Ugrás a tartalomhoz
Táplálék-kiegészítő tippek

„Mr. Big T” avagy a tesztoszteron szerepe a férfi szervezetben

Az örök fiatalság forrása, az élet elixír, mind olyan legendás eszközök, amiket régóta keres az emberiség (hiába?). A férfiak pedig az acélos izmok mellett a soha el nem fogyó libidóról álmodoznak. 40 éves kor környékén megcsapja a férfiakat is a változás szele… a hormonális változás már 30 éves korunk után elindulhat, lassan, majd pár év elteltével nagyobb lépéssekkel. Ezért is van, hogy a fizikai és akár a mentális funkciókbeli változások is felerősödnek. Az egészséges hormonszint csökkenése magával hozza az anyagcsere lassulását, az izomtömeg és zsírszövet arányának változását és a nemi vágy csökkenését is eredményezheti, sőt, tesztoszteronszintünk a kedélyállapotunkkal is kapcsolatban áll.

Röviden a tesztoszteron hormonról tényszerűen:

A tesztoszteron az elsőszámú férfi nemi hormon. A nők szervezete is termeli, de csak parányi mennyiségben az egészséges férfi szervezet által produkált mennyiséghez képest. Egyszerre anabolikus (építő folyamatok) és androgén (férfias jelleget meghatározó) hatású hormon. A megfelelő, egészséges tesztoszteronszint támogatja a megfelelő szívizomműködést és a normál keringést, sőt az érfalak rugalmasságát is.2

A tesztoszteron hormonnak nincs közvetlen hatása a hajhullásra.3 Ugyanakkor a felnőtt férfiak szervezete a tesztoszteron 10%-át alakítják át dihidrotesztoszteronná (DHT – másodlagos androgén hormon) és ez általában az egyik felelőse a férfias kopaszodásnak.4  A tápanyagok oldalán a mikro elemekre is figyelni kell, mert azok összetett módon és több szinten támogatják a szervezetünk folyamatait és működését. Ahogy a változókorba lépünk, úgy lesz egyre fontosabb, hogy a szükségleteinket minél jobban képesek legyünk kiszolgálni. Így a szervezeted vitamin- és ásványianyag-szükséglete is változik.

Van megoldás! Tenni kell azért, hogy a testünk minden téren fitt és teljesítményre kész legyen. Bizony a táplálkozásnál áll vagy bukik ennek a sikere is, de nem csak ezen múlik, ugyanis az alvás minősége és annak időtartama is meghatározó. Az pedig, hogy mozogni is kell már biztos nem meglepetés. Ráadásul nem csak alkalomszerűen, hanem rendszeresen és az életmódunknak, állapotunknak és természetesen a céljainknak megfelelő intenzitással.1 Olyan, napi szinten szedhető étrendkiegészítőt válasszunk, ami ezt a sokoldalúságot képes kiszolgálni és hatóanyagai jól kiegészítik egymást, valamint szükségleteinket.

Férfiasan komplex összetétel egy csomagban

A One-A-Day 50+ For Men étrendkiegészítő csomagunk megalkotásánál arra koncentráltunk, hogy a lehető legösszetettebb, férfiaknak szánt terméket alkossunk meg. 50 éves kortól jelentkező lehetséges kihívásokra koncentráltunk, de már 40 éves kortól ajánljuk ezt a speciális vitamincsomagot.

Milyen hatóanyagok alkotják a One A Day 50+ for Men egyedi, komplex prémium formuláját?

1 tasakban 5 féle tabletta és kapszula a férfias igényeihez igazítva! Napi 1 tasakkal a hétköznapi sikerekért!

L-arginin, a Nobel-díjas aminosav (pontosabban, miatta lettek díjazva)

Kondicionálisan esszenciális aminosavként a szervezetünk termeli, de szükségessé válhat a külső kiegészítés, mert nem elegendő a saját produkciónk. Szerepe van más aminosavak előállításában, ahogy a kreatin produkciójában is részt vállal, de természetesen az izomépítő fehérjék építőeleme is. Az egyik legjelentősebb metabolikus (anyagcsere) hormonunk a növekedési hormon, amelynek felszabadulásában játszik felelős szerepet. Ismerős lehet az edzés előtti formulák összetétel listájáról is, a nitrogén-monoxid (N.O.) nevű jelzőmolekula termeléséhez is hozzájárul. Az N.O. funkciója „csupán” annyi, hogy az erek kitágulását és összehúzódását szabályozza. Így a véráramlást és az egész keringési rendszert is befolyásolja, ahogy az izmok vérellátást is.

Növényi kivonatok, avagy a 3 testőr

Saw Palmetto

Sokféle néven ismerik, fűrészpálmaként vagy szabalpálmaként, de az amerikai törpepálma elnevezés is használatos. A fűrészpálma bogyójában levő kémiai anyagok (fitokemikáliák) legismertebb tulajdonsága, hogy visszafogja a prosztata sejtjeinek növekedését, fokozza a férfierőt és a termékenységet. A fűrészpálma segít blokkolni az 5-alfa-reduktáz aktivitását, amely enzim átalakítja a tesztoszteront DHT-vá, azaz dihidrotesztoszteronná. Ez a blokkoló mechanizmus hozzájárul a DHT csökkent szintjéhez, így segíthet megelőzni bizonyos típusú hajhullást.6 Az alábbi területeken számíthatunk a fűrészpálma hatóanyagaira:

  • támogatja a prosztata egészségét
  • az egészséges tesztoszteronszint elérését és megtartását
  • karban tartja a libidót, javítja az „állóképességet” 
  • jó hatással van az emésztésre is

Maca

A Maca Peruban őshonos, gumója tápanyagokban gazdag. Igazi szuperélelmiszer, összetett élettani hatása miatt akár perui ginzengként is hallhatunk róla. Adaptogén növényként segíti a szervezet alkalmazkodását a gyorsan változó körülményekhez. Az alacsonyabb nemi vágy összefüggésben van a csökkenő tesztoszteronszinttel, melynek következtében ingerültebbé és fáradtabbá vállhatunk. A maca gumója antioxidánsokban gazdag, a vas, a jód és a K-vitamin, továbbá a fitokemikália tartalma is jól ismert. Ezek olyan területeken tudnak segíteni, mint:

  • egyensúlyban tartja a hormonokat, támogatja a minőségi alvást
  • segíti a munkabíró képességet és állóképességet 
  • alkalmazkodóképességet
  • segíti visszaszerezni és fenntartani a férfierőt, libidót
  • emésztést is támogatja

Hidegen sajtolt tökmagolaj

A tökmagolaj speciális eljárással készül, hidegen sajtolt tökmagból, ami gazdag fehérjében, zsírsavakban (omega-3, omega-6 és omega-9) és élelmi rostokban. De antioxidánsokat is tartalmaz, úgy, mint karotinoidokat, E-vitamint és cinket. Ugyanakkor más ásványi anyagokban, így magnéziumban is gazdag, ami számos funkcióval bír, például az idegrendszer működését is segíti. Az 50–75 éves korosztályú férfiak esetében gyakori az éjszakai vizelési inger, amit a megnagyobbodott prosztata okoz. Több kutatás is úgy találta, hogy ezen a területen is segíteni tud a tökmagolaj hatóanyag komplexe. Összefoglalva a tökmagolaj funkcióit:

  • támogathatja a húgyhólyag és a prosztata egészségét
  • képes csökkenteni a gyakori vizelést, így hozzájárul a nyugodt alváshoz
  • tápanyagai révén támogatja a szív egészségét
  • növeli a férfiak termékenységét, ezt köszönheti a szerves cink és a többszörösen telítettlen zsírsav tartalmának

Multivitamin A-tól Z-ig teljeskörű funkcionárius

12-féle vitaminnal, aktív foláttal és 9-féle ásványi anyaggal, szerves cinkkel valódi prémium vitaminkomplex. Ezek a vitaminok és ásványi anyagok az alábbi területeken támogatják a szervezetünk működését, fenntartását:

  • fókusz, koncentráció
  • energia és férfiasság
  • fáradtság és kifáradás csökkentése
  • csontozat és az izomműködés
  • immunrendszer optimalizálása
  • sejtek védelme – antioxidáns funkció
  • anyagcsere támogatása

Az életkor előrehaladtával változtatni nem könnyű, de sosem lehetetlen! Hozd vissza az életedbe az energikus mindennapokat, mozogj többet, étkezz kiegyensúlyozottan, válaszd a hozzád leginkább passzoló étrendkiegészítőket és élvezd az egészséges életmód eredményeit!

uj_termekbevezetes_one_a_day_50formen_4_1920x720

Források:

1 Preserve your muscle mass – Harvard Health https://www.health.harvard.edu/staying-healthy/preserve-your-muscle-mass
2 Testosterone and the Heart – PMC (nih.gov) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5512682/
3 Sex Hormones and Hair Loss in Men From the General Population of Northeastern Germany – PMC (nih.gov)https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5817427/
4 DHT (Dihydrotestosterone): What It Is, Side Effects & Levels (clevelandclinic.org) https://my.clevelandclinic.org/health/articles/24555-dht-dihydrotestosterone
5 Enlarged breasts in men (gynecomastia) – Symptoms and causes – Mayo Clinic https://www.mayoclinic.org/diseases-conditions/gynecomastia/symptoms-causes/syc-20351793
6 Phytochemicals With Anti 5-alpha-reductase Activity: A Prospective For Prostate Cancer Treatment – PMC (nih.gov) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC8276191/