Rekordösszegű adomány gyűlt össze a XX. NN Ultrabalatonon
Hétvégén került megrendezésre Közép-Európa leghosszabb futóversenye, az NN Ultrabalaton, amely idén jubileumi, 20. születésnapját ünnepelte. Az esemény vállalatunk számára is különleges mérföldkő volt: tizedik éve hivatalos frissítőpartnerként a legjobb termékeinkkel segítettük a résztvevőket; két futócsapatunk is képviselte társaságunkat és nem utolsó sorban nyolcadik alkalommal valósítottuk meg a BioTechUSA NN Ultrabalaton Charity nevű jótékony kezdeményezésünket, melynek keretében rekordösszegű támogatást gyűjtöttünk egészségügyi intézmények számára.
Akárcsak az elmúlt években, a gyűjtést online szavazás előzte meg, amelyre 4500 javaslat érkezett. Ezek alapján a szervezők választották ki azt a hat egészségügyi célt, amit közönségszavazásra bocsátottak. A beérkezett 15 ezer voks alapján végül a legtöbb szavazatot a Mellrákinfó Egyesület kapta, ezt követte a Sportos Cukorbetegek Egyesülete, valamint a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikája és Gyermekegészségügyi Központja, így a verseny résztvevői időmérő chipjeik felajánlásával őket tudták támogatni.
A jótékony futók ezzel a döntéssel összesen 11 341 000 forintot gyűjtöttek össze, melyet cégcsoportunk 18 millió forinttal egészített ki. Az akcióhoz Dr. Lubics Szilvia korábbi abszolút győztes, valamint Erős Tibor ultrafutó, a 2024. évi verseny abszolút egyéni verseny és a 2025-ös #projekt422 győztese csatlakozott nagykövetként.
A BioTechUSA által biztosított támogatásból mindhárom szervezet 6-6 millió forintban részesül, emellett a futók felajánlásaiból összegyűlt összeget a közönségszavazás eredményének megfelelően, 50–30–20 százalékos arányban osztják szét közöttük.
A Mellrákinfó Egyesület azért jött létre, hogy hiteles információval, támogató közösséggel és gyakorlati segítséggel álljon az emlőrákkal érintettek mellett – a diagnózis pillanatától a felépülésig és azon túl is. Prevenciós programjuk kiemelkedően fontos, ugyanis a korai stádiumban felfedezett mellrák és az időben megkezdett kezelés hatására az ötéves túlélési esély akár 95% is lehet.
A Sportos Cukorbetegek Egyesületének célja, hogy a diabétesszel élők mindennapjait – gyerekek és felnőttek egyaránt – edukációs rendezvényekkel támogassa, ahol a résztvevők megtanulhatják, hogyan élhetnek teljes életet diabétesszel is. Az összegyűlt adományokat ezekre a programokra tervezik fordítani.
A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikája és Gyermekegészségügyi Központja a szegedi gyermekklinika betegeinek életét szeretné könnyebbé tenni. Az ágyak melletti, valós idejű, integrált monitorrendszer a magas kockázatú csecsemők és kisgyermekek megfigyelését segítené, ezért a központ az adományokat minél több ilyen eszköz beszerzésére tervezi fordítani.
Köszönjük a résztvevőknek, hogy segítették a rendezvény sikeres lebonyolítását, és gratulálunk futócsapatunknak is a szép eredményért!





