Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Jakabos Zsu sikeres évet zárt

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1714/o_jakabos_20141215105730.jpgVasárnap ért véget a dohai rövid pályás úszó-vb. Hogyan értékeled a te szempontodból a versenyt?

Nem voltam életem formájában és ezt előtte is tudtam, úgyhogy nem vártam kiemelkedő eredményeket. Ez az évem elég felemás. A vállműtétem után kellett visszatérnem az élmezőnybe és abszolút az volt a feladat, hogy az augusztusi Európa-bajnokságon jól tudjak szerepelni. Ez jobban sikerült, mint vártam.
Nekem nem erősségem a rövidpálya, és nem is kedvelem annyira, így előrébb helyeztem az EB-t, mint ezt a rövidpályás VB-t, úgyhogy ha januárban azt mondják, hogy negyedikek leszünk a váltóban, és lesz két negyedik helyem egy EB-n és egy VB-n, plusz egy EB bronzom, akkor én simán aláírom.
Pont azt beszéltük az edzőmmel, hogy ezzel ő is kiegyezett volna. Úgyhogy utólag azt gondolom, hogy nem életem versenye volt, de ez most belefért.

Említetted a négyszer kétszázas gyorsváltót. Hogyan érzed magad a csapatban?

Mi külön edzünk, tehát igazából csak arra a nem egészen 8 percre állunk össze csapattá. De nagyon szeretjük a váltókat, mert ilyenkor mindig kialakul a csapat érzés és nagyon jó egymással úszni a csapatért. Ha vannak is ellentétek, ilyenkor biztos, hogy eltűnnek. Nagyon jó érzés, hogy kétszer is negyedikek tudtunk lenni. És azért is örülök, mert közel tudtam úszni az egyéni csúcsomhoz, ami külön jól esett, hiszen nem voltam csúcsformában.

Volt egy különleges fordulat is ezen a VB-n. 50 gyorson az előfutamban 17. Lettél, majd mégis úsztál egyet a középdöntőben. Hogy is volt ez?

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1714/o_jakabos3_20141215105739.jpg

Az, hogy odaálltam a rajtkő mögé 50 gyorson már önmagában egy nagy fordulat, hiszem sem a 400 vegyeshez, sem a 200 pillangóhoz nem igazodik ez a sprintszám. Ugyanakkor én nagyon kedvelem, és mivel nem indultam sok számban, valamint nem ütközött semmivel, ezért elindultam.
Nagyon örültem az időmnek, de pont 17. lettem, és mivel 16-an kerülnek a középdöntőbe, én kicsusszantam. Ezután vártunk még pár órát, hátha visszalép valaki, hiszen ez 50 gyorson néha előfordul. De nem lépett vissza senki, ezért én elkezdtem edzeni, súlyzózni, szóval elkezdtem a következő szezont, hogy ne vesztegessük az időt 🙂
Tulajdonképpen nem is mentem haza pihenni, mert 50 percre volt a szálloda az uszodától, és gondoltam megspórolom ezt a két óra buszozást. Ettem a plázában egy hamburgert meg egy fagyit. 🙂 És amikor kezdtem az edzést, akkor szóltak, hogy mégis visszalépett valaki, úgyhogy úszhatom az 50 gyorsot. Akkor már nem tudtam, hogy örüljek vagy ne, mert ilyenkor századok meg tizedek is számítanak. Végül három tizeddel rosszabbat úsztam délután, de az lett volna a csoda, ha nem így történik egy ilyen délelőtt után. 🙂

Mondtad, hogy nem a kedvenceid a rövidpályás versenyek. Említetted a tavalyi vállműtétedet is. Igényelt emiatt egy speciális felkészülést ez a rövidpályás vb?

A vállműtét most már egyáltalán nem befolyásolja a felkészülésemet. Tudok vele rendesen edzeni és erősíteni is.

Sikerült teljesen rehabilitálni?

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1714/o_jakabos4_20141215105757.jpgIgen, most már úgy érzem. Egy év volt mire azt mondhattam, hogy minden rendben van. De most már azt mondhatom, hogy jól vagyok vállügyileg.
Mivel az ősz a rövidpályás szezon, ezért ilyenkor több edzés van 25 méteres medencében, hogy szokjuk, hogy nem 50 után jön a fal, hanem a felénél. Az edzés maga nem volt más. De mivel augusztusban volt Európa-bajnokságunk, ezért kicsit kitolódott ez a szezon. Emiatt én még nem tudtam rögtön elkezdeni a felkészülést, és másfél hónap múlva jött a VB, úgyhogy nem is készültem különösen erre, hanem többet úsztam inkább ötvenes medencében, hogy a következő szezonra készüljünk.

A sport hátteréről most már elég sokat megtudtunk a versenynek, de te hogyan érezted magad Dohában?

Alapvetően jól éreztem magam, de az ország annyira nem nyerte el a tetszésemet, ezért nagy kirándulásokat nem is tettem. Az viszont mindenképp jó volt, hogy egy kicsit kiszakadtunk ebből a hideg időből. A rendezés teljesen rendben volt, azon kívül, hogy sokat kellett utaznunk, és mivel hosszú volt a délelőtti versenyszakasz, ezért nagyon kevés időnk volt pihenni a döntők előtt. Ez nem volt jó, de mivel sok induló volt ezért nem igazán lehetett mit tenni.

Most hogy vége lett a versenynek biztos rád fér egy kis pihenés. Mik a következő tervek?

Nem szeretnék egyáltalán pihenni. Már kint Dohában elkezdtem az edzéseket. Készülök tovább, hiszen januárban és februárban is lesznek versenyeim, jövőre pedig már nagy szinteket lehet úszni. Világbajnokságunk is lesz, és már az olimpiára is el lehet kezdeni a felkészülést, úgyhogy van tennivaló, de az már szerencsére 50-es medencében lesz, amit jobban kedvelek 🙂

Köszönöm szépen az interjút, gratulálok az eredményeidhez és sok sikert a következő versenyfelkészüléshez!

Köszönöm 🙂

BioTechUSA