Ugrás a tartalomhoz
Életmód

Versenyfelkészülés – Ketogén diéta

Versenyfelkészülés -Ketogén diétaAz ember mindig hisz abban, hogy van olyan diéta, ami könnyű, aminél nem vagyok éhes, aminél mindent megehetek és olyan könnyen ringatjuk magunkat kényelembe, amikor egy olyan címet olvasunk, hogy ‘fogyás éhezés nélkül’ és hasonlók… Oké, éhenhalni nem kell, de azt ne mondja nekem senki, hogy diétában sosem volt éhes. Az igazság az inkább, hogy az eredmény, amit látok, elfeledteti azt, hogy igenis éhes vagyok két étkezés között és igazából már nem is várom akövetkező étkezést, mert úgysem fogok jóllakni vele 😀 A forma viszont szépen alakul, jön a rengeteg visszajelzést, és ez bizony mindenért kárpótol:)

Tény, hogy amilyen étrendbe most belekezdtem, arra azt írnák ki egy tévéműsor előtt, hogy ‘senki se próbálja ki otthon, felügyelet nélkül’. Nem tudom, hogy a korábban bevált módszerek miért nem működnek, és az alakom is máshogy változik most, de meguntam a várakozást és a túl lassú ütemű fogyást, és egy kicsit horrorabb ketogén diétába kezdtem. Nagyon sok helyen utánaolvastam, hogyan is működik, Silye Gabival is beszélgettünk róla és végülis már ‘úgyis minden mindegy’ alapon belevágtam. Működik, de nem könnyű sem nekem, sem a környezetemnek. Bár a környezetemet nagyon nem terhelem, mert csak nézek ki a fejemből és megszólalni sincs igazán kedvem.

Edzések Ketogén diéta idején

…Viszont legalább az edzések jól mennek.:)

Elképesztő mennyire fel tud tölteni az, hogy egy szuper csapatban tudok edzeni. Az edzőm, Krasznai Gábor úgy tart edzést (Tozó is így tartott egyébként), hogy többen is vagyunk (4-5-6-an is akár) és mindenki végzi a feladatát, ahol kell segítség, akkor odaáll, és közben váltunk pár szót, poénkodunk, csípkelődünk:)

Kraszi is mondta meg én is látom, hogy több edzés kell együtt, úgyhogy most ettől a héttől négyszer megyek hozzá. Kis változatosságnak sem árt, mert így hétfő-pénteken reggel megyek, és este kardiózok (spinning), kedd-csütörtökön pedig este megyek és reggel van kardió. Hétvégére marad egy önálló edzésem meg egy kardióm, szerdán meg szintén megy a kardió. A több személyi edzés azért is jó, mert nagyon-nagyon jólesik a visszajelzés, a biztatás és kell is, hogy pontosan lássuk, merre megyünk. Kraszi jól kezeli a hangulataimat és gyakorlatilag minden lelki nyavalygásomat is meg tudom vele beszélni, ami nagyon sokat jelent nekem.

Mindenesetre nem tudok elég lelkesen írni az edzésekről, hogy átjöjjön amit igazán érzek, de imádom:) Ott kijön tényleg az erőm, az energiám és nagyon jól érzem magam… és ez akkor is így van, ha a fejemen tökre nem ez látszik:)

A ketogén diétámról dióhéjban mesélek

A lényeg az, hogy szinte 0 a szénhidrát, összesen max. 30 g. Ez nálam annyit takar, hogy három ‘husis’ étkezés van, összesen 300 g csirkemellel, vagy hallal. Ezekhez eszek egyharmad kígyóubit, (jó nagyból nyilván ;-)) VAGY egy fej kb. 500 g-os jégsalit, amiből azért a reggelihez meg a vacsihoz is jut, amik a három étkezésen kívül vannak VAGY 500 g brokkolit. Viszonylag magas a zsírbevitelem mindezek mellett, ami annyit jelent, hogy reggel és este 5-5 tojásból készítek rántottát, és egy-két sárgája bennemarad, valamint a többi étkezésnél (ha nem hal, mert halra nem rakok) egy-egy evőkanál lenmag olajat teszek. Egyébként még ez is nagyjából 1500 kcal, szóval nem kell attól tartanom, hogy éhen fogok veszni, de ez már legalább működik. 1 turmix jár még edzés után:) Természetesen Iso Whey Zero, mert már laktóz sem megy, így mindenképp laktóz és cukormentes fehérjét kell ennem.

Ketogén diéta - omlett és uborka Ketogén diéta - hal és brokkoli

(Köszi a képet Penkó Gábornak, az esztergomi BioTech USA boltosunknak, akivel megbeszéltük, hogy ‘háború vaaan’ :D)

Amit még plusszban önkínzásnak beiktattam az az, hogy semmilyen édesítőszert, ízesítőt, fűszert nem használok, csak ami a rágóban van illetve a fehérje turmixban. Kiiktattam az ízesített aminosavakat is, hogy annyival kevesebb legyen a nátriumbevitel, illetve nátriumszegény vizet iszom egész nap.

Leszoktam a koffeinről (ami azért tekintve azt a korábbi 6-8 – bár nem túl erős – kávét, nem kis dolog, de nem volt különösebben nagy meló, két napig fájt a fejem, meg lecsukódott a szemem és utána már kitisztult a kép:)). Sem kávé, sem energiaital nincs, sem semmilyen tejtermék (a kazein miatt nyilván, Silye Gabi mondta is, hogy a kazein nagyon nem jó, mert a legerősebben emeli a vércukrot, erre meg ugye semmi szükség). A nátrium szegény étrend nem csak azért jó, mert amúgy tök egészséges, de a szervezet vizet sem köt meg, így pedig jobban látom, hogyan alakul a formám. Így is pont elég nátriumot kap amúgy a szervezet, úgyhogy semmitől sem kell félni. Beiktattam a csalán teát, illetve lúgosító teát is iszom 2 nap tea, 2 nap szünet felosztásban. És képzeljétek egészen új ízeket érzek az ételeknél. Például a jégsalátát édesnek érzem:) De megszerettem a tojás sótlan ízét is, úgyhogy vannak azért élmények. 🙂

Minden reggel nézem egyébként keton teszt csíkkal h hogy állnak a kis ketontestek.

 

SZÉNHIDRÁTMEGVONÁS – KETOGÉN DIÉTA és a figyelem

 

…Egyébként nagyon kell figyelni ilyenkor ha másnak süt-főz az ember

Most hétvégén például pudingos gyümölcstortát sütöttem és bizony nem csak, hogy fogalmam sincs, milyen lett, de a kanalat sem tudtam lenyalni és a tálban is maradt azért nem kevés, ami most a mosogatóban végezte. És mindig, mindig, mindig végig kell gondolnom, ha látok valami kaját, hogy ehetek-e belőle, mert amúgy ezek teljesen automatikus és természetes dolgok, hogy ott a bekevert tésztaalap és lenyalom a kanalat. Tényleg nagyon kell figyelni. Ugyanígy a vezetésnél is nagyon észnél kell lennem, mert egy pillanatra lanyhul a figyelem és ott a baj, most, hogy nagyon nehezen koncentrálok. Úgyhogy nem is sietek sehova, szépen, okosan, figyelmesen vezetek és még így is volt pár meleg helyzet…

A cél a szemem előtt, innen már csak előre! Ja igen és étkezni bárhol, bármikor;-) A képen éppen a hétvégi Erősember verseny idején a csomagtartóban 😀

Ketogén diéta - bárhol, bármikor párolt hal és brokkoli

 

Hogyan fogytam le végül 8 kilót. Olvasd el kapcsolódó cikkemet.

 

Dóri