Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Bemutatkozik Schönekker László

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1585/o_bemutatkozo_20140102093740.jpgEgy kis városban, Pakson nőttem fel, aminek a lélekszámához képest a választható sportágainak száma jelentős volt. Úszással és kajakozással kezdtem hét éves koromban, majd ahogy telt az idő, az iskolák hatására egyre több csapatsportba is belekóstoltam. Hamarosan viszont ráébredtem arra, hogy ilyen figyelemmegosztás mellett egyikre sem tudok elég időt szentelni ahhoz, hogy olyan szinten űzhessem, ahogyan szerettem volna, így végül a kosárlabdánál kötöttem ki.

Ez az iskolás éveimet végig is kísérte versenyszerűen, egészen 15 éves koromig, amikor egy idény alatt kettő bokaszalag szakadást is sikerült begyűjtenem. Talán ez a sérülés hozta az egyik legnagyobb változást az életembe. Mivel edzeni nem edzhettem, a futás az első időszakban tiltva volt, az ugrálásokról nem is beszélve, rekreációs céllal lelátogattam a helyi konditerembe. Ez nagyjából első tapasztalásra szerelem volt. Szerencsémre a helyi TEK-es bevetési barátaim a kezdetektől segítettek, megmutatták az alapokat, így nem teljesen ismeretlenül csöppentem bele ebbe a sportba.  Napról-napra egyre jobban tetszett, az első év végére pedig a környéken elérhető, fellelhető szakirodalmak tartalmát már magaménak is tudhattam. Itt vált világossá számomra, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Érettségi után elvégeztem az IFBB edzői tanfolyamát, ahol olyan vezetőt kaptam, aki számomra nagyon inspiratív személyiség volt. Neki és a terelgetésének köszönhetem azt a motivációt, aminek hatására elindultam az első fitness jellegű versenyemen.

Ez a 2010-es évben volt, ahol megnyertem a saját kategóriámat, majd második fordulóban az összetett kategóriát is. A verseny után egy testépítő terem tulajdonosa megkeresett, hogy lenne-e kedvem az ő termében dolgozni edzőként. Ekkor költöztem fel Budapestre, azzal a céllal, hogy a későbbi versenyfelkészüléseim zavartalanul zajlódhassanak.
A 2011-es évben végig klasszikus testépítő kategóriában versenyeztem, majd a 2012-es év elején felfigyeltem egy másik kategóriára, ami frissen került a magyar versenyek palettájára. Akkor még eléggé közönségmegosztó volt, de nekem nagyon tetszett.
/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1585/o_1525492_428646817261801_810355270_n_20140102094036.jpgEldöntöttem és tudatosan arra a kategóriára készültem. Nehéz volt, hiszen annyira friss volt még nálunk, hogy nem tudtam pontosan mire kell nagyobb hangsúlyt fektetni. Az első versenyem ebben a kategóriában 2012-nyarán, a BioTechUSA-Fitbalance Mr. Beach Body volt, ahol a 4. helyet sikerült elcsípnem.

Őszintén bevallom, a maximalizmusom miatt kicsit érzékenyen érintett, de számítottam rá, hiszen testépítő versenyzői múlttal és színpadi viselkedéssel ebben a kategóriában még semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztem. Az pedig, hogy különdíjas lettem, újabb ösztönzés volt számomra. Nem sokat tétlenkedtem, a színpadról lelépés után rögtön megkérdeztem a bírói kart, hogy mik voltak a hibáim. Örömmel fogadtam, hogy konkrétumokról beszéltek, így egy kész kép alakult ki a fejemben, amit el szerettem volna érni. Ennek fényében készültem végig a 2013-as évet. Javítottam a hiányosságaimon és próbáltam szemléletet váltani.

Azt gondolom remek úton haladtam, majd év végén, amikor egy BioTechUSA-s megbeszélés után a szponzoráltukká váltam, egyértelmű lett, hogy ideje újra színpadra állnom. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy bizonyíthatok a színeikben. Egy remek cég és minőségi táplálék kiegészítők óriási választékával a hátam mögött foghatok bele a 2014-es versenyfelkészülésekbe. Alig várom, köszönöm!

Schönekker László