Ugrás a tartalomhoz
Életmód

A savasodás veszélyei

Ahhoz, hogy megakadályozhasd a vér elsavasodását, tisztában kell lenned vele, mely élelmiszerek azok, melyek lúgosítanak, s melyek savasítanak, s aszerint kell beállítani az alap étrendet. Minden megemésztett tápanyag a szervezetben salakanyaggá alakul, illetve energia lesz belőle. A különböző ételek tehát eltérő kémhatású salakanyaggá alakulnak. A salakanyag kémhatása lehet savas, semleges vagy lúgos. Ez annak függvénye, hogy az elfogyasztott tápláléknak milyen tápanyagtartalma volt./sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1360/o_zoldsegekl_20130306165600.jpg

A savak csak akkor károsak, ha túl sok marad vissza belőlük. Ilyenkor a test a felesleget a táplálékokból származó bázisokkal (lúgokkal) próbálja meg semlegesíteni. Ha nem táplálkozol megfelelően, akkor a szervezet nem kapja meg a szükséges mennyiségű bázisokat. Ennek eredményeképpen pedig az ásványianyagok kerülnek felhasználásra, ezzel köti meg a szervezet a kötőszövetben a savakat.

Legismertebb bázisok a kalcium, kálium, magnézium, cink, króm, jód, mangán, molibdén, réz, szelén és  a vas. Ezek az ásványi anyagok segítenek a felszabadított toxinok lekötésében és eltávolításában. Mivel a táplálkozással bevitt minden bázis a savak lekötéséhez szükségeltetik, a szervezet teljesen kiüríti ezen ásványi anyagok készleteit. Ezért kell tehát pótolni, illetve megfelelő táplálékkal bevinni a szervezetbe a felsorolt anyagokat.

Ha a savasító élelmiszerek mellett nem fogyasztasz elegendő bázikus hatású élelmiszert is, akkor minden napra jut egy adag savmaradék, amelyet a szervezetnek közömbösítenie kell. Ez évek alatt több kilónyi ásványi anyagokkal megkötött salakanyagot jelenthet, melyre megoldást a lúgosítí étkezés és a régről maradt sav-raktárak felszámolása jelent.

A savasodás folyamata

Az elsavasodás egyik veszélye abban áll, hogy a savak közömbösítése terheli az immunrendszert, aminek ily módon csökken a hatékonysága. A másik veszélyt pedig a szervezetedben található mikroorganizmusok, vírusok, baktériumok és gombák jelentik, melyeknek a savas környezet rendkívül kedvez, ilyen körülmények között szaporodásnak indulnak, és anyagcseretermékeikkel még savasabb környezetet teremtenek. Tulajdonképpen ezek a folyamatok okozzák a kellemetlen tüneteket és vezethetnek a betegségek kialakulásához.

A folyamatot azonban bármikor megfordíthatod! A savak a szervezeten belül keletkeznek, a bázisokat pedig táplálkozással tudod bevinni. Ezért olyan fontos, milyen ételeket is veszel magadhoz, hiszen a bevitt bázistöbblettel tudod visszanyerni a kívánt egyensúlyt.

Első lépésben a hosszú évek alatt lekötött savakat fel kell szabadítani, melyekhez a méregtelenítő kúrák, teák, különböző növényi készítmények (például virágpor, algák, búzafű, stb) adnak nagy segítséget./sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1360/o_shutterstock_25130410_20130306165537.jpg

Amint sikerült a szabadon keringő savakat semlegesíteni, a szervezet elkezdi felszabadítani az elraktározott salakanyagokat. Feltöri a savraktárakat és újra megtölti a szabadon keringő salakanyagokkal az éppen kiürült területeket. Ugyanakkor ezzel együtt sok esteben visszatérnek a korábbi kellemetlen tünetek is. Az optimális egyensúlyt úgy érheted el, ha a szervezeted lépésről lépésre feltöri és semlegesíti a sav-raktárait, ezután pedig visszapótolod a savasodás során kiürült ásványi anyagokat és nyomelemeket. Igy a kellemetlen tünetek is idővel teljesen megszűnnek.

A savtanalítás folyamán ügyelj arra is, hogy a folyadékbeviteled bőséges legyen, napi 3 liter mindenképpen ajánlott, mert a feloldott savakat csak így tudja szervezet kimosni. Amennyiben ez a folyadék leginkább ásványvízre korlátozódik és nem gyümölcslevekre, üdítőkre, akkor a méregtelenítés sokkal erőteljesebb, hatásosabb lesz.

Savas kémhatású salakanyagot képeznek az állati eredetű élelmiszerek (húsok, tojás, tejtermékek, stb), a feldolgozott, az élesztőt tartalmazó, erjesztett élelmiszerek, továbbá a cukrok és a szintetikus édesítőszerek, az alkohol, a kávé, a csokoládé, a fekete tea és a szénsavas üdítők az adalékanyagok, tartósítószerek. A gabonafélék magvai többnyire csupán enyhén savasak.

Ugyanakkor a nyers és párolt zöldségek lúgosító hatásúak, valamint a nem édes gyümölcsök, illetve a  nem édes citrus-gyümölcsök, lúgosítanak még a csíráztatott magvak, a csíráztatott dió-és mogyoró és a gabonafélék csíráztatott magvai, barna rizs, hajdina, köles, teljes kiörlésű kenyerek.

A nyers ételek abszolút lúgosítanak, ezzel szemben a főtt ételek savas hatást eredményeznek.

Szabó Noémi

WBPF világbajnok testépítő

személyi edző