Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Változtatni kell!

Nagy Dóri - fekvőtámasz szűk kartartással

Elkezdődött egyszer

Épp nemrég beszélgettem az edzőtársammal arról, hogy is kezdődött a súlyzós edzés. Emlékszem, 2007-ben kezdtem el komolyabban foglalkozni a témával, akkor költöztem fel Budapestre. Az első edzőm adott is egy edzéstervet, amit – nem viccelek – 2 évig használtam. 2008-ban volt az első versenyszezonom. Mivel maximalista vagyok, úgy gondoltam, hogy minden évben jobb formával fogok versenyezni, és állandóan azon görcsöltem, hogy ha változtatok bármit az edzésterven, akkor valami nem úgy fejlődik, nem úgy alakul, nem lesz olyan és elrontom… Ragaszkodtam hozzá. Hiba volt, de tanultam belőle:)

Ekkor értem el egy platót, főleg a guggolás tekintetében, ahonnan nem tudtam továbblépni… Nagyon nehéz volt túllépni a fejemben lévő kétségeken ami az edzésterveket illeti, de meg kellett tennem ezt a lépést… Olyan ez, mint amikor legyőzöd az ösztöneidet és szauna után beugrassz a hideg vizes medencébe… és rájössz, hogy ez mennyire jó:)

Nincs két egyforma edzés

1522030870574

Ma már ott tartok, hogy nincs két egyforma edzésem. Ez egyrészt köszönhető az edzőmnek, Tozónak, másrészt köszönhető annak, hogy rengeteg más gyakorlattal, edzésmódszerrel találkoztam, amelyekből rengeteg ötletet, gyakorlatot merítek. Például próbáltad már a sima kézállást falnál kitartani addig, amíg megy? Nem kell félórákban gondolkodni, nem fog addig menni. Főleg nem, ha szuperszettben csinálod például vállból nyomással. És mennyire szépen formálnak a statikus gyakorlatok, imádom őket!

A fejlődés titka a változás

A fejlődés mindig akkor kap esélyt, ha hajlandó vagy arra, hogy túllépj valamin, amihez ragaszkodsz. Ha hajlandó vagy változtatni és kipróbálni új dolgokat, amik új stresszt jelentenek a szervezetednek. Ma már csak a változatos edzésben hiszek, ami abban is megmutatkozik, hogy a súlyzós edzések mellett aerobikozom, futok, spinningelek. Ez a legjobb módszer arra, hogy a mókuskerékből kitörve élvezzük a szabad időnket, ha mindig olyan sportot végzünk, amihez kedvünk van éppen. Az egyetlen kötelezettség, hogy csináld!

Akár otthon, akár edzőteremben, akár egyedül, akár edzővel! Ennyi idő kell, hogy legyen magadra, napi szinten. Egy óra, ami csak a Tiéd, és amikor magaddal törődsz!

Próbáld ki ezt

Nagy Dóri edzés közben

Végezd a gyakorlatokat egymás után, a körök végén van csak 1 perc pihenő és jöhet a következő kör, összesen 4x ismételd!

  • guggolás felugrással 15x
  • kitörés hátra 15-15
  • fekvőtámasz szűk kartartással 15 db, majd fél perc plank
  • csípőemelés hanyattfekvésben 40 db
  • csípőemelés oldalra 10-10
  • lábemelés hátra könyöktámaszban 20-20
  • mountain climber 30 pár

Edzés végén nyújtás és jöhet a fincsi Ultra Loss turmix!

Dóri