Ugrás a tartalomhoz
Németh Sándor

Németh Sándor

Táplálék-kiegészítő specialista, oktatási referens
"A tudatos, aktív életmód és a jó minőségű ételek mellett a jól megválasztott, igényekhez igazított, arányosan használt kiegészítők biztosan segíteni fognak a céljaink elérésében és egészségünk megtartásában."

Bemutatkozás

2005 óta dolgozom BioTechUSA márkánál, ahol 2009 óta foglalkozom az itt dolgozó kollégák oktatásával és a kiemelt partnereink képzésével, legyen szó termékismeretről vagy hatóanyagokkal kapcsolatos tájékozódásról. 2009-ben kezdtük kidolgozni a franchise bolthálózatunk képzési rendszerét is, amelynek köszönhetően a vásárlóink okleveles tanácsadóktól kapnak igényeiknek megfelelő, céljaikhoz igazított szakértő segítséget.
2012 óta vagyok oktató az IWI Sporttáplálkozás tanfolyamon, étrend-kiegészítők tematikája tartozik hozzám és a hatóanyag alapú tudás átadása a célom, edzőknek, sportszakmai területen dolgozóknak és mindenki másnak, aki jelentkezik a képzésre.
2014-ben indítottuk el a Szakértő válaszol felületet, itt több ezer kérdés érkezett hozzám, így évente kb. 1000 kérdésre tudok tanácsot adni, különböző igényekhez, sőt több korábbi kérdező újra visszatér, hogy az újabb céljainak vagy akár családtagjainak segítséget nyújtsak ezen a területen!
2020-ban elvégeztem egy Fitness Instruktori képzést is, hogy az alaptudás bővüljön és az egyéni motivációmat is javítsam, szakmai és testi fejlődésem érdekében!
Küldetésemnek érzem, hogy magabiztosan választhasson mindenki a termékeink közül és azok megfelelő használatával a célok is sikeresebben érhetők el! A jó minőségű táplálék-kiegészítők modern, rohanó világunk praktikus segítői az egészségmegőrzés és az életminőségünk javításának érdekében. Hiszem azt is, hogy a legális teljesítménynövelés megoldható az optimalizált étrend tökéletesítésével és a funkcionális kiegészítők tudatos, programozott használatával!

Németh Sándor témakörei

Kérdések és válaszok

További szakértőink

Kiss Jenő
Kiss Jenő
IFBB Pro, Testépítő edzés és táplálkozás szakértő
Kérdezz tőle Profil
Kiss Olívia Laura
Dietetikus
Kérdezz tőle Profil
Nagy Dóra
Nagy Dóra
Edzés és táplálkozás szakértő
Kérdezz tőle Profil
Pajk Melitta
Pajk Melitta
Gyógytorna és sportrehabilitációs szakértő
Kérdezz tőle Profil
Tóth Andrea
Tóth Andrea
Tanácsadó szakpszichológus
Kérdezz tőle Profil
Hegedűs Nóra
Edző, "Momfitt Program" megalapítója, LoveYourBelly oktató
Kérdezz tőle Profil

Ismerd meg Lifestyle programunkat!

Hatékonyan segítünk a teljes életmódváltásban és az alakformálással kapcsolatos céljaid elérésében!

Személyes tanácsadás

Személyreszabott szakértői tanácsadásért a felhasználói profilodon belül váltsd be hűségprogram pontjaidat tanácsadás kuponunkra.
Személyes tanácsadást kérek