emberekkel, akik nap mint nap a márka sikerén dolgoznak. Az esemény végén pedig minden résztvevő ajándékcsomaggal térhetett haza, kifejezve hálánkat a bizalomért, amellyel évek óta hozzájárulnak a közös célok megvalósításához.
Az eseményről készült videót itt láthatjátok:
A szakértői szemináriumok évente több alkalommal is elérhetők hűségprogram-tagjaink számára, a gyárlátogatásokhoz hasonló exkluzív élményként. Emellett a hűségprogram keretében havonta szervezünk különleges személyes eseményeket vásárlóinknak – többek között közös edzéseket influenszerekkel, illetve személyre szabott szakértői tanácsadásokat Németh Sándor, termékspecialistánk és Somogyi Sára, dietetikusunk közreműködésével.
Ezek az alkalmak lehetőséget teremtenek arra, hogy közösségünk tagjai még közelebb kerüljenek a BioTechUSA világához, első kézből szerezzenek hasznos tudást, és olyan élményekkel gazdagodjanak, amelyek túlmutatnak a mindennapi vásárláson.
Ezúton is köszönjük minden kollégánknak a rendezvény megszervezésében és lebonyolításában nyújtott elkötelezett munkáját, partnereinknek pedig azt a bizalmat és támogatást, amellyel évek óta hozzájárulnak közös sikereinkhez.