Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Milyen károkat okoz a cukor a szervezetben?

Tudtad–e, hogy az elmúlt 150 év alatt a világ cukortermelése 1,5 millió tonnáról 70 millió tonnára, azaz ötvenszeresére nőtt? Ez sajnos jelentős mértékben hozzájárult az emberiség egészségének általános romlásához.

A természetes szénhidrát az egyik fő táplálékot jelenti számunkra, ezzel szemben a finomított cukor számos betegség forrása. Leginkább azért ártalmas, mert a természetben előforduló növények cukortartalma lényegesen alacsonyabb, mint a bolti fehér cukoré.

Általánosan elmondható, hogy azok a népcsoportok, akik túlzott mértékben fogyasztanak cukrot, az átlagosnál rövidebb életűek. Intő példaként említhető erre számos, csoportkolóniákban élő ausztráliai bennszülött, akiknek a túlzott cukorfogyasztásuk miatt az átlagéletkoruk 40-50 év között van. De még szörnyűbb az a közöny, ami mindezt körülveszi.

S hogy miért is káros a finomított cukor?/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1644/o_Teddy-Bass-Refined-Sugar_20140611131633.jpg

Először is biztosan tisztában vagy azzal, hogy a cukor savas hatással bír. Éppen emiatt a cukor fogyasztását követően a szervezet megpróbálja a savas hatást ellensúlyozni, azaz megpróbál “lúgosítani”, hogy kiegyenlíthesse azt a bizonyos pH egyensúlyt. Amennyiben nincs elegendő, lúgosításra alkalmas “anyag” (étel), akkor bizony a “tartalékokhoz” kénytelen nyúlni: elvonja a szervezetből a vitaminokat, ásványi anyagokat az emésztésére, méregtelenítésre, és kiürítésére való törekvésében. Így sor kerül például a nátrium, kálium, magnezium, kalcium kivonására.

Amennyiben rendszeresen fogyasztasz cukrot, illetve cukros ételeket, italokat, úgy a test kénytelen például a hiányzó kalciumot a saját csontjaidból is előszedni, ezzel csontritkulást okozva és súlyosbítva a fogszuvasodást, amit eredetileg is a cukor erős savassága váltott ki.

A cukor az emésztés során erjesztő hatású, ilyenkor ecetsav, szénsav és alkohol keletkezik. Az ecetsav, de főleg az alkohol nagyon erős romboló hatást végez a bél membránjaira nézve. Az alkohol ráadásul még a vesét is roncsolja, s kihatással van az idegrendszerre is.

A túl sok cukor fogyasztása tulajdonképpen minden szervedre hatással van. Eredetileg a májban glukóz (glikogén) formájában halmozódik fel és a máj megduzzad. Ha a máj elérte a növekedésének maximális határát, akkor a felesleges glikogén visszakerül a vérbe zsírsavak formájában. Ezek a zsírsavak pedig a test minden kevésbé aktív helyein (például has, ülep, csípő, combok, stb.) rakódnak le, később pedig az aktív szerveken (mint a szív vagy a vese).

A cukorfogyasztás az egész testet igénybe veszi: megváltoztatja a vérnyomásod, hatással van a paraszimpatikus idegrendszerre, és az azt szabályozó kisagyra is. Ezentúl belezavar a vérkeringésbe és a limfatikus rendszerbe (nyirokrendszerbe) is.

Romlik a vörös vértestek minősége, a fehér sejtek száma túlságosan is megnő, ami lassabb szövetnövekedéshez vezet. Leromlik a test ellenállóképessége, melynek eredményeképp előidézi a mikróbák terjedését.

Csökken a B-vitamin készlet is, mivel a cukorfogyasztás a B-vitamint termelő hasznos bélbaktériumok pusztulását váltja ki.

A hasnyálmirigyre is meglehetősen károsan hat, mert túldolgoztatja azt és ezáltal kiteszi más zavaró reakcióknak.

A cikkben elmondottak alapján levonhatod a következtetést: a cukor káros hatásaitól meg kell óvnod magad, hiszen a cukor az egész szervezetedre kihat. Elkerülni nem kell, de a mennyiségre alaposan oda kell figyelned, hiszen a cukor valamilyen formában szinte minden ételben jelen van (édességek, pékáruk, kész termékek, stb), ráadásul a ‘cukor hozzáadása nélkül’ felirat is megtévesztő lehet, hiszen ez csak a szacharózra vonatkozik, a glükózszirupra vagy ipari fruktózra már nem!

Ezenkívül az egészségesnek hirdetett fitt feliratú müzli vagy a „0%-os“ joghurt akár harmada is cukorból áll, egy evőkanál ketchup pedig egy teáskanálnyi cukrot tartalmaz… s a sornak még közel sincs vége! A zacskós levesek, gyümölcslevek, kenyér, müzlik, stb mind mind tartalmazhatnak cukrot! Sok kicsi pedig sajnos itt is sokra megy. Az a bizonyos 100 gramm, ami már gondot jelenthet a későbbiekben, igen hamar össze tud gyűlni!

Gondolj csak bele egy egyszerű példán keresztül: nyáron a nagy melegben iszod az ízesített ásványvizet, melyben 100 milliliterenként akár 4 gramm cukor is lehet! Ha pedig megiszod a másfél litert ebből a finomságból, már elfogyasztottál 60 gramm cukrot! Ráadásul mindezt feleslegesen!

Érdemes tehát jól megnézned a termékek címkéit, továbbá amit csak tudsz, készíts el magadnak otthon azokból az alapanyagokból, melyeket beszerzel, így biztosan egészséges étel vagy ital kerül az asztalodra!

Arról nem is beszélve, hogy ha még édes szájú is vagy, ma már többféle olyan természetes cukorpótló közül választhatsz, melyeket ugyanolyan egyszerű használni sütés-főzés során, mint a kristálycukrot, mégsem károsak! A xilit, a sztívia, a méz vagy az eritriol bátran fogyasztható!

Érdemes megfontolni azt is, hogy a gyerekek számára mit veszel, illetve hogyan készíted el az ételeket. Tudod, hogy a gyermekek imádják az édességet, amivel nincs is semmi gond. Meg is veheted számára azt a bizonyos csokoládét vagy süteményt, ám tarts mértéket fogyasztásából! Nem kell annak az egész tábla csokoládénak rögtön elfogynia!/sites/testbiotechusashop/documents/news/_extra/1644/o_artificial-sweetener-aspartame_20140611131008.jpg

Hasonlóképpen bánj a cukros üdítőkkel és minden édes dologgal. A cukron kívül ráadásul a színes gumicukrok és hasonló finomságok szinte mindegyike rákkeltő színezőanyagot is tartalmaz! Ne tedd ki gyermeked szerevezetét (sem) ilyen veszélyeknek. Nem véletlenül hangoztatják egyre többször: ami nem természetes színű, az nem egészséges…

A gyermekek egészségét sokféleképpen óvhatjuk, s amennyiben mértékkel fogyasztják az édes ételeket, italokat, már tettél az ő egészségük védelmében! Nem hiába tartja a közmondás: “Sok kicsi sokra megy.”

Hidd el, megéri ez a kis odafigyelés, hosszú távon mindenképpen! A szervezeted enélkül is számos olyan veszélynek és többletmunkának van kitéve, mint korábban. A felgyorsult világ nemcsak előnyöket hordoz magával, hanem sajnos hátrányai is vannak. Ám a lehetősegek száma a változtatásra szintén egyre növekszik. Tájékozódj, keress és meg fogod találni a számodra megfelelő édesítésre alkalmas módot.

Kevesebb cukorral, illetve cukor nélkül is megédesítheted életed!