Versenyfelkészülés – A diéta árnyoldalai – csepp (ön)iróniával…

Korábban már írtam, hogy a testépítés és fitnesz verseny szinten igazi elmeroggyantak sportja. Mondom ezt úgy, hogy minden tiszteletem és elismerésem a versenyzőké és imádom őket, de azért csak nem normálisak… 😉

Nem mellesleg egy borzasztóan egoista sport.

Azért, mert valaki úgy dönt, hogy színpadra akar állni és ezért belead mindent, gyakorlatilag az egész családja és teljes környezete megkapja a magáét. Hiába van valakinek több diplomája, értelmes és beszámítható, a szénhidrát hiánytól mindenki teljesen meghülyül, akár akar, akár nem. Nem lehet kontrollálni, max olyanok felé, akivel nem vagy túl közeli kapcsolatban, nekik lehet még színészkedni, de a közvetlen környezet látja, hogy befordulsz és köcsög vagy. Eljutsz egészen odáig, hogy a szádat kinyitni sincs kedved. Amikor kérdeznek vagy beszólnak, semmire nem tudsz poénnal reagálni, mert mire egy épeszű gondolatod támad, már háromnegyed órája nem aktuális a téma.

Nincs kedved beszélni, az agyad viszont jár.

Folyamatosan beszólogatsz magadban mindenkinek és elküldöd melegebb égtájakra, mert bárki bármit csinál az irritál. Ahogy az emberek közlekednek, ahogy néznek rád, ahogy kinéznek, ahogy élnek, ahogy a villát fogják, ahogy telefonálnak, ahogy léteznek… Mindenki hülye… És ha kérdez… minek kérdez? Mi köze hozzá? Meg nézze meg a guglin amúgy is, ha nem tud valamit…

A világ minden törődése és kedvessége is kevés

A jófej családok és barátok toleránsak, segítőkészek és törődnek veled, mindent megkapsz tőlük, de az mégsem elég. Ha eltelik három óra, hogy nem mondta volna valaki, mennyire jól nézel ki és szépen alakulsz, depresszióba süllyedsz és hisztériás rohamot kapsz. Kiakadsz, ha épp nem ír rád a kedvesed, barátod, akárkid, amikor úgy érzed hogy szükséged lenne rá, ugyanakkor neked eszedbe sem jut megkérdezni, hogy ők hogy vannak… Ebből a szempontból egyébként vannak versenyzők, akik olyan szintet meg bírnak ütni nyilvános nyavajgásból, önsajnálatból és hisztiből, hogy már tényleg magam is megkérdezem, hogy akkor mi a fenének csinálják?

Ha kedves vagy, az abból látszik, hogy nem húzod össze a szemöldöködet és nem szór villámokat a szemed… ritka pillanat… szénhidráttöltésnél jellemző…

Nem érsz rá semmire

A napok edzésről és étkezésről szólnak, a barátaid pedig félnek megkérdezni, hogy ráérsz-e valamikor, mert még ha rá is érsz, akkor is minek… úgy is utálatos, flegma, unalmas és hullafáradt leszel…

A kajáddal is kiborítasz mindenkit, mert büdös és a sok haltól Te is az vagy, hiába van közben tízpontos tested.

A karnitin (napi 5 gramm felett) és a sok hal (fél kg napi szinten, folyamatosan) bizony kipárolog… Mindenki megkérdezi, minden alkalommal, hogy mit eszel, mennyit, miért, készülsz-e versenyre, mikor lesz a verseny, hogy bírod, mert ők elképzelni sem tudják… ezek a sztenderdek, naponta nagyjából 4-5ször elhangoznak. Minden nap… Aki nem kérdez, az pedig osztja az észt. Vagy arról, hogy ez egy baromság és minek csinálod, vagy arról, hogy mit hogyan kéne inkább, mert ahogy csinálod az nem jó. Nem tudom igazából melyik idegesítőbb…

A lakásod egy kupleráj, mert nincs időd semmire

Nyilván, ha dolgozol is 8-10 órában valamit – ami azért célszerű, mert nem egy olcsó sport ez. Ha igazán odateszed magad, akkor korán kelsz a kardióhoz és későn érsz haza az esti edzés után, lehetőleg dögfáradtan. A ruháid ott vannak a legjobb helyen, ahol épp megszabadultál tőlük, mint ahogy az edények, tányérok, poharak is ott vannak a legjobb helyen, ahol épp eszel belőle. Kiskanálból és villából sosem lesz elég, a lakás egy része pedig tojástartó és ásványvizes üveg raktár lesz… De majd holnap elrakod, elmosogatod, kimosod, összeszeded, kiviszed a szemetet, felporszívózol… de aztán holnap sem. Tiszta edény akkor van, ha épp elmosod, főzni is akkor tudsz leginkább, ha a mosogatóban lévő hegyet kicsit lefaragod. De erre is csak vészhelyzetben veszed rá magadat, mert amúgy dőlnél be az ágyba.

A napok az étkezésekről szólnak

Mit tudsz megcsinálni két étkezés között, mikor lesz a következő és mennyit kell még várni kopogó szemmel és mi az, amire még van agyi kapacitásod, hogy megcsináld a következő kajálásig. Az étkezés maga a mennyország mind a három percében, amíg beburkolod a félmaroknyi kaját aztán megállapítod, hogy megint lehet várni 2-3 órát a következőig és vajon mi minden fog addig beleférni?

Edzésen holtkóros vagy

Csinálod, mert kell, de jobb, ha nem akar senki sem beszállni. Egy idő után azért ezt meg is tanulják. Eddig nem volt időd nyújtani, mert siettél edzés után haza, most még ott fetrengsz a padlón fél órákat, átölelve az SMR hengert…

Napközben néha lecsukod a szemedet, ha elég bátor vagy, mert félő,hogy úgy marad. A WC-n pedig egészen biztosan csukott szemmel ülsz. Ezek a nyugalom pillanatai. Ha olyan szerencsés vagy, mint én, hogy épp előtted van a radiátor, akkor 2 perc alatt két órányit lehet relaxálni a homlok letámasztásával a jó meleg radiátorra…

Merthogy folyton fázol…

40 fokban is… A szaunában nagyjából 15 perc után kezd meleged lenni…

Vannak napok, amik úgy mennek el, hogy nem is érted, mi történt, mert mintha ott sem lettél volna. Mennek a percek, órák, aztán hétfőből vasárnap és kezdődik minden elölről… Közben nézel ki a fejedből, de egy gramm élet nincs benned… Ha valaki zsákot húzna a fejedre, lehet,hogy észre sem vennéd…

A víztelenítés aztán a legjobb móka

Amikor nincs szénhidrát, nincs nátrium, nem fogja semmi a vizet, viszont döntened kell magadba literszám. Ilyenkor wc-től wc-ig tervezed az egész napodat. Alig két-három verseny előtti hét és a város összes nyilvános wc-jét pontosan ismered. Nem, nincs olyan, hogy kibírod hazáig. Nem bírod ki… És súlyos ezerforintok bánják ezt is a végére…

Szóval annyira jó, hogy a tested elképesztő és überszexi…

Mindig elgondolkodom azért, hogy nem jobb, h van rajtam tíz kg plussz és közben vicces és jófej vagyok (? – ha egyáltalán :D), mint egy magazinból kipattant fitnesz cica aki hisztis, utálatos és nincs egy jó reakciója semmire? 😉

Ja igen, randizni ilyenkor a legjobb ráadásul

– Menjünk el valahova enni…

– Enni???

– Ja persze, Te nem…

– Akkor kávé…

– Nem iszom meg a kávét tej nélkül…

– ja igen akkor nem…sétálni?

– biztos nem mozdulok meg… (ezt különösen kedvesen tudom mondani…:D)

– egy film?

– elalszom rajta…

– motorozunk egyet?

– azon is…

– és amúgy ráérsz valamikor?

– fél 9től fél10-ig… akkor főzök…

😀 persze az egész estés buksi simogatás az kötelező… és beszélgethetünk is… de én csak hümmögök… amíg elalszom. Mesélhetsz arról, mennyire elismered a munkámat és a kitartásomat, mennyire jól nézek ki és mennyire tiszteled bennem az önfeláldozásomat (???) a többi maszlag nem érdekel…  😀 na jó, ez egy kicsit sarkos lett és nem is teljesen igaz, de azért na…

Mindezek után felállsz a színpadra

Fent vagy nőként kb. 3 percet, pasiként kicsit többet, lesz egy helyezésed, lejössz a színpadról és hirtelen mindennek vége. Üresség, céltalanság, újraépíteni a napirendet, átgondolni az étkezéseket, az edzéseket, konkrétan újra talpra kell állni, újraépíteni a kapcsolatokat, bepótolni mindent, ami elmaradt. Akkor is, ha nyertél, de akkor is ha a huszonhatodik lettél…

Nem, nem éri meg… vagy mégis?

Sem anyagilag, sem erkölcsileg. Ha a környezetedet nézed… Neked. Neked megérte, mert bizonyítottál, megméretted magad. De szinte semmi rangja ennek a sportnak. Bár alakul a dolog és lassan a takarítón és a technikuson kívül elkezdtek bejönni nézők is, de ez most így köztünk szólva inkább egy jó buli, kihívás, egy cél, amit kitűzhetsz magad elé és megvalósíthatod, mint álom. Valami, amiért küzdesz, amit elérsz, aztán kezdődik elölről. Nyilván vannak szintek, és mindenhol más a cél, vannak genetikák, akiknek érdemesebb és akiknek kevésbé érdemes. Nekem ez csak egy hobbi, de mindenki eldöntheti, hogy mennyit vállal be, minek teszi ki az egészségét. Mennyit áldoz be az életéből, a kapcsolataiból, mennyit ér ez neki igazán… És el lehet dönteni, hogy megérte-e… nekem nem arról szól ez az egész, hogy ‘mindenáron’. Fontos az egészség is, a barátaim is, a munkám is, a sport szeretete és élvezete is (amit ilyenkor azért nem mindig mondhatok el…). Nem áldoznék fel mindent és bármit a színpadért, de néha úgy érzem, megérdemlek ennyi önzést 😉

Értelmes egyáltalán, amit írok? El kell olvasnom párszor, mert nem bírok két mondatnál többet felfogni egyszerre… 😀

U.I.

A fentieket totálisan magamból kiindulva írtam, akinek nem inge, ne vegye magára. Nyilván van, akinek könnyebb és van, akinek nehezebben megy a felkészülés, sokminden számít ebben… Vannak nálam sokkal rosszabbak, de én legalább belátom, hogy tényleg köcsög vagyok ilyenkor 😀 és hálás vagyok, hogy olyan sok toleráns, imádnivaló barát vesz körül, akik elmebetegként is szeretnek és ott vannak, ha szükség van rájuk… Anyu, Apu, Kraszi, Sanyi, Csilla, Rém, Brigi, Peti, Noncsi, Dávid és a kollégák 😉 A teljesség igénye nélkül…

U.i2: Remélem nem sértettem meg senkit. Főleg, aki diétázik 😀

Dóri