Ugrás a tartalomhoz
Hírek

Inbody testelemző gépet adományoztunk a SUHANJ! Alapítványnak

Társadalmi felelősségvállalási programunkat nemcsak igyekszünk a legnagyobb transzparencia mentén megvalósítani, de időről-időre lehetőséget biztosítunk munkavállalóink számára is, hogy meghatározzák, hogy az éves keretösszeget pontosan milyen, a kollégák által javasolt karitatív célokra fordítsuk.

Ez történt most is, hiszen Túri Attila termeléstervező kollégánk figyelmünkbe ajánlotta a SUHANJ! Alapítványt, mely több mint 10 éve osztja meg a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal, valamint egyedülálló módokon biztosít sportolási lehetőséget is a számukra. Attila 2019 óta rendszeresen részt vesz az alapítvány kampányaiban, támogatja őket és önkéntesként is szerepet vállal különböző kezdeményezésekben, melyek a sporttevékenységek köré épülnek.

Ezért is döntöttünk úgy, hogy BioTechUSA-cégcsoportként mi is támogatjuk a non-profit közhasznú szervezet munkáját egy Inbody gép megvásárlásával. Az testösszetételt analizáló készülék a SUHANJ! Fitnessben került elhelyezésre, mely hazánk első integratív, látás- és mozgássérültek számára egyaránt akadálymentesített, épek számára is nyitott edzőterme.

„Néhány éve különösen nagy kihívást jelent edzőtermet üzemeltetni, mi pedig ragaszkodunk ahhoz az alapvető célkitűzésünkhez, hogy a fogyatékkal élők jelképes áron tudjanak nálunk edzeni és hogy nagy számú sérült gyermek sportolását tudjuk ingyenesen biztosítani. Ezért különösen sokat jelent számunkra ez az adomány, hiszen az új eszközzel a SUHANJ! Fitness szolgáltatásait tudjuk fejleszteni, így az hozzájárul egyedülálló létesítményünk fenntarthatóságához.” – mondta Gusztos Péter, a SUHANJ! alapítója és vezetője.


Az adomány a személyi edzések mellé biztosít egy professzionális testtömeg analízis szolgáltatást, így segítve még hatékonyabbá tenni az edzéseket. Reméljük, hogy sok eredményes tréninghez járulhatunk így hozzá!