10 év, 8 klub – Interjú Tóth Márton vízilabdázóval

Több mint 10 éves hivatalos sportolói pályafutásod alatt 8 klubban fordultál meg. Szereted a változatosságot?

Az élet így hozta. Voltak olyan klubok ahonnan el kellett mennem, mert anyagi nehézségek voltak. Voltak olyan klubok ahol új kihívást kerestem, úgyhogy ez egy változatos dolog, de tény és való, hogy nem a klubhűségnek vagyok a mintaképe, és emiatt nagyon sok helyen megfordultam, de azt kell, hogy mondjam, hogy ez nekem pozitívum. Egy új helyen új impulzusok érnek, és minden váltásnál azt éreztem, hogy ez egy jobb év volt. És talán így az elmúlt 11 évben játszottam 8 csapatban és egy olyan csapat volt, ahol nem tudtam elérni, hogy jobban tejesítsek. Ez akkor volt, amikor a Vasasból a Fradiba igazoltam.

Említetted, hogy a Fradis éved alatt kerültél a még Kemény Dénes által vezetett válogatottba. Milyen érzés volt egy ilyen legendás csapatba kerülni?

Óriási megtiszteltetés volt. Ez egy visszaigazolása volt a pályafutásom során, hogy nagyon rögös az út, és nagyon sokat kell dolgozni, de egy apró célt elértem. Mindig ilyen apró célokat tűzök ki magam elé. A válogatottság is ilyen volt, amit évek óta hajtottam. Évek óta azt éreztem, hogy nekem ott kell lennem. Mindenki próbált lebeszélni, de nem adtam fel, mentem tovább és végül sikerült elérnem. Ez egy új löketet adott. Hatalmas megtiszteltetés, és óriási dolog volt. Sajnálom, hogy akkor csak pár meccs erejéig ragadtam ott, és a nyári keretbe nem kerültem be, így az akkori világversenyekre nem volt esélyem kijutni, de biztos ez is kellett ahhoz, hogy most itt ülök, és most erről beszélgetünk.

Hogyan élted meg, hogy később a válogatott élére egy volt csapattársad, Benedek Tibor került?

Igazából számítani lehetett rá, hogy ő lesz. Tibinek nagy tisztelője voltam már játékos korában is, és most is példaképként tekintek rá. Úgyhogy nagyon örültem neki, hiszen nagyon jól tudtam, hogy ő annyira elhivatott, és annyira motivált az új kihívások terén, hogy tudtam, vele újra sikeres lehet a válogatott. Az, hogy engem is behívott egy plusz örömforrás volt számomra, hiszen játékosként, csapattársként, és most szövetségi kapitányként is rengeteget tanulok tőle.

Hogyan edz most a válogatott? Mesélsz egy kicsit a szakmai háttérről? Hogyan egyeztethető össze a klubedzésekkel?

A válogatott havonta mindig 2-3 napra összejön például egy világliga mérkőzésre. Augusztus végétől május végéig klub szezon van, nyáron pedig válogatott szezon. A szövetségi kapitány meghívja a játékost, a klub pedig ennek mindig eleget tesz és elengedi a játékost a válogatott felkészülésre, vagy mérkőzésre.

Mennyire zökkentek ki ilyenkor a megszökött keretből?

Nem zökkenünk ki, mert a Tibi nagyon figyel arra, hogy bajnokság közben, amikor találkozik a válogatott, ne ütközzön nagyon a klubok munkájával az adott feladat, amit ő kér. Nyáron ez kicsit más, hiszen akkor nincsen klubélet, csak válogatott van. Ez így külön van választva. A válogatott nem lenne a klubok nélkül. A kluboknak nagyon fontos szerepe van abban, hogy a válogatott sikeres legyen.

Össze tudtok szokni ilyen rövid idő alatt? Nyilván hosszabb időt töltötök el a klubcsapataitokban, az emberi és a szakmai viszonyok hogyan tudnak működni ebben a relációban?

Nyilván nagy az elvárás, és soha nincsen elég idő arra, hogy mindenki összecsiszolódjon egy válogatott felkészülés során. De pont ezért vannak évközben ezek az összetartások, a világliga mérkőzések, hogy ezzel is a csapatkeresést megkönnyítsük. Az, hogy a válogatottban milyen kohézió alakul ki, az nyilván a játékosoktól függ, és itt elég intelligens játékosok játszanak, akik alá rendelik egymásnak a saját érdeküket. Változatosak a játékosok, mindenki egy egyéniség, de a csapat célját mindenki előtérbe helyezi. És ezáltal attól függetlenül, hogy nagyon rövid a felkészülés, vagyunk annyit együtt abban a másfél hónapban, hogy ilyennel nem szokott gond lenni.

Bár ahhoz képest amennyit egy klubban együtt vagyunk, még most januárban is jelentkeznek olyan dolgok, hogy nem vagyunk eléggé összeszokva, és belegondolva, hogy másfél hónapot edzünk tényleg együtt…

Jó, ha belegondolsz a válogatott 2-3 csapatból tevődik össze, akik már évek óta együtt játszanak. Nekem a válogatottban nincs olyan, akivel valaha nem játszottam volna együtt egy klubban. Már annyira ismerjük egymást, hogy ott már csak a közös taktikát kell összegyúrni, és annak alá rendelni magunkat. Ha belegondolsz a vízilabda egy kis közeg a focihoz, egy kézilabdához képest.

Utoljára a 2014-es Eb-n remek játékkal jutott el a csapat a döntőig. A te szemszögedből milyennek látod ezt a tornát?

Felemás érzések vannak még mindig bennem. Közvetlenül az Eb után nagyon csalódott voltam, aztán ahogy teltek a napok egyre édesebb lett számomra az ezüstérem, és kezdtem megérteni, hogy ez milyen nagy dolog. Mostanában azonban újra vannak bennem olyan érzések, hogy mennyire jó lett volna megnyerni az Eb-t hazai közönség előtt, abban a medencében, ahol megtanultam vízilabdázni. Emiatt még mindig csalódott vagyok, hogy nem tudtuk megnyerni. Nem is azért, ahogy elveszítettük, mert igazából jobbak voltak a szerbek. Nehezen éltem meg, de persze nagy dolognak tartom, hogy egyáltalán ott voltam, hogy sikerült egy újabb célt elérnem, egy újabb lökést adott ez nekem, és van hova fejlődni.

Hamarosan folytatjuk!

Készítette: Molnár Péter, BioTechUSA