Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Láb nap, guggolás – miért nem szeretjük?

Miért kell lábra edzeni?

A legfontosabb indok: mert a testünk része, ott is izom van. Ha edzünk, akkor mindenre kell edzeni, punktum. Másrészt: a lábaid cipelik a tested, szóval fent nehezebbé válsz, nem árt a futóművet is fejleszteni! Szoktam olyan választ kapni, amikor a láb edzése a téma, hogy a delikvens rendszeresen jár futni, bringázni, vagy labdajátékot űz. Ez becsülendő, és öröm hallani! Csak meg kell érteni, hogy a láb ilyen módú edzése másképp hat, más módon fokozza az izomzat teljesítőképességét.

A láb nap elmaradt

Nem tegnap fogtam kosárlabdát, de amikor ott edzettünk lábra, az inkább dinamikus erőkifejtés céljából történt. Voltak olyan fejlesztő gyakorlatok, amik abban segítettek, hogy ne én érjek fel utolsónak a pályán, vagy alkalomadtán kellően nagyot tudjak ugrani, legyen szó dobóhelyzetről, vagy lepattanó harcról. Külön foglalkoztunk azzal, hogyan tudunk még dinamikusabban mozogni vonaltól vonalig, de persze rengeteg időt öltünk abba is, hogy a védekező állást is megfelelően tartsuk egy meccs utolsó perceiben is, eredménytől függetlenül. Bárhogy is alakult, minden edzés végén reszkető lábakkal dőltem be az ágyba. Ahogy a példa mutatja, ilyen helyzetekben elsődlegesen egy adott cél teljesítése érdekében, minden izmunkat mozgatjuk és nem különösen egy adott izom feszítésére koncentrálunk. Ráadásul ez az izommunka hosszabb ideig is tart.

Amikor viszont edzőteremben akarjuk munkára fogni a virgácsainkat, az a fő terv, hogy a lábizomzatot stimuláljuk, amennyire csak lehet. Ilyenkor is alkalmazunk egyszerű, és összetett gyakorlatokat azért, hogy a lábunk is gyarapodjon erőben, és tömegben.

A legnagyobb izom a testünkön

Tömeg alapján biztosan. A hátizom is hatalmas, de az összetettsége teszi trükkös izommá. Pont ez a két nagy hústömeg határozza meg mindennapjainkat. Ha lábunk erőben igazodik testünk többi részéhez, tehermentesíti az ízületeket, ahogy a hátizom is tartja a gerincet, és nem engedi, hogy rossz legyen a tartásunk.

Leedzése felér egy teljes testes edzéssel

Bezony. A fenti mesekönyv egyik nagy főhősét vegyük alapul, a fekve nyomást: amikor felettünk van a rúd, két ízületben történik elmozdulás, a vállban és a könyökben. Akár gép, súlyzó vagy rúd adja az ellenállást, kb. akkora mozgástartományban, mint a felkarcsontunk.

Na de, ha guggolunk! A felsőtest minden izma azon dolgozik, hogy a súly nyugton maradjon, és ne essünk se előre, se hátra, se össze. Ahogy elkezdjük leengedni a fenekünket, a csípő, a térd a boka, az alsótest összes izma szintén hadba áll, hogy összehozzunk egy szabályos ismétlést!

Nálam megszokott tünet, hogy guggoló nap után mindenhol érzek egy kis izomlázat.

Guggolás súllyal

Ha elhanyagoljuk, a testünk sem lesz arányos

Szép dolog a deltás felsőtest, és a kockás has… na de a strandon mennyire röhejes, amikor kikandikál a fürdőnadrágból két pipaszár lábikó?! Nem kell 90centi kerületű húskötegeknek lenni derék alatt, csak igyekezzünk arányosan edzeni a testünket, hisz így lesz szép, mutatós az összkép!

A hölgyeknél érthető, hogy nagy hangsúlyt fordítanak a popsi tornára, de a gyengébbik nem is értékeli, ha egy férfi feneke kitölti a nadrágot!

Szerintem ez a legnyomósabb érv! Nem is beszélve az izomaránytalanságból adódó ízületi panaszokról és létrejövő deformitásrokról, fájdalmakról. Itt ajánlom figyelmetekbe Schönekker Laci intenzív alsótest edzéstervét.

Előnyök:

  • Ahogy elkezded érezni, amit kell érezni, tetszeni fog, milyen gyorsan lehet itt fejlődni!
  • Óriási önbizalmat ad, amikor látod hogy mennyi súlyt tudsz megmozgatni egy lábazás során!
  • A testeden minden izom fel fog erősödni!
  • Lábaid fejlődésével a tükörben is szebb összkép köszön majd vissza!
  • Ha a nadrág el is takarja a lábad felső részét, a megvastagodott vádlik így is szemet szúrnak majd mindenkinek!

 

Kifogások, megoldások

  • Fáj a térdem, derekam, hátam tőle – Lehet rosszul csinálod (tuti), nem ártana egy edzőt megkérdezni, hogy mi is a baj.
  • Sérülés akadályoz a guggolásban? Akkor sem kell kihagyni, rengeteg csodás gyakorlat van még a comb kifárasztására:

-mellről guggolás,

-lábtoló,

-hack guggoló gép,

-combfeszítő/combhajlító gépek,

-kitörések…

  • azt mondták, hogy… – hogy a farmerban nem látszik? Igaz, de ismét előhozom a nyári példát. Az egész strandszezont hosszú farmerban akarod tölteni?
  • Fárasztó – Nahát, és nem az a cél, hogy elfáradj?!
  • Nem érzem a combom tőle – Kellő intenzitás hiányában nem kell meglepődni. 6-8 fél ismétlés, sok pihenővel nem vált ki megfelelő hatást.
  • Nincs idő rá – De egy héten kétszer karozni simán van.
  • Ha nincs lehetőség 4-5 edzést letudni egy héten, egy váll-láb nap remek választás, ha 3 napot veszek alapul.
  • Nyomja a nyakam a rúd – a rúdnak nem a csigolyán, hanem a csuklyán a helye, vagy az alatt (high-bar/low-bar guggolás, erről később). És a nyakszivacsot, vagy a törölközőt sem kell a rúdra tekerni, el kell fogadni, hogy a  guggolás néha kényelmetlen.
  • Smith-keretben megy, de szabad súllyal nem – Meg kell tanulni egyensúlyozni, és gyakorolni! Amikor először a biciklire ültél az sem ment elsőre!

Guggolás súllyal helyes testtartás

    Hibák

     

    • Nem elég mély – A tévhitekkel ellentétben, bátran ülj le, ameddig csak tudsz! Persze utána illene is felállni! Ha sikerült, akkor nincs megállás, 9 ismétlés még hátra van, nem kell több másodpercet gondolkodni, a következő ismétlésig
    • Rossz cipő – légbetétes, zselétalpas, űrtechnológiával kifejlesztett szivacstalpas futó, vagy kosaras cipőt ne vegyél fel lábazáshoz! Ezek a cipők a talppárnákra irányítják főleg a súlypontod, és a különböző talptöltések hamar csütörtököt mondanak pár guggolás után. A papucsot meg sem merem említeni… A legjobb talp egyensúly érdekében egyszerű lapos talpú (pl. bokszcipő) lehet remek választás! Ha a cipő pipa, akkor azt viszont fűzzük is be!
    • Nadrág – személy szerint csakis rövidnadrágot javasolnék. Egy hosszú melegítőben attól tartanék, hogy szétreped a fenekemen.
    • Sebesség – Itt is irányítsd a súlyt! Lassan engedd le, majd törj fel, mint a talajvíz! Így biztonságosabb is, mert érzed, mikor hova kell terhelni, hogyan dolgoztatja a súly az izmaidat.
    • Lábból dolgozz! – sokan derékból hajolnak, így sajnos egy rosszabban kivitelezett „jó reggelt” gyakorlatot kapunk. Ha soka  súly, tessék visszavenni!

     

    Személyes tapasztalat:

    Zárásként elmesélem a saját mesémet.

    Régebben én pont a kosár miatt gondoltam, hogy semmi szükségem láb edzésre, hisz a parkettán kapok eleget. A csapattársak, a haverok mind kinevettek, mert szép dolog, hogy izmosodtam felsőtesten, de a lábaim miért nem? Miért akarok orra bukni, amikor egy tök jó kosaras cipőben edzek, amiben még magyar bajnoki címet is szereztem? Miért fáj ettől a térdem? A derekam? Áhh, hagyom.

    Aztán kedvet kaptam, hogy elkezdjem a lábaimat is edzeni. Az elején zavart, hogy mennyire gyenge vagyok, de erőltettem. Ám amikor ráéreztem… Rögtön javult a súlypontemelkedésem, a tartásom, egyre jobban ment a felhúzás, nem fájtak a lábaim. Nem mondom, hogy újjászülettem, de ma már a kedvenc napom a láb nap! Elképesztő a látvány, amikor egy bizonyos súly után kicsit hajlik a rúd, az érzés másnap, hogy úgy kell járnod, mintha egy körző lenne a lábaid helyén.

    Természetesen most is javaslom, hogy mindig az első dolgod legyen kikérni egy edző tanácsát! De ez a remek otthon is végezhető komplex lábedzésterv is szuper kezdet lehet!

    Fegyi