Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Hűsítő nyári tippek

Kukorica

Testépítők szigorú diétájába nehezen illeszthető bele ez a növény, azonban az átlagember bátran fogyaszthatja összetett szénhidrátként. Tudtad, hogy azon kívül, hogy finom és egészséges strandkaja (főtt kukorica), ráadásul két olyan antioxidáns gazdag forrása, melyeket közösen a „látás őreiként” is emlegetnek? A lutein és a zeaxantin együttesen alkotja a makulát; mintegy természetes napszemüvegként megszűrve a szemünk számára káros kék fényt. Emellett az időskori makula-degeneráció (szemfenéki meszesedés) megelőzésében is segít – mely a 60 év felettiek körében sajnos igen gyakran vaksághoz is vezethet.

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1963/o_tomato_20160808123753.jpg

Paradicsom

Kétségtelen, hogy a forró nyári napokon, a napsugárzás káros hatásai ellen az elsődleges védelmet a jó minőségű naptej adja; semmiképp ne feledkezzünk meg róla! Azonban egy kis extra segítséget adhat a bőrnek, a paradicsomban található természetes pigment; a likopin is. Egy kísérletben – melynek során a résztvevőket szokásos étrendjük mellé 10 héten keresztül napi 2,5 teáskanál paradicsompasztát fogyasztottak-, 50%-kal kevesebb bőrpírt tapasztaltak UV sugárzás hatására. Emellett erős antioxidáns, így képes a káros szabadgyököket semlegesíteni; hathatós védelmet nyújtva a rák ellen. Egy deci hűsítő 100% -os paradicsomlé csupán 17 kalória, rosttartalma miatt pedig jól telít; ezért bátran ajánlom fogyasztását!

Görögdinnye

Bizonyára mindenki számára ismert, hogy a dinnye 92% -a víz, így rendszeres fogyasztása a nyári napokon is kellő hidratálást képes biztosítani a szervezetünk számára, ami segít megelőzni a hangulatingadozásokat és a memóriazavarokat. Ezen kívül szintén tartalmaz likopint, lázcsillapító hatású (pl.: napszúrás esetén), segít az emésztési zavarok leküzdésében, az ízületi gyulladásokkal szemben, és az alacsonykalóriatartalma ellenére (30 kcal/100 g), nagyon laktató.

Jeges kávé

Indítsd a napod, egy jóízű reggeli mellett egy csésze jeges kávéval, hiszen napi 1-2 adag kávé nemhogy nem káros; még a bőrrák megelőzését is támogatja – mely veszélyének így nyáron, még jobban ki vagyunk téve… (Természetesen itt nem az alacsony kávé- és magas cukortartalmú, készen kapható változatra gondolok; tej, főtt kávé, jégkocka és valamilyen természetes édesítő segítségével magad is elkészítheted.)

Jeges tea

A valódi teából készülő jeges változat nem csak hűsítő finomság a fülledt melegben, de magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően, rendszeres fogyasztása csökkenti az Alzheimer kór, ill. a diabétesz kialakulásának kockázatát, erősíti az ínyt, a csontokat és a fogakat. Ha nagyobb mennyiségben előre elkészítve a hűtődben tárolnád, adj hozzá citrom-, narancs-, vagy lime-levet; ezek citromsav és C-vitamin-tartama segít megőrizni a teában lévő flavonoidokat.

/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1963/o_afonya_20160808123802.jpg

Áfonya

Néhány bogyós gyümölcs – mely most éli szezonját-, szintén az antioxidáns tartalma miatt, jól alkalmazható a sportolás következtében kialakuló izomláz enyhítésére. Ráadásul az áfonya kitűnő forrása a rostoknak is; egy csésze gyümölcsben 8 gramm található. A rostdús étkezés segít stabilizálni a koleszterinszintet, serkenti az emésztést és támogatja a fogyást is.

Meggy

Számos jótékony egészségügyi hatással bír ez a nyári gyümölcs. A kiegyensúlyozottabb éjszakai alvás érdekében, fogyassz egy pohár valódi meggy levet, elősegíti a súlyvesztést is, és az izomlázad is csillapíthatod vele; a benne levő antocianinoknak (ez egy természetes gyulladáscsökkentő vegyület) köszönhetően.

7 finomság – a hét minden napjára egy! J Kísérletezzünk; variáljuk az összetevőket, az interneten dögivel találunk recepteket, melyek a fenti összetevőket tartalmazzák! Gyorsan és könnyen elkészíthetőek; magunkkal vihetjük őket a strandra is, így garantáltan egészséges és minőségi ételeket fogyaszthatunk – lelkiismeret-furdalás nélkül!

Plézer Panna

Sportedző