Ugrás a tartalomhoz
Hírek

Sportos DJ: Dj Antonyo

BioTechUSA: Az új kliped edzőtermi környezetben zajlik, Kiss Virág is feltűnik benne. Hogy jött ez az ötlet? Bár a sport láthatóan nem áll távol Tőled…

DJ Antonyo: Elég régóta edzek, szeretek foglalkozni a testemmel. 40 felett már nem mindegy, mennyire engedi el magát az ember, lelassul az anyagcsere stb. Nagyon sok konditerembe jártam, sok személyi edzővel dolgoztam együtt így sok tippet, trükköt el tudtam sajátítani. Ezek segítettek megtanulni a gyakorlatok helyes kivitelezését. A klip ötlete onnan jött hogy nem szerettem volna egy megszokott videóklipet, amiben buli közben ismerkednek az emberek, általában ez a bevett szokás klipeknél. Olyan dolgot szerettem volna, amiben van valami ami igazán én vagyok, ami  kicsit vicces, amin lehet mosolyogni, de tükröz is engem és valamennyire előremutató is, tehát ad is valamit. Nagyon sok olyan videó van az interneten ahol azt látod hogy teljesen rosszul dolgoznak az emberek a súlyokkal, gépekkel. Főleg innen jött az ötlet hogy legyen egy konditerem, ahol én egy olyan embert alakítok akit irányba kell állítani edzés terén, megtanítani hogyan kell rendesen csinálni a gyakorlatokat. Nem kimondottan a csajozásra mentünk rá, hanem arra ahogy a főszereplő edz.

Kiss Virág ehhez teljesen ideális választás volt hiszen IFBB Pro Világbajnok és jó viszonyt ápolunk régóta.

Megkértem hogy szerepeljen a klipben és ő szívesen vállalta.

BioTechUSA: Sok kezdőtől érkezik kérdés, hogy hogyan célszerű nekiállni az edzéseknek. Nálad ez hogy történt?

DJ Antonyo: Engem a barátaim csaltak le anno egy edzőterembe. Nagyon jó volt a hangulat, megtetszett ez a közeg. Nem is volt vele különösebb célom, sosem akartam versenyezni csak hobbi volt. Kiszakadsz a hétköznapokból, sportolsz, beszélgethetsz a barátokkal. Egy kellemes két órás időtöltés ami hasznos is. Kicsit később ez tudatosabbá vált, szerettem volna fejlődni, láttam hogy nem csak a „vízisikló” test létezik, szerettem volna izomtömeget növelni így egy kicsit jobban beleástam magam abba hogyan lehet ebből többet kihozni.

BioTechUSA: A táplálkozásra mennyire figyeltél oda?

DJ Antonyo: Semennyire. Most sem nagyon tudok. Egyetlen rossz tulajdonságom van, hogy nagyon szeretem a magyaros ételeket, és nem szeretem pl. a halat. Arra próbálok odafigyelni, hogy hétköznap ne egyek egyszerű szénhidrátot, ne egyek kenyeret. Arra is oda tudok figyelni, hogy kevesebb cukrot fogyasztok. Az már nagy szám nálam, ha a cukrot illetve a lisztet ki tudom zárni.

DJ Antonyo régóta fogyaszt BioTechUSA táplálék-kiegészítőket

BioTechUSA: Táplálék-kiegészítőket régóta fogyasztasz?

DJ Antonyo: Igen, ímmel-ámmal azért használtam mindig fehérjét, BCAA-t és hasonlókat. Most a BioTechUSA-nak köszönhetően ez rendszeresebb és tudatosabb lesz az életemben. Egyelőre barátkozom ismerkedem a termékekkel, kaptam BCAA-t, az új Collagen-t, ami kicsit segíthet a vállamnak is, illetve fellépéseknél szoktam inni a BCAA Zero Amino Energy Drink energia italt, amivel legalább kis koffeinhez jutok, mert egyébként én nem iszom kávét. Glutamint is fogyasztok.

BioTechUSA: Említetted a válladat, amit nemrég sérülés ért. Minek volt ez köszönhető és mikor történt?

DJ Antonyo: Kb. egy éve sérült meg a vállam de akkora jelentőséget nem tulajdonítottam neki. Fájt fájt, de gondoltam majd elmúlik. Szerintem egyszer egy nagy súlyos oldalemelésnél erőltettem meg. Ennél a mozdulatnál éreztem főleg szúró fájdalmat. Voltam gyógytornásznál aki orvoshoz küldött. Ott készült egy MRI, ahol megállapították a rotátorköpeny szakadást. Ezután gyógytornászhoz jártam egy ideig, aztán idővel megtanultam tökéletesen kivitelezni a gyakorlatokat, így otthon is tudtam tornáztatni a karom gumiszalag segítségével. Minden edzés előtt kis súlyzókkal alaposan bemelegítek, most már jobban tudok vele edzeni, de nem erőltetek semmit, főleg vállvonal alatti mozgásokat végzek. Próbálgatom hogy milyen gyakorlatok mennek mert nem szeretném hagyni hogy lemenjen rólam az izom. Próbálom karbantartani, amennyire lehet.

DJ Antonyo: a bulizást a sportos életmóddal nehéz összeegyeztetni

BioTechUSA: Hogy lehet a hétvégi bulizást összeegyeztetni a sportos életmóddal?

DJ Antonyo: Nehéz, mert hétvégén elengedi magát az ember, főleg ha te vagy felelős a jó hangulatért. Italozni szoktam, mert a gátlásokat oldani kell. Én mai napig  úgy állok be a pult mögé, hogy tényleg izgulok, gátlásos vagyok és kell egy kis idő amíg érzem hogy jó az összhang és az energia oda-vissza vándorol. Most pár buliban észrevettem hogy nem is feltétlenül kell inni ahhoz, hogy jól érezzem magam. Heti két buli azért általában van, de régen volt hogy szerdától mentünk szombatig, azért az kemény volt. Én azt mondom ha az éjszakai életet az ember intenzíven éli, akár bulizik vagy dolgozik, akkor mellette mindenképpen kell a mozgás az edzés, ami karbantartja a testet. Kell szakítani időt a regenerációra. Nem mondom hogy 42 évesen nincs egy kis úszógumi, de azért egészséges kereteken belül legyen egy izommennyiség, amire az ember azt mondja hogy elégedett vele, főleg ha olyan szakmát űz ahol ez fontos is.

BioTechUSA: Hányszor edzel egy héten?

DJ Antonyo: Minden nap. Régen mindig megvolt pontosan melyik nap melyik izomcsoportokra edzettem, most már nagyobb hangsúlyt fektetek a kardióra. Lépcsőzöm, futópadon edzek, evezek. Jártam sokáig erőnléti edzésre, nekem nagyon tetszett ez a mozgásforma. Nagyon feldobja a pulzust,  megterhelő és fárasztó is, de szerintem hasznos, az állóképességet is fejleszti.

Dj Antonyo a nyaralás alatt is igyekszik odafigyelni az egészséges életmódra

BioTechUSA: Nyaralás volt?

DJ Antonyo: Nem, idén nem volt talán ősszel lesz Egyiptom. Inkább télen vagy ősszel szeretek nyaralni. Ha tehetem nyaralás alatt is odafigyelek az edzésre, tavaly a szeptemberi nyaraláson Egyiptomban háromszor is lementem a terembe átmozgatni magamat.

DJ Antonyo: Ha jól hallottam, a hétvégén ünnepeltétek a szülinapodat a Rio-ban?

BioTechUSA: Bizony bizony és a BioTechUSA is a helyszínen volt. Minden vendég kapott welcome drinkként BCAA Zero Amino Energy Drinket, így nagyon jól össze lehetett kötni a bulit a BioTechUSA-val.  A jövőben is lesznek hasonló együttműködések

BioTechUSA: Hol lehet a zenéidet megtalálni?

DJ Antonyo: A www.patreon.com/Antonyo oldalon vannak fent a mixeim. Hetente négy óra anyag mixeit le lehet tölteni, saját dalokat is meg tudják hallgatni az oldalon, illetve minden szerdán mennek a LIVE adásaim is.

Ha kíváncsi vagy, hol lesz a következő buli Antonyoval, akkor nézzétek meg a FB oldalát: https://www.facebook.com/antonyo.hun/

Az interjút készítette:

Nagy Dóri

BioTechUSA kommunikációs koordinátor, szakértő

személyi edző, táplálkozási tanácsadó