Ugrás a tartalomhoz
Életmód

7 életmód tipp fitt családoknak

7 életmód tipp fitt családoknak

Gregori Dóra  klasszikus balettművész szakon végzett a Magyar Táncművészeti Egyetemen, 20 éves koráig ez biztosította számára a napi 5-6 órás “edzéseket”. Ezután autodidakta módon kezdett sportolni, 24 évesen futotta le az első kilométerét és a futás azóta is az élete része. Egy ideje pedig a triatlonnal ismerkedik, így a futás mellett most már másfél éve kerékpározik, az idei évtől kezdődően pedig úszik is. Az évek alatt sok diétát kipróbált, rengeteget olvasott, tájékozódott a témában és kialakította saját rendszerét, amiről 2018-ban könyvet is írt. Három gyermek édesanyjaként igyekszik magát és az egész családját fitten tartani. Összegyűjtöttük Dóri leghasznosabb tippjeit, hogy könnyebb legyen megérteni és elviselni a hétköznapok terheit.

#1 Egészséges táplálkozás – leszámolás a nassolással

A szülőknek hatalmas felelősségük van abban, hogy milyen szokásokat sajátít el a gyermekük. Ők ugyanis azt figyelik, hogyan étkeznek a szüleik. Az, hogy mit esznek a gyermekeink, az rajtunk múlik igazán! A szülőknek kell példát mutatni, milyen egészséges nasikat fogyasztanak két étkezés között. Ha a gyerekek azt látják, hogy édesanyjuk csokoládé helyett almachipset rágcsál, ha megkíván egy kis édességet, úgy számukra az lesz a természetes.

Próbáljunk minden étkezés mellé zöldséget kínálni, tegyük játékossá velük a tálat. A gyümölcsöket nemcsak enni, de inni is jó, így a smoothie kiváló egészséges alternatíva lehet az egész család számára. Ráadásul bele tudunk csempészni zöldségeket is, amelyeket a kicsik önmagukban nem biztos, hogy elfogyasztanak, például főtt céklát, kápia paprikát, sárgarépát. A banán minden turmixnak finom, édes ízt ad, de magas szénhidráttartalma miatt a felnőttek italába ne tegyünk. Készítsünk zöldségleveseket, ezek sima, krémes állaguk miatt vonzóbbak lehetnek, mert nem kell a darabokkal szembesülni. Az avokádónak számos pozitív élettani hatása miatt abszolút helye van egy egészséges életmódban, kitűnő krémeket készíthetünk belőle, sósakat és édeseket egyaránt, például tojáskrémet és csoki mousse-t.

Sós nasinak 15 perc alatt házilag chipset is készíthetünk, édesburgonyát szeleteljünk fel vékonyra, forgassuk össze ízlés szerint sóval, borssal, olívaolajjal, fokhagymaporral és lime levével, majd süssük meg sütőpapíron a sütőben. Az internet tele van egészséges, diétás receptekkel, bátran kutakodjunk, kísérletezzünk!

Szeretnél átfogó, személyre szabott életmód tanácsokat kapni? Akkor regisztrálj a BioTechUSA Lifestyle Programjára és vágj bele már ma! Legyen a célod fogyás, izomtömeg-növelés vagy egy egészséges életmód kialakítása, mi segítünk a következő szintre lépni!

#2 Játékos főzések

A gyerekek szeretnek segíteni a konyhában és szívesebben eszik meg, amit ők “főztek”. Ráadásul eközben a szülőktől könnyűszerrel be tudják fogadni a tudatos táplálkozással kapcsolatos információkat, mi egészséges, mi nem, ezek a gyerekekben rögzülnek, így a főzés nemcsak élmény, hanem játékos tanulás is lehet. A krémeket, például tojáskrémet vagy körözöttet a gyerekek is könnyen és gyorsan el tudják készíteni, megpiríthatják, megkenhetik a kenyeret. Rántottánál bátran rájuk bízhatjuk a tojás felverését, sütemények esetében a tészta gyúrását, a lényeg, hogy vonjuk be őket, gyakorlatilag minden étel készítésénél tudunk találni nekik testhezálló részfeladatot és közben beszélgessünk velük!#3 Mozogjatok együtt a családdal!

#3 Mozogjatok együtt a családdal!

Ahogy a táplálkozás, úgy a mozgás esetében is a szülői példamutatás az alap. Ha a gyerekek azt látják, a szülő sportol, esetleg még versenyekre is jár, ahová a család is elkíséri, úgy azt fogják látni, a rendszeres mozgás hozzátartozik a mindennapokhoz. A közös sportolás pedig megint csak egy olyan élmény, ami közelebb hozza a családot. Vigyük magunkkal a gyerekeket, remekül lehet futni babakocsival, a nagyobbak pedig követhetnek bennünket biciklivel, rollerrel, görkorcsolyával.

#4 Ne szégyelld néha másra bízni a gyerekeket!

Bármennyire is szeretjük a gyerekeinket és 5 perc után már borzasztóan hiányoznak, ha nincsenek velünk, minden felnőttnek szüksége van énidőre, így, ha van nagyszülői segítség, éljünk vele! A magunkra fordított idő alatt nemcsak kitisztul az agyunk és ezáltal türelmesebbek leszünk, de a gyerekeknek is jót tesz, ha időnként más környezetben vannak. Ha a párunk is sportol, úgy tökéletes kikapcsolódás lehet egy közös edzés, melynek végén nemcsak magunkra, de egymásra is büszkék lehetünk, és osztozhatunk a jóleső fáradtság érzésében.#5 Tűzzetek ki közös célokat!

#5 Tűzzetek ki közös célokat!

A futás nemcsak a felnőttek sportja lehet, de tökéletes választás az örökmozgó gyerekek számára is. Ha a szülők járnak versenyekre, úgy a kicsiket abba is kiválóan be lehet vonni, hiszen a legtöbb futóverseny szervez gyerekfutamokat a felnőtt versenyek előtt, a gyerekek ezt élvezik, a végén érmet is kapnak, így nem érzik magukat kívülállónak. Versenyre készülve így az egész családnak tűzhetünk ki célokat, legközelebb milyen távot, milyen időre teljesítsünk. Fontos, hogy ne másokkal, hanem mindig saját magunkkal versenyezzünk. Igyekezzünk minél több időt tölteni a szabad levegőn, menjünk sétálni, túrázni, akár más családokkal és további gyerekekkel kiegészülve.

#6 Ne felejts el pihenni!

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás egyaránt fontos az egész család számára. Ha mindannyiunknak nyugodt éjszakát szeretnénk, akkor a gyerekeket nagyon le kell fárasztanunk, bölcsi vagy ovi után is vigyük még ki őket a szabad levegőre, ha az időjárás engedi. A napirendet úgy alakítsuk, hogy minden nap azonos időben kerüljenek ágyba és azonos időben keljenek, figyeljünk arra, hogy lehetőleg 20.00 óráig elaludjanak, ugyanis 20.00 és 24.00 óra között alszanak a leghasznosabban.

#7 Űzd el a káros stresszt!

Hogy a hétköznapokban, pláne több gyerek esetében, minden flottul működjön, fontosak a szabályok és a megszokások, de ugyanennyire fontos, hogy ezekből időnként tudjunk engedni! Határozzuk meg magunkban, mik a főszabályok, amikhez minden körülmények között ragaszkodunk, és mik azok, amiken, ha alkalomadtán lazítunk, nem dől össze a világ. Generációk nőttek fel kitűnően úgy, hogy néha papucs nélkül szaladgáltak vagy időnként nem mostak fogat. Az elvárásainkat mindig a gyerek személyiségéhez, tulajdonságaihoz és tehetségéhez igazítsuk, belőle igyekezzünk szeretettel és türelemmel kihozni a legjobbat. Mindig tartsuk szem előtt, hogy a gyerekeink önálló személyiségek, nem azért kaptuk őket, hogy a saját meg nem élt vágyainkat valósítsuk meg!