Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Bemutatkozik Bogár János WBPF Európa bajnok

Így kezdődött minden

Mivel 15 évesen nagyon hirtelen nőttem meg a testalkatom az átlagosnál is vékonyabb volt. Ekkor gondolkoztam el azon, hogy célszerű lenne kicsit megizmosodnom, hogy bírjam a tempót a pályán és ne én legyek a ropi fiú, akit bárki felborít. A kosáredzések mellett heti háromszor jártam edzőterembe. Eleinte még tudatlanul, másoktól ellesve próbáltam a gyakorlatokat helyesen csinálni, a táplálkozásomra se ügyeltem, hanem mindig annyit és azt ettem amihez kedvem volt.

Az egyetemi évek alatt jöttem rá, hogy már jobban érzem magam a konditeremben, mint a kosárparketten. Ebben a sportban nem függök senkitől, itt amennyi munkát belefektetek az edzésekbe és amennyi áldozatot hozok annyi eredmény látszik. Az egyetemi edzőteremben is egyre több srácnak segítettem, adtam tippeket edzéssel és étkezéssel kapcsolatban is. Itt már megfogalmazódott bennem, hogy szívesen foglalkoznék emberekkel, segítenék nekik elérni azt a sportos és egészséges külsőt amire vágynak.

2012 őszén beiratkoztam az IWI testépítő és fitneszedzői képzésére, amelyet 2013 nyarán sikeresen teljesítettem is. Azóta edzőként dolgozom, egy budapesti fitneszteremben, valamint egy barátommal egy egészséges életmóddal kapcsolatos facebook oldalt vezetünk (Négy százalék).

Jött a versenyzés

2012 nyarán egy szerencsés véletlen folytán csöppentem bele a versenyzésbe. Sport Physique kategóriában versenyzem 2012 októbere óta. Első versenyemen, a Fitparádén egy színvonalas és jól felkészült 20 fős mezőnyből sikerült elhoznom a bronzérmet, aminek akkor iszonyatosan örültem. Azóta eltelt bő másfél év, mindkét tavaszi szezont végig versenyeztem a WBPF szövetségnél, és ez idő alatt sikerült kétszer megnyernem a szegedi Magyar Bajnokságot és kétszer a Budaörsön megrendezett világkupát, valamint idén a Koszovóban megrendezett Európa Bajnokságon is az én nyakamba akasztották az aranyérmet.

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1655/o_bogarjanos_20140618163422.jpg

Miért motivál a versenyzés?

Az egész sportot magam miatt csinálom, mindig magamnál szeretnék jobb lenni, nem másokat legyőzni, de a versenyzés adja meg számomra azt a plusz motivációt amiért tudom, hogy érdemes minden nap keményen megdolgozni. Úgy érzem, hogy ez az egész életforma és gondolkodásmód teljesen megváltoztatta az életemet. Sokan kérdezik, hogy nem túl megterhelő-e a diéta, hogy bírod megenni ezt a rengeteg szaraz csirkemellet, nem unom-e még, hogy mindig ugyanazt eszem? Erre általában azt szoktam válaszolni, hogy nem megterhelő, mert egész évben szinte hasonlóan táplálkozom, odafigyelek a tiszta étkezésre a hét 6 napján, és szombatonként vagy vasárnaponként megengedem magamnak azokat a dolgokat amiket épp aznap megkívánok. Ha 90%-ban tiszta élelmiszereket fogyasztasz és mellette rendszeresen sportolsz, akkor egy fitt, szálkás és kidolgozott forma egész évben tartható. Nekem az ‘offseason’ és versenyforma testsúlyom közt maximum 4-5kg van.

Mika jövőbeni terveim?

Jövőbeni terveim között szerepel, hogy nemzetközi versenyeken is sikeresen szerepeljek, szeretném az őszi indiai világbajnokságon is megmérettetni magam, valamint emellett tovább építeni az edzői karrieremet is. Szeretném bebizonyítani, hogy akaraterővel, kitartással és fegyelemmel bárki képes elérni egy olyan fizikumot amire büszke lehet, és amely az élet számos területén magabiztosságot ad.

Az őszi felkészülésben már segítségemre lesz a BioTechUSA csapata, ez is motivál abban, hogy jobb legyek jelenlegi önmagamnál. A BioTechUSA fiatalos, lendületes és szakmailag felkészült csapatában biztosan nagy élmény lesz dolgozni. Ritka lehetőség egy sportoló pályafutása során, hogy egy ilyen híres és méltán elismert táplálékkiegészítő márka támogassa, ezért megtiszteltetésnek érzem, hogy a BioTechUSA szponzorált sportolójaként léphetek majd színpadra, és bízom benne, hogy ősszel is hasonlóan jó eredményeket fogok elérni.

A legtöbben azt kérdezik tőlem: miért csinálod?

Sokan nem értik, hogy miért éri meg ennyi energiát és időt fektetni a tudatos táplálkozásba és a rendszeres testmozgásba. Pedig a válasz egyszerű: azért csinálom, hogy az élet más területein is jobb legyek.

Már évek óta az átlagembernél több időt szentelek annak, hogy egészségesen étkezzek és legalább heti 4-5 órát töltsek testmozgással, és ezt nem azért teszem, hogy nagyképűen másoknak megmutathassam a kockás hasamat, hanem csak magamért csinálom. Magamért csinálom, hiszen azáltal, hogy jobb a fizikumom, jobban érzem magam a bőrömben, az élet más területein sokkal jobban tudok teljesíteni.

Legyen szó akár a magánéletemről, a párkapcsolatomról, a munkámról, a tanulmányaimról, a sport által kapott önbizalmam miatt mindenben jobban teljesítek. A sportot sosem helyezem előtérbe, de mindig jelen van az életemben. Sok kezdő és haladó, női és férfi „gyúróson” azt látom, hogy csak a kondizásról szól az életük, pedig ha így van, sosem lesznek igazán sikeresek ebben a sportban.

Én mindig arra törekszem, hogy a kondizás kiegészítse az életemet, és segítsen abban, hogy másban jobb legyek. Ha nem így lenne, nem csinálnám. A versenyzés megint más dolog. A versenyzés abban segít, hogy mindig egyre jobb és jobb legyek önmagamnál. A testépítés bizonyos szempontból nehéz sport, hiszen célok nélkül hamar bele lehet fásulni. A versenyzés egy remek lehetőség arra, hogy folyamatosan motivált legyek. Őszintén szólva, én sem hittem volna, hogy idén Európa bajnok leszek, de sikerült. Büszke vagyok erre az eredményre és mindazokra, akik ebben segítettek.

 

Bogár János