Ugrás a tartalomhoz
Életmód

A család nem lehet akadály – vágj bele még ma!

BioTechUSA ForHer - A mozgás öröme

 

Készülj fel mentálisan

Az elmúlt időszak valószínű nagyon nem a külsőségekről szólt most Nálad, sokkal inkább a családról; a gyermekeidről való gondoskodásról – ne félj bevallani akár azt sem, ha úgy érzed, kicsit elvesztetted önmagad, és ezzel együtt, egy darabot a vonzó külsődből is. Ez teljesen érthető, hiszen nem akkor és nem azt ettél, amikor és amit igazán szerettél volna (inkább összekapkodtad a gyerkőcök után a kiflivégeket meg a félbe hagyott túrórudit), nem akkor és nem annyit aludtál, amikor és ammennyire szükséged lett volna (inkább lopva durmoltál néhány percet… gyakorlatilag bárhol!), és valljuk be mozogni sem volt túl sok alkalmad.

Ezért tudnod kell, amikor először kerülsz újra négytükör-falas szituba, nem ugyanazt a nőt fogod látni… Egyelőre! Felkészültél? Akkor vágj bele még ma; napról napra jobb lesz!

 

Fokozatos terhelés

A második shokk akkor érhet, amikor bemész a régi, megszokott alakforma órára, vagy előveszed a korábbi edzésnaplód és neki lendülsz ugyanazokkal a súlyokkal, ugyanazzal az intenzitással, majd konstatálod, hogy bizony sokkal gyengébb vagy mint pár hónapja, éve. De ez is teljesen érthető, hiszen az az izom, amit nem használsz, szépen leépül, vagy épp a császár okozta sebeket érzed még, esetleg gyenge a korábban átvágott hasizmod. Nem baj, majd megerősödik! Azért vagy ma itt!

Azt tanácsoljuk, az első alkalmakkor csak kardiózz. Közepes fokozaton, 30-40 percet, vagy amennyit bírsz. Ne szakadj meg, mert hamar elmegy a kedved, de növeld picit napról napra az ellenállást és az időtartamot, hogy visszakapd az állóképességed.

Aztán jöhetnek a súlyzók; kezdj a korábbi súlyok 60 %-ával, tarts hosszabb szüneteket a gyakorlatok között (akár 2-3 percet is). Ha aerobicozol, állj meg nyugodtan bármikor az óra közben, és amint lejjebb ment a pulzusod, folytasd. Nem árt, ha van Nálad pár szem szőlőcukor is.

Légy kreatív!

Akinek gyereke van, annak sok tekintetben nagyon találékonynak, kreatívnak kell lennie, gondolj csak a fenti példákra; hogyan oldottad meg néha az alvást, az evést… A sportoláshoz is be kell vetned majd ezt a „minden áron”-hozzáállást, ha komolyan rendszeressé akarod tenni újra az életedben!

Egy pár bokasúly, néhány ásványvizes flakon, egy szőnyeg és egy gumiszalag – de a kanapé, a szék, és egyéb berendezések is alkalmassá tudnak válni, hogy az otthoni torna kiegészítőjeként funkciónáljanak, abban a fél-egy órában, amikor épp alszik/mesét néz a lurkó. De van, aki a pár ezer forintért kapható, ajtóba akasztható TRX-re esküszik, míg megint mások az egy-kétéves gyerkőcöt használják súlyzóként. És ugyan, nem igazán a mi stílusunk, de azért a sok kicsi sokra megy elv miatt hadd említsük meg, hogy a házi munkákkal is elégethetsz néhány kalóriát; egy fél óra porszívózással és felmosással, nagyjából 150-200-at!

 

Kifogást mindig fogsz találni, mint ahogy „majd inkább holnap” érveket is. De ahogy Te is tapasztalni fogod, az izmaid emlékeznek; csak az első hét nehéz, utána az eredmények vinni fognak! És nem bírsz majd leállni… Soha többé. Mi pedig mindig próbálunk adni majd egy löketet ehhez.

 

Plézer Panna