Ugrás a tartalomhoz
Hírek

A BioTechUSA társadalmi szerepvállalása 2021-ben

EGYÜTT TÖBBET ÉRTÜNK EL 2021-BEN!

Bár vállalatunk egy-egy kiemelt projekt kapcsán korábban is foglalkozott adományozással, a 2021-es évnek mégis úgy fordultunk neki, hogy növekvő gazdasági sikereinkkel párhuzamosan még nagyobb figyelmet szentelünk a társadalmi felelősségvállalás területének. Őszintén hisszük, hogy akkor vagyunk a legsikeresebbek, ha minél többet tudunk visszaadni a közösségnek és képesek vagyunk nemcsak üzleti, de érzelmi szempontból is fontos célokra, ügyekre költeni.

BÜSZKÉK VAGYUNK RÁ, HOGY ÁTFOGÓ CSR-STRATÉGIÁNK KERETÉBEN 2021-BEN:

  • támogattuk azokat a közösségeket, amelyek otthont adnak irodánknak, gyárunknak és logisztikai központunknak. Ennek értelmében a III. kerületi Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal és a Szadai Önkormányzattal egyaránt törekszünk a gyümölcsöző együttműködésre, így termékadományokat juttattunk el az intézmények látókörében élő rászorulókhoz.
  • olyan értékteremtő civil szervezetek munkáját segítettük, mint például a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Élelmiszerbank, a Magyar Vöröskereszt, vagy éppen a Budapest Bike Maffia.
  • a sport erejével gyűjthettünk karitatív célokra, mellyel sérült gyermekek gyógykezelésébe szálltunk be. Hagyományos nyári női szépségversenyünk, a BioTechUSA Lifestyle Day során az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány tevékenységét támogattuk, akik az endometriózissal küzdő nők számára nyújtanak segítséget; a BioTechUSA Ultrabalaton Charity nevű adománygyűjtő akciónk pedig minden évben a fogyasztók által javasolt társadalmi ügyeket karolja fel.
  • magyar vállalatként jelenleg is több projekten dolgozunk a hazai egészségügyben foglalkoztatott orvosok és ápolók immunvédelmének biztosítása céljából. A Prenatal komplex várandós vitaminunk eladásából befolyó összegből pedig nélkülözhetetlen eszközöket, például CTG-gépet, inkubátort vásároltunk egészségügyi intézmények, például az Óbudai Szent Margit Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztálya számára.
  • megújítottuk egyes oktatási intézmények eszközparkját is. 18 darab számítógépet juttattunk el a Hi-Tech Alapítványnak a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Pataky István Híradásipari és Informatikai Technikumában folyó szakmai képzés támogatása céljából.

Előző évben összesen 15 szervezetet támogattunk.

  • Mintegy 12.000 doboz vitamint és 15.000 szeletet, valamint készpénzt adományoztunk.
  • 80 sajtómegjelenésünk révén 2 millió emberhez juttattunk el olyan fontos ügyeket, mint a hajléktalanság, éhezés, időskori gondozás és gyermekvédelem.
  • CSR stratégiánk éves keretösszege 100 millió forint.

Köszönjük kollégáinknak és fogyasztóinknak a támogatást, 2022-ben is számítunk a BioTechUSA fitt közösségére! Fogjunk össze és segítsünk együtt még több emberen!