Ugrás a tartalomhoz
Étrendek

Várandós kismamák étrendje

Alapvetően a várandósság és szoptatás alatti időszak táplálkozási ajánlásai megegyeznek az általános egészséges táplálkozási irányelvekkel – egy-két kivételtől eltekintve.

A korábban dogmaként elhíresült “kettő helyett kell enni” kifejezés mára már szerencsére elavultnak mondható, ugyanakkor az való igaz, hogy a kismamának már nem csak magára, de a benne növekvő kis életre is gondolnia kell. Ennek következtében sokkal nagyobb figyelmet fordít arra, hogy egy kellőképpen változatos, egészséges étrenddel és megfelelő mozgás beiktatásával biztosítsa és támogassa a saját, ezen keresztül pedig kisbabája egészséges fejlődését.

Az alábbi cikk segít eligazodni többek között abban, hogy melyik vitaminok és ásványi anyagok bevitelére érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni, illetve, hogy milyen élelmiszereket érdemes kerülni, vagy épp előnyben részesíteni.

Egészséges étrend kismamáknak

Egészséges étrend kismamáknak

Érdemes már várandósság előtt odafigyelni a kiegyensúlyozott táplálkozásra?

A válasz röviden: igen. Most pedig lássuk, hogy miért?

A várandósság az egyik legcsodálatosabb időszak egy nő életében. A pozitív teszt után jellemzően minden kismama elkezdi bújni az internetet, hogy mégis mi az, amit (t)ehet és mi az, amit nem. Találkozni fog kerülendő és javasolt élelmiszerekkel, amik elsőre akár ijesztőek is lehetnek, főleg, ha eddig merőben eltért a kismama étrendje az általános ajánlásoktól. Hogy ne egyik napról a másikra kelljen fenekestől felforgatni az addigi szokásainkat (és a konyhát 😊), érdemes szép fokozatosan beépíteni a mindennapokba a kiegyensúlyozott, változatos, egészséges táplálkozás alapelveit. Ha már rutinszerűvé válik, hogy milyen nyersanyagokat érdemes beszerezni és azokat hogyan érdemes elkészíteni, akkor a várandósság ezen része sem teherként fog ránk zúdulni, sokkal kiegyensúlyozottabbak lehetünk.

Egy másik fontos tényező a kismama testtömeg indexe, vagyis a BMI-je. Számos kutatás született már azt vizsgálva, hogy milyen hatással van az anya BMI-je a születendő gyermeke súlyára, illetve, hogy milyen rizikót jelenthet az anya túlsúlya akár a várandósságra, akár a szülés kimenetelére. Egy 2018-as kanadai kutatás szerint azoknál a babáknál, akinek az édesanyja már a várandósság előtt is túlsúlyos volt, 264-szer nagyobb a rizikója a gyermekkori elhízás kialakulásának, mint a normál BMI-vel rendelkező édesanyák gyermekeinél [1]. Ebből is látszik, hogy már a babatervezés gondolatával egyidőben törekedni kell az optimális testsúly elérésére, amihez pedig elengedhetetlen a kiegyensúlyozott, változatos, egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás.

Mit, mennyit és hányszor egyen a kismama?

Mit, mennyit és hányszor egyen a kismama?

Alapvetően az általános egészséges táplálkozás alapelveit érdemes követni, vagyis fogyasszon a kismama sok zöldséget, gyümölcsöt, minél színesebben és változatosabban. Válasszon rostdús köreteket, hüvelyeseket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, álgabonákat, sovány fehérjeforrásokat (húsok, halak, tejtermékek, tojás), illetve érdemes előnyben részesíteni a növényi eredetű zsiradékokat is (pl.: olívaolaj, repceolaj, avokádó, olajos magvak).

Ami a mennyiséget illeti: a tévhitekkel ellentétben nem kell “kettő helyett enni”, de tény, hogy a várandósság előrehaladtával nő a kismama energiaigénye. Az első trimeszterben ez gyakorlatilag elhanyagolható: az addigi energiaszükséglet kb. 70 kcal-val emelkedik, a második trimeszterben már 200-300 kcal-val, a harmadikban pedig akár 500 kcal-val is javasolt növelni az energiabevitelt (a várandósság előtti szükséglethez képest).

Napi három főétkezés minden kismamának javasolt, de az, hogy valaki beiktat-e egy, kettő, esetleg (szükség szerint) három kisétkezést, már nagymértékben függ a kismama egyéni preferenciájától, napi ritmusától, étvágyától stb. Amennyiben 3 főétkezéssel teljesen jól biztosítani tudja a számára szükséges energiamennyiség bevitelét és az étvágy kontroll is rendezett, úgy nem kell beiktatni kisétkezéseket. Ellenkező esetben viszont teljesen helytálló az is, ha valaki napi 4-szer vagy 5-ször eszik (szükség szerint pótvacsorát is be lehet illeszteni). Fontos, hogy napi 3 étkezés esetén legfeljebb 6 óra teljen el az egyes étkezések között, ha pedig valaki beiktat kisétkezéseket, akkor legalább 2,5-3 órát érdemes várni az egyes étkezések között.

A hormonális változásoknak és a magzat dinamikus fejlődésének is köszönhetően nőhet az étvágy, de ahogy azt a bevezetőben is írtam, nem kell kettő helyett enni. Megfelelő időközönként, jól összeállított ételek fogyasztásával kordában tartható az étvágy.

Szükséges vitaminok és ásványi anyagok

A megfelelő vitamin- és ásványi anyag bevitelre alapvetően is érdemes odafigyelni – ez a várandósság alatt pedig hatványozottan fontos.

Várandósság kapcsán többnyire a folsav (egész pontosan a folát) az, ami szinte kötelező elemként jelenik meg az ajánlásokban, nem véletlenül. A megfelelő folát bevitelre már a várandósság előtt, a babatervezéskor érdemes kellő figyelmet fordítani, ugyanis hiányában megnő a velőcsőzáródási rendellenességek kialakulásának kockázata. Amikre még érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni, azok a D-vitamin, a kalcium, a vas és a jód. A D-vitamin elégtelen bevitele hatással van az anyag testsúly gyarapodására, illetve a születendő csecsemő csont homeosztázis zavarát is okozhatja. Évszaktól függően, a várandósság teljes ideje alatt javasolt a szupplementáció (illetve az anyatejes táplálás alatt is, folyamatosan). A fentiek mellett a megfelelő kalcium bevitelre is érdemes figyelni, ugyanis elégtelen kalcium bevitel esetén nő a terhességi hipertónia, a fogszuvasodás és az oszteoporózis rizikója. Érdekesség, hogy várandósság alatt nő a kalcium felszívódásának hatékonysága, ez ugyanígy elmondható a vasról is. Javasolt a vasban gazdag ételek fogyasztása, de étrend-kiegészítőként is lehet használni. A jódbevitel szintén meghatározó, elsősorban a baba idegrendszerének megfelelő fejlődése érdekében [2].

A különböző hiányállapotok elkerülése végett a kismama fogyasszon minél színesebb, és hasznos tápanyagokban gazdag ételeket. Ezt a változatos és kiegyensúlyozott étrendet pedig akár ki lehet egészíteni egy komplex várandós vitaminnal.

Mit egyen a kismama?

Javasolt és kerülendő élelmiszerek

Mit egyen a kismama?

Törekedni kell rá, hogy tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban, színanyagokban gazdag élelmiszereket fogyasszunk, hiszen nem csak a saját szervezetünket, de kisbabánkét is mi tápláljuk.

A szénhidrát bevitel elsősorban összetett, lassan felszívódó szénhidrát forrásokból származzon, mint pl.: zöldségek, hüvelyesek, teljes kiőrlésű pékáruk és tésztafélék. Az egyszerű cukrokat természetes formájában tartalmazó friss gyümölcsök is abszolút beilleszthetők az étrendbe, de fontos szem előtt tartani, hogy a várandósság egy inzulinrezisztens állapot, emiatt a vércukor kontrollra is érdemes odafigyelni. Minden főétkezés tartalmazzon valamilyen zöldséget, kisétkezésre pedig jó választás lehet egy gyümölcsös smoothie, így garantáltan megvalósul a javasolt napi 4-5 adag zöldség- és gyümölcs bevitel.

Szuper fehérjeforrások a sovány húsok, tejtermékek, a tengeri halak (omega-3 zsírsav források is egyben!), illetve a száraz hüvelyesek ide is sorolhatók. Fogyasztható még tojás is, megfelelően, alaposan hőkezelve. Mivel a fehérje szükséglet a várandósság előrehaladtával nő, ezért érdemes fehérjében gazdag élelmiszereket fogyasztani. Ez lehet egy húsos vagy halas főétel, de ugyanígy szuper fehérjebeviteli forrás egy házi készítésű gyümölcsös túrókrém, vagy egy humuszos szendvics.

Zsiradékok közül érdemes előnyben részesíteni a növényi eredetűeket: ételkészítéshez jó választás az olívaolaj, a repceolaj, sütéshez használható kókuszolaj is, snack-ként pedig kiválóak az olajos magvak, mint a dió, a mandula, és a kesudió, de egy avokádókrémes toast is jó megoldás lehet. Szuper omega-3 zsírsav források a tengeri halak, a dió, a lenmagtöret vagy lenmagolaj, de akár étrend-kiegészítő formájában is fogyasztható.

Mit ne egyen a kismama?

Mit ne egyen a kismama?

Kiemelten fontos a megfelelő élelmiszer higiénés szabályok betartása, illetve a nyers élelmiszerek fogyasztásának kerülése! A zöldségeket, gyümölcsöket alaposan meg kell mosni, minél frissebb állapotában elfogyasztani, a nyers húsok, halak és tojás fogyasztása pedig tilos! Ilyenek például a tatárbeefsteak, a sushi, pasztörizálatlan nyers tej, de ide tartozik a tükörtojás (ha nincs átsütve mindkét oldala), a “remegős” rántotta, és a nyers tojást tartalmazó cukrászsütemények is, pl.: tiramisu. (Utóbbit el lehet készíteni tojásmentesen is 😉). Tévhit azonban, hogy a máj fogyasztása tilos lenne várandósság alatt. Valóban magas A-vitamin tartalommal bír, de mértékkel, nem heti rendszerességgel abszolút beilleszthető az étrendbe, nem beszélve arról, hogy egy szuper vasban gazdag alapanyag! Amit érdemes még kerülni, azok az ultrafeldolgozott élelmiszerek, készételek, helyettük inkább készítsük magunknak az ételeinket.

A fentiek mellett természetesen az alkoholfogyasztás is tilos, ami pedig a kávét, zöldteát és egyéb koffein tartalmú italokat, élelmiszereket illeti: napi 200 mg koffein fogyasztása biztonságos és megengedett várandósság alatt is [3].

Fontos az is, hogy jól lakj, de kerüld a túlevést, főleg a lefekvés előtti órákban!

Hogyan maradj fitt a várandósság alatt?

Hogyan maradj fitt a várandósság alatt?

A fentiekből jól látszik, hogy mekkora szerepe van az egészség megőrzésében a megfelelő táplálkozásnak, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a táplálkozáshoz hozzátartozik a folyadékfogyasztás is, ezen felül pedig a kiegyensúlyozottsághoz elengedhetetlen a rendszeres mozgás és a pihentető alvás is!

A várandósság előrehaladtával egyre gyakoribbá válhat a székrekedés, aminek megelőzésében, elkerülésében egyrészt a napi 30-35 g élelmirost bevitel nyújthat segítséget, azonban emellett nagyon fontos a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása is! Legalább napi 2 liter folyadékbevitel javasolt, amit elsősorban vízből (szénsavmentes ásványvíz, csapvíz, szűrt víz) érdemes fedezni, de jó hír, hogy a levesek, turmixok mind-mind beleszámítanak a napi 2 l-be. 😉

Ha korábban is aktív életmódot éltél, rendszeresen sportoltál, akkor semmiképp se hagyj fel ezzel a jó szokásoddal, viszont arra ügyelj, hogy olyan mozgásformát válassz, ami biztonsággal végezhető várandósság alatt is, vagy a korábban végzett gyakorlatokat alakítsd át kismama-kompatibilissé, illetve az intenzitásból is vissza kell majd venni egy picit! Ezekben érdemes a nőgyógyászod véleményét és szakember segítségét kérni. Ha pedig korábban nem sportoltál rendszeresen, de most szeretnél fitt kismama lenni, akkor nyugodtan vágj bele, de ilyen esetben különösen fontos lesz, hogy szakember segítségével, felügyeletével végezd a gyakorlatokat.

Végül, de nem utolsó sorban próbálj meg időben lefeküdni, kerüld a lefekvés előtti órában a túlzott mennyiségű evést, illetve kütyük nyomkodása helyett inkább olvass valami jó könyvet (akár a várandóssággal kapcsolatban, ez is segíthet kicsit befelé fordulni, magadra figyelni és ráhangolódni a kisbabádra). Előre ugye nem tudod kompenzálni a majd bekövetkező alváshiányt, de az biztos, hogy várandósság alatt akár az alvásigényed is megnőhet a korábbihoz képest.

Egészséges kismama, egészséges kisbaba

Egészséges kismama, egészséges kisbaba

A várandósság egy csodálatos állapot, egy kiváltság, ami nagyrészt az örömteli várakozásról szól, azonban vannak nehézségei és olykor akár az aggodalom is felütheti a fejét.

Hogy a körülményekhez képest kiegyensúlyozott és egészséges maradj, törekedj az egészséges életmód összetevőinek elsajátítására, mind a táplálkozás, mozgás, pihenés, mind pedig a mentális egészség területén.

Ha úgy érzed, a vitamin- és ásványianyag beviteled, vagy akár a fehérje beviteled kiegészítésre szorul, kellő körültekintéssel válassz komplex várandós vitamint és akár egy magas fehérje tartalmú italporral is kiegészítheted az étrendedet.

Somogyi Sára

dietetikus, táplálkozástudományi szakember, termékspecialista

BioTechUSA szakértő